Láttuk még

Benny és Joon

Hirsch Tibor

Soha látványosabb példa az ős – hollywoodi forgatókönyv-szabály alkalmazására: a tervezett mozidarab legyen egészen más és hajszálra ugyanolyan, mint a kiválasztott referencia-sikerfilm.

Az Esőember áruvédjegygyel jelzett film-családfa legújabb hajtása autista fivér helyett egy kórtanilag meghatározhatatlan elmebaj-hibridben szenvedő húgocskát kínál az egyik oldalon – önző, aranyifjú öcs helyett önzetlen agglegény bátyói a másikon. Ez utóbbit – mesterségét tekintve autószerelőt – munka után kertvárosi csodapalota várja, melyben mintha a festegető beteg bakfis maga is státusz-szimbólum volna: aki ilyen védencet tart otthon, az kétkezi munkás létére is megérdemli a köréje teremtett színes, parkos, virágos luxus-enteriőrt.

A kislány a maga eklektikus nyavalyájával természetesen egészen más nézői azonosulást föltételez, mint a kaliforniai műtermekből mostanság kirajzó gyilkos pszichopaták: itt még a zárt osztályon is csak néhány bohókás operettbolond arca villan a környezetfestő kamera látóterébe, mely ezúttal világos, tágas, rács nélküli folyosókon bóklászik. Hiába, Amerikában a szépségnek különös becsülete van – arrafelé a csúnya ámokfutót kazamatában, a szép hiszterio-mániáko-schizofrént rózsaszínű leányszobában tartják.

A beteg testvér párhuzamosan esik szerelembe az egészségessel. Ez azért mintha eltérne a sablontól, sőt, erre a dramaturgiai fordulatra épül a film végtelenül optimista üzenete is. Vagyis: egybehangzóan bizonyos pszichiátriai iskolák tanításával: idióták pedig nincsenek. Hiszen a művészkedő beteg kislánynál alig kevésbé beteg az igazi művész és csavargó, aki ebben a történetben egyenes ági leszármazottja Charley Chaplinnek és Buster Keatonnak. Ha pedig ő szabadon járhat-kelhet – méghozzá a Cry Baby-ből is ismert excentrikus embléma-figura, Johnny Depp alakításában –, akkor bizonyára nem sokkal betegebb, mint maga a szigorú fivér, akinek, hiába mintapolgár, tudatalattijában ugyanúgy rombolhatnak mindenféle elfojtásos lelki nyavalyák. Világos, hogy mindenkit az eggyel egészségesebbhez kell hozzáadni: a klinikai esetet a még nem klinikaihoz, az autószerelőt a gyorsbüfé derék pincérnőjéhez, aki az (amúgy nem túl lényeges) egészség-hierarchia csúcsán áll, és aki bizonyára anyja helyett anyja lesz majd mindenkinek, akinek ilyesmire még szüksége van.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1346

Cikk értékelése:

szavazat: 1074 átlag: 5.61