KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Al Pacino

A zárkózott ember tangója

Harmat György

Huszonöt évet átfogó interjúkötet a legendás színésszel.

 

Lawrence Grobel, a neves amerikai interjúkészítő már a kezdet kezdetén fején találja a szöget: „Az első benyomásom alapján Al Pacino zárkózott és óvatos színész, akit az a csapás ért, hogy sztár lett belőle” – írja a bevezetőben. Filmjei, pályája bennem is ezt a képet alakították ki Pacinóról, mely Grobel könyvét végiggondolva sem változott meg. Árnyalódott, gazdagodott persze, hiszen a bő negyed század tíz beszélgetése (1979-ből való az első, 2005-ből az utolsó) ablakot nyit az 1940. április 25-én, olasz szülőktől New Yorkban született Alfredo James Pacino életére, munkásságára, ráadásul – úgy tűnik – piszokfolttól és üveghibától mentes ablakot.

Pacino feltehetőleg alkati zárkózottságát a kemény bronxi gyermekkor, a zaklatott tanuló- és munkásévek után az 1970-es évtized első felében reá szakadt hírnév csak fokozza. Tizenhét éves korától egyedül él. Az előadóművész-képzőt pénzhiány miatt abba kell hagynia, az Actors Stúdióba csak másodszorra veszik fel, az intézmény és mestere, Lee Strasberg fordulópontot jelent számára. Színészi lelkiismeretességét az alkat, az életiskola, a mesterek együtt formálják. „A színjátszás kemény munka – tartja. És folytatja: A játék nem játék.”

Érdemes megfigyelni például Pacino nagyjelenetét nyugdíjas, vak katonatisztként egyik sikerfilmjében (Egy asszony illata – 1992). A képsornak akár külön címet is adhatnánk: „a vak ember tangója”. A színész a figura viselkedésének a lehető legtöbb árnyalatát megjeleníti. A pontos kidolgozás, a temérdek színjátszói törődés a táncprodukció minden pillanatából sugárzik. Bravúros ripacséria, amit ebben a szerepben látunk Pacinótól: hangos, tolakodó és szánni való alakot mintáz meg a legkevésbé sem mértéktartó eszközökkel. Nem véletlen, hogy Oscart kapott érte, az Amerikai Filmakadémia előszeretettel díjazza a különleges, fogyatékos emberek ábrázolását. Az Oscar-ítészek ízlését nem dicséri, hogy azok az alakítások, melyekkel Pacino díj helyett csak a jelölésig jutott, többnyire jelentősebbek, mint az, amellyel végül is nyert. A hét „beváltatlan” jelölés között ott volt A Keresztapa (I. és II. rész), a Serpico és a Kánikulai délután főszerepe.

Az Oscar-díjra való kerek húszéves várakozás többször is szóba kerül az interjúkötet lapjain, akárcsak a művész magán- és szakmai életének más vezérmotívumai. Szívesen és szeretettel beszél pályatársairól (Brandóról, Keresztapa-beli partneréről, aki egyik fő inspirátora, De Niróról, aki barátja), állandó szerelméről, a színházról és kiemelt témájáról: egy angol drámaíróról. Ha ismerné, Pacino egyetértéssel idézhetné Petőfit: „A teremtés fele!” Shakespeare-ről van szó természetesen, akitől színészünk bőven citál kívülről, sokat elmélkedik róla, főként annak kapcsán, hogy színpadon megrendezte a III. Richárdot, eljátszotta a címszerepét, filmre is vitte sajátos dokudrámaként, Richárd nyomában (1996) címmel, A velencei kalmár (2004) filmváltozatában pedig Shylock szerepét alakította.

Grobel olykor túl rámenős. Előfordul, hogy megválaszolhatatlan vagy felesleges kérdést tesz fel. Egészében véve azonban jó munka a kötet, mert a kérdező megtalálja a kulcsot Pacinóhoz, akiről ezáltal sokat tudunk meg. Fokozatosan elmélyülő barátságuk történetének is lenyomata a tíz interjú. Pacino előszavában ezt közli barátjáról: „A másik iránti őszinte érdeklődése mélyről fakad, ezért ír annyira jól.” A mondat első felével egyetértek, a másodikkal kevéssé. Grobel íráskészsége számomra nem tűnik jelentékenynek. „Az Egyesült Államok legintelligensebb interjúkészítője” – mondta róla Donleavy. „Az interjúkészítés Mozartja” – ezek Oates szavai. Az előbbit az USA-ra, az utóbbit Mozartra nézve érzem sértőnek, egy azonban biztos: Grobel becsülettel teljesíti feladatát. A magyar filmcímek tekintetében is hibátlan filmográfiát tartalmazó honi kiadás korrekt, legfeljebb névírási problémákkal küzd időnként (Roy Scheider helyett Schneider, Russell Crowe helyett Russel sőt Russal szerepel például), ráadásul nehéz eldönteni, mi is a címe, hiszen a borítón látható „Életem” a könyvön belül eltűnik.

Még valamiben vitatkoznék Grobellel. Az epilógusban szembeállítja Pacinót Dustin Hoffmannal és Robert De Niróval. „Ezek a színészek elfogadták a filmipar által diktált törvényeket, engedtek neki karrierjük érdekében… Pacinót más fából faragták” – mondja. Igaz, hogy könyvünk hősét folyamatos színházi munkája és saját független produkciói (The Local Stigmatic, Richárd nyomában, Kínai kávé) kívül helyezik a szórakoztatóiparon, ám fősodorbeli filmjei – s ezekből van lényegesen több – visszaszorítják oda. Továbbra is kemény munkával, rendkívüli gonddal formálja meg szerepeit, ám a közegnek nem tett csekélyebb művészi engedményeket, mint Hoffman és De Niro. Elég, ha összevetjük két alakítását, melyeket több választ el egymástól pusztán két évtizednél. Filmben nehéz egy teljes szerepívet felépíteni, hiszen a jeleneteket nem sorrendben veszik fel, Pacinónak azonban kiválóan sikerül, ezt a Bobby Deerfield (1977) és Az ördög ügyvédje (1997) egyként tanúsítja. Az elsőben azt mutatja meg tanítani való fázisrajzolással, hogy egy zárt, alig rezdülő arcú, melankóliába hullott férfit hogyan szabadít fel a szerelem. A másodikban egy hipnotikusan vonzó emberi figurát változtat át – ugyancsak mesterkurzusba illő fokozással – (szó szerint) ördöggé. Míg azonban a harmincéves filmben magát Deerfieldet látjuk, a tízévesben csak bravúr-Pacinót. Régi alakításai (például a Madárijesztő Lionja) jóval több lírát, bensőségességet, sebezhetőséget, titkot hordoztak, mint az újak. Szívesen látnám viszont ezeket a vonásokat a jövő Pacinójában.

 

Al Pacino – Lawrence Grobel teljes szövegű interjúi a színésszel. Fordította Stefanovits Péter. Kelly Kiadó, 2007.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9318