KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/június
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• Kézdi-Kovács Zsolt: Madaras József (1937–2007)

• Schubert Gusztáv: Ha Philip K. Dick
• N. N.: Dick-adaptációk
• Kömlődi Ferenc: Android-fantáziák Philip K. Dick és az új robotika
MAGYAR MŰHELY
• Frivaldszky Bernadett: Tárgyiasult gondolatok Beszélgetés Banovich Tamással
• Kolozsi László: A hallható film Beszélgetés a hangról
• Balázs Gábor: Ópium – hangkritika A véső hangja
• Kolozsi László: Római harsonák Rózsa Miklós
• Csala Károly: A sodrástól távol Gaál István fotográfiái
TITANIC
• Baski Sándor: Vészjelzések a fedélzetről Titanic disztópiák
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Titanic
• Teszár Dávid: Ázsiai rakomány

• Ardai Zoltán: Nyári oktatás Kultmozi: Baleset
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: Zidane, az antihős Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Történelem: tarka és trendi Magyar plazma
KÖNYV
• Palotai János: A rajzoló rendező Eizenstein Erósza
KRITIKA
• Vincze Teréz: Irodalom a dobozban János és Viola; A veinhageni rózsabokrok
• Vízer Balázs: Forradalmi groteszk Liberté 56
• Gelencsér Gábor: Szerkesztői üzenet Tavasz, nyár, ősz
• Győrffy Iván: Asztali beszélgetések A hét főbűn (Bűnök ezek?)
• Takács Ferenc: Az istenek szomjaznak Felkavar a szél
• Wostry Ferenc: Mozik a 42. utcában Grindhouse
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fekete könyv
• Nevelős Zoltán: Melquiades Estrada három temetése
• Kolozsi László: Kubrick menet
• Pápai Zsolt: Zodiákus
• Vajda Judit: Transylvania
• Vízer Balázs: 23-as szám
• Herpai Gergely: Pókember 3.
• Klacsán Csaba: Megérzés
DVD
• Pápai Zsolt: A fantomlakó
• Pápai Zsolt: Jóasszony
• Tosoki Gyula: Néma gyilkos
• Alföldi Nóra: Hét vérfoltos orchidea

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Repülő Tőrök Klánja

Tőrbe csalva

Vaskó Péter

Zhang Yi-mou a Hős után újabb látványos kalandfilmet készített. Kard, bambusz, romantika.

 

Garcia Marquez Száz év magányában a macondóiak egy nap arra ébrednek, hogy elfelejtették a dolgok neveit, és kénytelenek mindent ráragasztott cetlikkel azonosítani. Valami ilyesmi zajlik jelenleg a kedvét vesztett nyugat-európai és amerikai filmkultúrában is. Az ázsiaiaktól kell visszatanulnia a félelmet, az akciót és szenvedélyt, hogy ezek a fogalmak ismét belső tartalommal töltődjenek és valamiféle jelentésre tegyenek szert.

Zhang Yi-mou, aki pályája elsõ szakaszának filmjeiben a kérlelhetetlen, kemény, földközeli realizmust és társadalomkritikát (Vörös cirokmező, Kjú Dzsú története) vagy épp a szűk, klausztrofób térbe sűrített drámaiságot (Vörös lámpás) képviselte, a ’90-es évek végétől hangot váltott, és másmilyen remekműveket kezdett készíteni. A nagy váltást a jelentõs állami asszisztenciával megindított kínai filmreform egyik kitüntetett darabjának számító 2002-es Hős című filmje jelentette. A Hős több volt, mint a kínai filmreneszánsz bizonyítéka és nyugaton a Tigris és Sárkány sikerének folytatója. Kisebbfajta egzisztenciális és esztétikai belsõ forradalom volt másfél órába sűrítve. Forma és tartalom olyan egységét hozta létre, amely műfajában, a történelmi kalandfilmek között szinte példa nélküli, és a dráma, harcművészet, képköltészet benne létrehozott egysége jóval műfajhatárain túlra is üzent. Egzisztenciális téren a jelentős állami szerepvállalás és a végkicsengés (az egyeduralkodói hatalom elfogadása) miatt sok támadás érte az addig renitens hírű Zhang Yi-mou-t, szinte észre sem véve azt, hogy a sorok között filmje éppen a szenvtelen hatalom kritikája, amely elpusztítja a szerelmet és hősiességet (a film színszimbolikája és jelképrendszere pontosan közvetíti ezt).

Mindezt azért volt szükséges felidézni, mert a Hős nélkül nincs Repülő Tőrök, s a második mintha az első belső tükrözése vagy egy annak szövetéből kihúzott szál lenne. Elõdjéből hozza erényeit és annak fényében láthatók hibái is.

Ami nem hiba és nem erény: A Repülő Tőrök világa alapvetõen nem a Hős sokelemű, elágazó univerzuma, hanem egyenes vonalú Rómeó és Júlia-történet, love story, középpontban a bizalom, tettetés és féltékenység drámájával. A probléma ott kezdődik, amikor nyilvánvalóvá válik: a kerettörténet lázadókkal és kormányerőkkel csupán ürügy és kulissza. A helyhatóság két tisztje parancsot kap, hogy kerítsék kézre a lázadó Repülő Tőrök Klánjának főnökét, akihez egy gyönyörű klántag elcsábításával szeretnének közel férkőzni, míg végül mindannyian az összekuszálódó viszonyok csapdájába esnek.

Mivel a kerettörténet lényegében nem vesz részt a drámai kontextus kialakításában, így a hatás létrehozásának felelõssége egyedül a szerelmi háromszög résztvevőire hárul, amihez a rendező a látványt és a színészi játékot használja fel. A képek pedig, csakúgy, mint a színészek, megvesztegetően és lefegyverzően szépek. És ez az a pont, ahol Zhang Yi-mou-val megtörténik az, ami nála szinte soha: időről időre átesik a giccshatáron, a szépségből ornamentika lesz, érték nélküli fokozás. Míg a giccs ellen nyugaton ma az irónia a legáltalánosabb (és szinte egyedüli) fegyver, addig Zhang Yi-mou a Hősben épp az ellenkezõ irányba indult: a vállalás és túlzás segítségével haladta meg azt, a szerkezeti szigorral és következetességgel tartva meg a művészi egyensúlyt (külső és belső, múlt és jelen, képzelet és valóság egymást váltó és ellenpontozó jelenetpárjaival). A Repülő Tőrök esetében ennek az erős szerkezetnek és logikának a helyét az önmagukban és önmagukért szép arcok és tájak veszik át, s így a szívszorító történet éppolyan banális, mint amennyire megható. Míg a Hősben a harcművészet a látványosság mellett a cselekedetek és jellemek metaforikus kifejezője is, addig A Repülő Tőrök esetében inkább csupán hatásos dekoráció, kaland-effekt. A filmet nézve befészkelte magát fejembe a gyanú, hogy a művészi kompromisszumot nem ismerő Hős nyugati sikere után A Repülő Tőrök Klánja a Tigris és Sárkányhoz hasonlóan már legalább annyira készült a nyugati, mint a hazai közönség számára (ne adj isten, az Oscarra is kacsintva), és ez is okozhatta a film elképeslaposodását.

Természetesen nem arról van szó, hogy A Repülő Tőrök Klánja ne verne több kört bármelyik jelenlegi hollywoodi vagy nyugat-európai romantikus mozira, melyek poros nyomába nem érnek ennek a roppant igényes, szép és érzékeny filmnek. A viszonyítási értéket itt a rendező páratlan tehetsége adja, aki ebben a műfajban előző filmjével maga tette nagyon magasra a mércét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8253