KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Révész György (1927-2003)

Kelecsényi László

 

Halála napján egész délután hívogattam telefonon. Az utolsók egyike volt, akit még fel lehetett tárcsázni valamilyen múlt századi filmemlék tisztázása érdekében. A készülék folyton foglaltat jelzett. Révész György akkor már égi társaival beszélgetett.

Tavaly ősszel múlt hetvenöt éves, de mindegyik tévécsatorna megfeledkezett erről az évfordulóról. Nem ünnepelték őt, sőt, a balul sikerült Ady-film vetítésével (Ki látott engem?) emlékeztették legfájóbb kudarcára. Pedig volt ő a csúcson is. Az Angyalok földje – teljesen váratlanul – 1963-ban elnyerte Mar del Platában a fesztivál nagydíját. A nemzetközi sajtó nagy terjedelemben ünnepelte az eredeti világlátású alkotást. Akkortájt még nem szórták külhonban a magyar filmekre az efféle magas elismerést. Büszkék lehettünk volna erre, de a hazai kritikusok a nemzetközi hírnév után is fanyalogtak, ha csak szóba került a Kassák-adaptáció.

Révész György mestere volt az irodalmi művek, regények, színdarabok filmre álmodásának. Neki köszönhetjük, hogy van igazi Karinthy-filmünk (Utazás a koponyám körül), hogy Szerb Antal alakmása – Latinovits megformálásában – megjelent a filmvásznon (A Pendragon legenda), hogy Tersánszky önéletrajzi figurájából mozgókép hőse lett (Kakuk Marci).

Ő adta az utolsó filmfőszerepet az elnyűhetetlen, de a szerzői filmeseknek már nem kellő, élő mozilegendának, Latabár Kálmánnak (Micsoda éjszaka). Nem titok, s hűtlenek lennénk a szelleméhez, ha nem vallanánk be, hogy Révész György perben és haragban állt az úgynevezett szerzői filmstílus kóros kinövéseivel. Azt vallotta, hogy első a közönség – az önkifejezés csak másodsorban jöhet számításba. Fütyült rá, hogy mit zúdít ezért önmaga nyakába. Ő csak dolgozott, rendíthetetlenül. Fénykorában, a hatvanas években nem múlott el esztendő egy-egy újabb alkotása nélkül.

Vannak olyan filmesek, akik két-három év során forgatják le azt a néhány művüket, melyekről aztán beszél a világ, melyek alapján bedobozolják valamilyen irányzat jelesei közé. Révész besorolhatatlan maradt. Legendás pályakezdésétől, a 2 x 2 néha 5 váratlanul ölébe hulló rendezési lehetőségétől kezdve, mindig képes volt rá, hogy meglepjen. Ő forgatta például úgyszólván azonnal a forradalom leverése után, a menni vagy maradni gyötrő dilemmájával foglalkozó, máig érvényes és szép filmet (Éjfélkor). Akármerre tallózunk pályafutása adatai közt, mindenütt újabb értékekre bukkanunk.

1986-ban állt utoljára felvevőgép mögé. Mikszáthot rendezett, egy bűbáj-darabot (Akli Miklós), a császári és királyi udvari mulattató történetét – mondani sem kell: szellemesen, szórakoztatóan. Szíve mélyén úgy gondolta ő is, hogy egy filmrendező sem igazán más, mint afféle „udvari mulattató”, csakhogy a császárt és királyt ma úgy hívják: közönség.

Az egykori Budapest Filmstúdió gárdája igencsak fogyatkozik. Korábban Kardos Ferencet búcsúztattuk, nemrég Bán Róbert távozott a sorból. Révész György a Ki kicsodának arra a kérdésére, hogy mi a hobbija, azt írta: a függetlenség. Könyvek és lemezek között élte le élete utolsó másfél évtizedét, s független emberként igazolt át az égi csapatba.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2277