Könyv

‘56, te suhanc

Forradalmi kötet

Murai András

A Szűk Balázs szerkesztette kötet elsőként tekinti át az ‘56-os forradalom hatvan évnyi filmes megjelenítését.

Az ‘56-os forradalom önálló tematikai vonulatként szeli keresztül az elmúlt hatvan év magyar filmtörténetét. A témában az első film, az Éjfélkor rögtön a forradalom leverését követően 1957-ben, még bizonytalan politikai környezetben, a megtorlások előtt készült, Révész György rendezésében; eddig az utolsó munkák egyike az 1958-ban játszódó, thriller-hatásokkal is dolgozó, túszdráma történetet elbeszélő 2014-es A berni követ. Az ‘56, te suhanc című kötet (a „suhanc” negatív jelentése miatt első ránézésre talán zavarba ejtő cím Déry Tibor forradalom alatt született írásából a magyar ifjúságra vonatkozó kifejezését fordítja át ‘56-ra) e két dátum és film között nagy számban, és a politikai tiltásoknak, tűréseknek és támogatásoknak kiszolgáltatottan változatos stílusban készült játékfilmek áttekintését tűzte ki célul – könyvként először a hazai filmes szakirodalomban. Filmtörténész, történész, kultúrakutató, médiatanár, összesen 19 szerző 35 hosszabb-rövidebb írásából (és Sára Sándor bevezető gondolatiból) áll a hiánypótló kötet. E szép számú írás ellenére se várjon az olvasó teljes körű, minden filmre és összefüggésre kitérő könyvet: ehhez mindenekelőtt konszenzusra volna szükség az „56-os film” fogalmának értelmezésében.

Hol a határa az „56-os filmnek”? Bár ezt a kérdést ilyen direkt formában talán kevés írás (például Hirsch Tiboré, vagy Sepsi Lászlóé) veti fel, a tanulmányok témaválasztásaikból adódóan is foglalkoznak vele. Tudjuk jól, ha ‘56-os filmekről beszélünk, semmiképp sem szabad leragadnunk a történelmi eseményeket színről színre rekonstruáló rendezéseknél – ezekből amúgy elég kevés készült –, hisz épp a Kádár-kori cenzurális viszonyoknak köszönhetjük a legszebb, rejtjelekkel dolgozó ‘56-ra reflektáló műveket. Valószínűleg ez az oka, hogy a kötet (megálmodója és első számú szerkesztője Szűk Balázs) koncepciója szerint a lehető legtágabb értelmezéssel dolgozik. Az 56-os tematikába beleférnek azok a történelmi parabolák is, amelyek indirekt módon utalnak a forradalomra, vagy a korai Kádár-rendszer megtorló intézkedéseire, vagy azon is túl, a kádári konszolidáció megalkuvásokon alapuló társadalmára. Így lehetséges, hogy 115 ‘56-os játékfilmet említ tanulmányában Szűk Balázs – érdemes lett volna azonban ezt az ‘56-os film-értelmezési koncepciót valahol világossá tenni. Ha máshol nem, akkor a könyv végén található, precízen adatolt filmográfiához kapcsolódóan mindenképpen kellett volna magyarázatot fűzni, hogy az olvasó számára érthető legyen, hogyan kerül az Amerikai anzix, A tanítványok, vagy épp A hídember az ‘56-tal foglalkozó filmek listájára, vagy miért A tanúból vett kép szerepel a belső borítón – ami fontos, de nem kifejezetten ‘56-os film.

A könyv két nagy egységből épül fel, az első filmismertetésekből, a második átfogó tanulmányokból áll. Az első rész 25 filmet mutat be, a művek keletkezésének időrendjét követve. Nem azonos minőségűek ezek az esszék, többségük a cselekmény elbeszélésre teszi a hangsúlyt, de vannak közöttük remek elemzések, mint Hirsch Tibornak a forradalom és a szatíra viszonyát vizsgáló írása a Szamárköhögés kapcsán, Győri Zsolt Koltai-filmek „kisember motívumát” végiggondoló szövege, vagy Szabó Elemérnek a film noir nyomait kereső írása a Kolorádó kid-ről. A rövid esszék olyan filmekre is felhívják az érdeklődő figyelmét, amelyek szinte egyáltalán nem kerülnek szóba az ‘56-os filmes tematika kapcsán, mint például a rövidfilmek, vagy az animációs rendezések.

A második része a könyvnek nagyobb lélegzetű tanulmányokat tartalmaz, és a már említett tág határokkal értelmezett tematika izgalmas témaválasztásokat eredményezett. Például Deák-Sárosi László 1956 titkos parabolái címmel olyan filmekről ír, amikről nem feltétlenül a forradalom jut eszünkbe, ő viszont meggyőzően érvel A nagyrozsdási eset és a Négyen az árban ‘56-os vonatkozásai mellett. Szintén a „mi az ‘56-os film?”alapvető kérdését veti fel Benke Attila a parabolákat és allegóriákat többek között a 80 huszáron és a hazai hibrid műfajhoz, az easternhez tartozó Rosszembereken keresztül vizsgáló írása. Különösen izgalmas Hirsch Tibor szövege a Kádár-rendszer ‘56-os filmjeinek „műfaji foglalatairól”, a melodráma és a groteszk alkalmazási módjairól. Hiszen míg az utóbbi években gyakran készült műfaji formákat alkalmazó film a forradalom eseményeiről, vagy az azt követő bosszú időszakáról, a rendszerváltozás előtti időben inkább a szerzői filmes, és nem a zsáner-feldolgozás a meghatározó.

Bár az ‘56, te suhanc című kötet kevésbé tudja az ‘56-os téma ábrázolásának változásait, az emlékezés és a felejtés viszonyát és okait egységes gondolati ívbe szerkeszteni, kitűnően megmutatja a forradalom megjelenítésének sokféleségét, felhívja a figyelmet az eddigi filmes kánonhoz kevésbé, vagy egyáltalán nem sorolt művekre, és új szempontokat is érvényesítő tanulmányokkal gazdagítja ‘56 (filmes) szakirodalmát.

Főnix Könyvműhely, Debreceni Művelődési Központ. 2017.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 49-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13375

Cikk értékelése:

szavazat: 2 átlag: 6.5