KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/szeptember
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Kovács László (1933–2007)
MAGYAR MŰHELY
• Kolozsi László: Zangezurban az idő Bodor Ádám-adaptációk
• Reményi József Tamás: A túlsó part Kamondi Zoltán: Dolina
• Kovács András Bálint: Torony az éjszakában Beszélgetés Tarr Bélával és Hranitzky Ágnessel
• Stőhr Lóránt: Felhőjáték Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: A jó dokumentumfilm botrányos Beszélgetés Kisfaludy Andrással, Kocsis Tiborral és Vészi Jánossal
BERGMAN
• Gelencsér Gábor: Bergman rítusai Ingmar Bergman: Arc, Szűzforrás, Rítus
GRINDHOUSE
• Kovács Marcell: Jack Starlett: Verseny az ördöggel
• Géczi Zoltán: Don Edmonds: Ilsa, az SS nőstényfarkasa
• Nevelős Zoltán: Sergio Martino: Torzó
• Orosdy Dániel: Tobe Hooper: Élve elfogyasztva
• Horváth Antal Balázs: Russ Meyer: Jó reggelt és viszlát!
• Teszár Dávid: Yukio Noda: Zérónő: a vörös bilincsek
• Varró Attila: Henry Paris: Misty Beethoven feltárása
• Sahár Szilveszter: Szemétből katedrálist Roberto Rodriguez: Grindhouse – Terrorbolygó
ÚJ KÍNA, ÚJ MOZI
• Géczi Zoltán: Beretta-szimfóniák Hongkongi bűnügyi filmek
• Wostry Ferenc: Hongkong célkeresztben Category III
HALÁL-NAPLÓK
• Földényi F. László: A körtefa árnyékában Forgács Péter: Saját halál
• Jankovics Márton: Az utolsó pillanat Rekviemek mozgóképen
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A bűn terei Báron György: Alászállás az alvilágba – Psycho-analízis
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Elvek és társak Maár Gyula: Töredék
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Goodbye, Bafana
• Harmat György: Csapda
• Varró Attila: Hajlakk
• Sahár Szilveszter: Külvárosi rockerek
• Pápai Zsolt: Next
• Ádám Péter: Moliére
• Csillag Márton: A Simpson család
• Vajda Judit: Forró zápor
DVD
• Nevelős Zoltán: Medvebarát
• Pápai Zsolt: A manipulátor
• Kovács Marcell: A vörös kör
• Tosoki Gyula: A nap szépe

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Végzetes végjáték

Békés Pál

 

Korunkban, amikor a szépirodalom elsődleges „haszna” az, hogy afféle szüzsé-depóként szolgál a filmipar számára, ritka és örömteli élmény, ha egy regény filmváltozata megközelíti az alapmű színvonalát. Ritka és örömteli élmény, ha úgy jöhetünk ki a moziból: a vásznon mindvégig láthatatlanul, ám jól érzékelhetően ott lebegett egy író szelleme is.

„Jegesszívű bábjátékos” – így nevezte magát élete egyik utolsó interjújában Vladimir Nabokov, az orosz anyanyelvű, angolul naggyá lett, hányatott élete során németül és franciául is publikáló nagy emigráns, akit üldözőbe vett a XX. század s így nem csupán országról országra, hanem nyelvről nyelvre is vándorolt-menekült. Az interjú Svájcban készült, Nabokov utolsó menedékhelyén, hegyek közé szorult tengerszem partján, olyan vidéken, ahol a Végzetes végjáték (más címen A Luzsin-védelem) című 1930-as regénye játszódik. A „jegesszívű bábjátékos” saját vélekedése szerint érzelem nélküli tárgyilagossággal fordul hősei felé, s tárgyszerű pontossággal, elfogulatlanul rángatja zsinóron bábjait. Az író joga, hogy azt állítson, amit akar. Az olvasó joga, hogy azt olvassa, ami írva vagyon. A rendezőé, hogy saját olvasata szerint hangszerelje az irodalmi mű nyomán készült filmjét. És Marleen Gorris filmjére nem jellemző az érzelemmentesség.

A regény és az adaptáció a Como-i tó partján álló patinás szállodában gyűjti össze szereplőit és a Nabokov-életmű visszatérő motívumainak jelentős részét.

Luzsin, az orosz emigráns sakkvilágbajnok-jelölt itt mérkőzik régi riválisával, a francia nagymesterrel, itt találkozik valahai oktatójával, egyben karrierje kisiklatójával meg a káprázatos Nataliával, aki új medret szabhatna életének – ha volna még élete.

A sakk – az értők számára – mindig is az emberi élet és küzdelem metaforája volt, a villámsebességgel kombinálni képes nagy játékos pedig hadvezéreket felülmúló stratéga, a filozófia és a matematika éteri tisztaságában fürdőző poétaféle – vagyis mindaz, ami Vladimir Nabokov maga. Hiszen nem sok választja el a bábjátékost a sakkjátékostól.

Luzsin utolsó játszmájának lépései egybeesnek egy töredezett, a gyermekkori traumákat feldolgozni képtelen lélek végső egyensúlyvesztésének stációival. Amikor francia sakkpartnere és új, első és egyetlen szerelme szeme láttára kiugrik a szálloda ablakán, zsebében ott lapul az utolsó tiszta pillanatában papírra vetett győztes lépéskombináció. A nemes ellenfél hajlandó lejátszani a „posztumusz mérkőzést”. A halott bábjait Natalia vezeti; az összegyűrt, sáros papírról – Luzsin végrendeletéről – olvassa a lépéseket. A Luzsin-védelem bevonul a sakktörténelembe; káprázatos kombináció, tulajdonképpen igazi életmű. Egy összeomló nagy elme utolsó tiszta villanása, mely – Luzsin kivételével – bárkit megóv a szárnyakon vezetett támadásoktól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/09 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2686