KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
DAVID LYNCH
• Forgách András: Nő a bajban Inland Empire
• Simonyi Balázs: Utazás David Lynch koponyája körül Lynch, a festő
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Pásztorórák a filmművészettel Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Csillag Márton: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
• Mesterházi Lili: 4 hónap, 3 hét és 2 nap Beszélgetés Cristian Mungiuval
KÍNA
• Géczi Zoltán: Fejjel a Nagy Falnak A hatodik generáció filmesei
• Wostry Ferenc: A hús dühe Chang Cheh filmjei
ANIMÁCIÓ
• Kolozsi László: Rajzolok ide egy rendőrt Beszélgetés a magyar animációról
• Muhi Klára: A kecskeméti bárka KAFF
• Pápai Zsolt: Elfeledett pionírok És mégis mozog…
• Varga Zoltán: A tárgyak lelke Norman McLaren
FILMEMLÉKEZET
• Molnár Gál Péter: Anti-sztár Katharine Hepburn
KÖNYV
• Vincze Teréz: Mesterkurzus A film története
• Harmat György: A bennfentes Száz híres film
TELEVÍZÓ
• Soós Tamás: TV Taxi Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Vörösből szőke Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok
• Báron György: Egy rosszabb nap A barátkozás lehetőségei
• Vajda Judit: A rövidtávfutók magányossága 4x100
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Harry Potter és a Főnix rendje
• Vajda Judit: Salvador
• Vincze Teréz: Kék papagáj
• Csillag Márton: Evan, a minden6ó
• Pápai Zsolt: Törés
• Mátyás Péter: Utál a csaj
• Tüske Zsuzsanna: Ocean’s Thirteen – A játszma folytatódik
• Kovács Gellért: Disturbia
• Varró Attila: Az elhagyott szoba
DVD
• Pápai Zsolt: Peeping Tom
• Pápai Zsolt: Tűzveszély
• Kovács Marcell: Bűnözési hullám
• Pápai Zsolt: Café Moszkva

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Férfias nevelés

Vida János

Ennek a türkmén filmnek Alekszandr Mitta volt a művészeti vezetője. Készítői Mannheimben az elsőfilmesek, Moszkvában a gyermekfilmek nagydíját nyerték el. A jutalmak odaítélői bizonyára valami ilyesmire gondoltak: az elkényeztetett, pityergős kisfiú-főhősből edzett, bátor legényke válik a film végére, s ez dicséretes példázata kiskorú nézők épülésére.

De vajon a félénkség jele-e az, amikor a fiúcska megsajnálja a nyájat terelő kutya kölykét, mert régi szokás szerint annak levágják a farkát? Kényeskedésből fakad-e keserves zokogásra, amikor meglátja, hogy a féltve őrzött báránykákat levágják, és kikészítik a bőrüket? S amikor nagyapja így vigasztalja: „így nem leszel férfi. Ez a világ rendje” – az példaszerű nevelés-e? Amikor apja megvetően félredobja a szép kis dohányzacskót, amit a fiától kapott ajándékba, csupán azért, mert szerinte a szövés nőknek való munka – ez talán a nemek közötti munkamegosztás időszerű felfogására utal? Az, hogy a kisfiú végül is beletörődik a hagyományos társadalmi szerepek változtathatatlanságába – megnyugtató befejezés-e? Sajnos, a film alkotói igennel felelnek mindezekre a kérdésekre, eszük ágában sincs azt sugallni, hogy a fiúcskának – az anyai nevelés jóvoltából – egyéni érzelmei, saját gondolatai voltak, amelyekről aztán le kellett mondania. Így aztán jóvátehetetlenül torzképpé görbülnek a külön-külön jól megrendezett jelenetek is. Bizony: a huszadik században sem fölösleges ugyan a műalkotás eszközeivel ábrázolni az évezredes patriarkális értékrend továbbélését; ám ugyanezt művészi színvonalon képviselni aligha lehetséges. Márpedig az alkotók ezt kísérelték meg.

Az utolsó jelenetben az apa, a tapasztalt pásztor rámutat az összeterelt, legelésző bárányokra – amelyekről már nem csak mi tudjuk, hanem a kisfiú is, hogy közeli halálra vannak ítélve –, s így szól a gyerekhez: „Nézd, milyen boldogok!”. S valóban: mosolygós-örömteli záró képsor, napfényes-vidám záró muzsika – s ezzel vége. Ezt látván-hallván, végigfolyt hátamon a hideg veríték.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6026