KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jason Reitman: Nyárutó

Családi pótlék

Baski Sándor

A szatirikus hangvételű filmeket forgató Jason Reitman kirándult a melodráma világába. A humorról lemondott, de nem tagadta meg teljesen magát.

 

Az ifjabb Reitmannek már pályája első szakaszában sikerült elérnie azt, amit apjának, a megbízható vígjátékrendezőnek több évtized alatt sem: filmjein fel lehet ismerni az alkotói kézjegyeket. A Köszönjük, hogy rágyújtott!, a Juno, az Egek ura és a Pszichoszingli nem feltétlenül minősülnek ugyan szerzői produkcióknak, de különc hőseik, a dráma és komédia határán egyensúlyozó hangvételük és Reitman fanyar humora összekötik őket. Ez a sor szakadt most meg a Nyárutóval, amely látszólag 180 fokos fordulatot jelent a még mindig fiatalnak számító rendező életművében.

A Joyce Maynard regényéből adaptált történet akár a romantikus melodrámák kortárs nagymesterének, Nicholas Sparks-nak a tollából is kipattanhatott volna. A zsáner bevált receptjét követve olyan karaktereket vonultat fel, akik tökéletesen kompatibilisek egymással, vagyis éppen a másik legkínzóbb vágyait hivatottak kielégíteni. A kristálytiszta képletet legfeljebb annyival bonyolítja a Nyárutó, hogy kétszereplős játszma helyett egy sajátos szerelmi háromszöget rajzol fel. A börtönből szökött, családcentrikus Frank nemcsak a depressziós és agorafóbiás Adelnek hozná el a szabadulást, de apafiguraként is szolgál a nő fia, Henry számára. A leküzdendő akadályt, az idillt fenyegető külvilágon kívül, Frank és Adel múltbéli – egymással természetesen komplementer – traumái jelentik, illetve ezzel párhuzamosan Henry-nek is fel kell dolgoznia, hogy már nem ő az egyetlen férfi anyja életében.

A rendezőre jellemző szatirikus látásmódnak, egy rövid jelenetet leszámítva, nyoma sincs a Nyárutóban, a műfaj- és hangnemváltás mégsem nevezhető teljesen előzmény nélkülinek. Reitman tulajdonképpen eddig is olyan filmeket készített, amelyek végkicsengésüket tekintve a konzervatív értékek fontosságát hirdették. A társadalmi konvenciókra és elvárásokra látszólag fittyet hányó főszereplői – mint a Juno terhes tinilánya, az Egek ura elköteleződéstől rettegő HR-ese vagy a Pszichoszingli megkeseredett írónője – valójában mind „normális életre” áhítoznak. Adel, Frank és Henry leginkább abban különböznek tőlük, hogy ők nem is tagadják ez irányú vágyaikat, Maynard története ráadásképpen a nemi szerepek bemutatását illetően is mélységesen konzervatívnak mutatkozik. A Nyárutó világában a depresszió által megbénított gyenge Nő passzívan várja, hogy a Tökéletes Férfiként bemutatott Frank – aki a film elején szó szerint egy szuperhős-képregény mögül lép elő, a fináléban pedig napfény-glóriát is kap – megváltsa őt.

Kate Winslet és Josh Brolin visszafogott alakításain kívül leginkább Reitman rendezői kvalitásait dicséri, hogy a vásznon feleannyira sem tűnnek kínosnak és didaktikusnak ezek a jelenetek, mint leírva. A Nyárutó első harmadában Reitman, szokásához híven, elsősorban képekkel mesél, a beszédes színészarcokra, az árulkodó gesztusokra koncentrál. Sikerül pár perc alatt megágyaznia a film elégikus alaptónusának – ebben Rolf Kent sejtelmes zenéje is nagy szerepet játszik –, és egészen a fináléig nem is enged a giccs csábításának. Az Adel és Frank közt vibráló erotikus feszültséget is képes szavak nélkül feltárni – a szexjeleneteket érzéki „ételpornóval”, a tésztagyúrás közös aktusával helyettesíti –, de a három szereplő nézőpontjának váltogatása és az álomszerű flashbackek felvillantása sem okoz stílustörést.

A forgatókönyvet is jegyző Reitmant csak akkor hagyja cserben az arányérzéke, amikor beszéltetnie kell a szereplőit. Már a felnőtt Henry narrációja sem tűnik feltétlenül szükségesnek, de a főhősökkel kimondatni a „tanulságot” – Frank Adelnek: „Azért jöttem, hogy megmentselek” – még kevésbé elegáns megoldás. Maynard történetének leplezetlen szentimentalizmusát Reitman a fináléban sem tudja zárójelbe tenni, ezen a ponton végképp becsatlakoztatja a filmet a nézőríkató romantikus melodrámák kánonjába.

Ami sikerült a szintúgy regényből adaptált Köszönjük, hogy rágyújtott! vagy az Egek ura esetében, az itt nem: a rendező világa helyett az írói akarat bizonyult erősebbnek.

 

­NYÁRUTÓ (LABOR DAY) – amerikai, 2013. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Joyce Maynard regényéből Jason Reitman. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: Kate Winslet (Adele), Josh Brolin (Frank), Tobey Maguire (Henry Wheeler), Gattlin Griffith (fiatal Henry Wheeler). Gyártó: Right of Way Films. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 111 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/03 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11840