KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 38. Magyar Filmszemle díjai
• Schubert Gusztáv: Erdőss Pál (1947–2007)
FILMSZEMLE
• Bori Erzsébet: Keleti végeken Játékfilmek
• Reményi József Tamás: Nulla sor, nulla betű Ópium
• Báron György: Végtelen történetek Dokumentumfilmek
• Pápai Zsolt: Vizsgák és székfoglalók Kísérleti- és kisjátékfilmek

• Géczi Zoltán: PTO 35MM Japán–amerikai háborús filmek
• Vaskó Péter: Mítosztemető A dicsőség zászlaja; Levelek Iwo Jimáról
• Wostry Ferenc: Vérvörösben Dario Argento
• Greff András: Egy másik szerelem krónikája Argento és Antonioni
• Orosdy Dániel: Horrorra akadva Lucio Fulci
• Varga Zoltán: Boszorkányok márpedig… A harag napja
• Sinkó István: Kettős megvilágításban Hammershoi és Dreyer
KRITIKA
• Varró Attila: Többszörös fénytörés Fekete Dália
• Gelencsér Gábor: A mulandóság életképei A hét nyolcadik napja
• Vaskó Péter: Milyen volt szőkesége Hasutasok
• Vajda Judit: Vénusz halála Kythéra
• Kárpáti György: Úttalan utakon Sínjárók
• Horeczky Krisztina: Tündérvölgy Sutkai bajnokok
• Teszár Dávid: Omnia vincit amor? Idő
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Főfőnök
• Kolozsi László: Elemi részecskék
• Pápai Zsolt: 300
• Vízer Balázs: Sunshine
• Vajda Judit: Hannibál ébredése
• Csillag Márton: Buhera mátrix
• Vajda Judit: Zene és szöveg
DVD
• Pápai Zsolt: Az árnyéklovas
• Kovács Marcell: Ízlésficam
• Tosoki Gyula: Az utolsó napok
• Varga Balázs: Forráspont

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alekszandr Trosin (1942–2008)

Szilágyi Ákos

 

Vannak leírhatatlan dolgok. Számomra például teljeséggel leírhatatlan, hogy barátom – a magyar film talán legjobb orosz ismerője, a Filmvilág állandó szerzője, nemzetközileg ismert filmtörténész és filmkritikus –, Szasa Trosin „nincs többé”, hogy „Moszkvában, ez év áprilisában, hosszú és türelemmel viselt betegség után, hatvanhat éves korában meghalt”, hogy az ortodox Húsvét hetében „halt meg” és Nagyszombaton „temették”. Nem tudom nevével összekapcsolni ezeket a semmit-mondó szavakat. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy Alekszandr Trosin halálának hírét költsem. Legyen itt és most az idézőjel – „meghalt” – a tiltakozás jele.

Minden halál szemérmetlen rágalom, otromba vádaskodás a személy létezése ellen; szánalmas cáfolatkísérlet, melyre a személy maga cáfol rá azzal, hogy él, hiszen itt van – közöttünk. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy valakit egy időre szemünk elől veszítünk. Láthatatlanná válik számunkra – egy ideig még látható emberek számára. Hamarosan azonban mi is láthatatlanokká válunk. Aztán azok is, akik minket nem látnak majd. És így tovább. Így megy ez már évezredek óta, mióta az ember személyként is láthatóvá vált a másik ember számára.

Ámde hol vannak a láthatatlanok milliárdjai? Minden kétséget kizáróan: közöttünk vannak. Hiszen attól, hogy nem látunk valakit, nem szakad meg köztünk a kapcsolat. Attól, hogy mondjuk, Alekszandr Trosin nem lesz látható a következő Játékfilmszemlén, ahogy a ’80-as évek óta minden évben látható volt, attól még ott lesz jövőre is. Ahogyan e lap hasábjain is jelen lesz, csak láthatatlanul. És miért is ne lenne ott, övéi között, Moszkvában, a nagyszerű Kinovedcseszkije Zapiszki filmelméleti folyóirat körében, amellyel szinte eggyé vált – megteremtője és robotosa volt közel húsz éven át –, vagy a Szergej Ejzenstejn Központban, Naum Klejman mellett, akivel Eizenstein áttekinthetetlenül gazdag szöveghagyatékát kezdték kiadni pár éve vaskos kötetekben, és persze a Moszkvai Filmfőiskolán, ahol évtizedek óta tanított. Annyi történt csupán, hogy a személy, aki szinte egész tudatos életét – a gyermekkori mozi varázsától megigézetten – a látható ember tanulmányozásával töltötte (Balázs Béla alapműve mindig is Szása egyik kedvenc olvasmánya volt), láthatatlanná vált. Nem „nincs többé”, csak nem látható egy ideig. Nem látható többé a mulandóság tükrében, elmosódva, külső alakja szerint. De látható színről-színre, nem változó belső alakja szerint, élesen és tökéletesen. Proscsaj Szasa, proscsaj moj drug!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9370