KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/július
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• N. N.: Helyreigazítás
• Ádám Péter: Jean-Claude Brialy (1933–2007)
KÍNAI FILM
• Teszár Dávid: A kínai film nagy ugrása Zhang Yi-mou
• Hirsch Tibor: Kína felett az ég Bábeli történetek
• Géczi Zoltán: A Sárkány közbelép Kínai filmpiac
REKLÁMÖZÖN
• Barotányi Zoltán: Bemegyek, kijövök Reklámfilmek a Kádár-korban
• Vaskó Péter: Hidratált szamárbőr Reklám a moziban
• Kolozsi László: A PH-semleges élet Beszélgetés a magyar reklámról
• Schubert Gusztáv: Hátsó gondolat Magyar plazma
KULTUSZMOZI
• Csont András: A csábítás főkönyve Don Giovanni
DOKU/FIKCIÓ
• Muhi Klára: Ha nem nyomod a falat… Beszélgetés Almási Tamással
• Báron György: A valóság meséi Jean Rouch
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Keleti kapcsolat Mediawave
• Stőhr Lóránt: Filmnyelvjárások Dialëktus
• Wostry Ferenc: Jigoku! Udine
HATÁRSÁV
• Palotai János: Mozgófénykép Fotográfiák a Ludwig Múzeumban
KRITIKA
• Lajta Gábor: A meztelen kép Goya kísértetei
• Muhi Klára: A művész és az inkvizítor Goya kísértetei
• Pápai Zsolt: Veszélyesen édes Neil Armfield: Candy
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Piaf
• Vajda Judit: Aranykapu
• Kolozsi László: Sötétkékmajdnemfekete
• Parádi Orsolya: Miss Potter
• Csillag Márton: Vaskabátok
DVD
• Csillag Márton: ©vejk, a derék katona 1–2.
• Pápai Zsolt: A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet
• Tosoki Gyula: A matador
• Klág Dávid: 9 dal

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Testvérem egyedüli gyerek

Vajda Judit

Mio fratello e figlio unico – olasz-francia, 2007. Rendezte: Daniele Luchetti. Írta: Antonio Pennacchi regényéből Daniele Luchetti. Kép: Claudio Collepiccolo. Zene: Franco Piersanti. Szereplők: Elio Germano (Accio), Riccardo Scamarcio (Manrico), Angela Finocchiaro (Benassi), Luca Zingaretti (Mario), Anna Bonaiuto (Bella). Gyártó: Cattleya / Babe Film. Forgalmazó: Cirkófilm. Feliratos. 100 perc.

 

A magyar forgalmazó stílszerűen 1968 negyvenedik évfordulójának évében mutatja be A testvérem egyedüli gyerek című olasz filmet, melyben két fivér sorsa jelenik meg a történelem, politika, pártok, csoportok, ideológiák és izmusok viharában a hatvanastól egészen a hetvenes évekig.

Daniele Luchetti művének főhőse a megdöbbentően szép arcú báty, a kommunista Manrico és a csetlő-botló, kelekótya kisembert megjelenítő jópofa öcs, Accio; a hangsúly azonban az utóbbira esik, aki egy idő után teljes mértékben át is veszi a központi szerepet. A fiú – akit kiskamasz kora elején ismerünk meg – „világnézetbeli pályafutását” egy egyházi iskolában kezdi, majd onnan kiszakadva fasiszta eszmékhez húzza a szíve, hogy később még tovább kalandozzon...

Luchetti (aki A testvérem egyedüli gyerek előtt hamisítatlan olasz komédiát rendezett Görög nyaralás olasz módra címmel) drámájában fényes szelek helyett új idők új szelei fújnak, a rendező kevés politikával és sok érzelemmel, kicsit csúfolódva mutatja be, hogy az ideológiai elkötelezettségek és választások hátterében elsősorban magánéleti döntések, nagyon is személyes emberi, nem pedig politikai vonzalmak álltak (és állnak). Ugyanakkor mivel Olaszországban mélyen gyökerező hagyománya van mind a fasizmusnak, mind a kommunizmusnak, az Antonio Pennacchi igen kifejező című regényén (Il fasciocomunista) alapuló nosztalgikus visszatekintésbe nem nehéz belelátni magát Olaszországot, az olasz lelket, az egész XX. századi olasz történelmet sem.

A film további erénye a kisvárosi környezet, a hétköznapi helyszínek ábrázolásában megjelenő kisrealista megközelítés és a drámai történések ellenére is érvényesülő játékosság (a cselekményből adódó humoros fordulatok mellett ezt főként a fiatal, kezdő, illetve a tapasztalt színészek természetes játéka táplálja). A címével Rino Gaetano, a hetvenes években népszerű olasz táncdalénekes dala előtt tisztelgő A testvérem egyedüli gyerek így anélkül lesz könnyed, hogy felszínessé válna, de azért nem megy olyan mélyre, hogy fájjon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9452