KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ördögi színjáték

Varró Attila

 

Középkorban játszódó detektívtörténethez lassan hagyomány pap-főhőst választani, főként ha a regényíró filmváltozatot is szeretne a műből: a széleskörű klasszikus műveltségüket és kiváló dedukciós képességüket kamatoztató sztár-szerzetesek mellé (mint a ferences Baskerville-i Vilmos vagy Cadfael testvér a Benedek-rendből) a brit szépíró, Barry Unsworth jóvoltából 1995-ben új barát csatlakozott Nicholas Barber kiugrott pap személyében, aki nem sokkal a Nagy Pestis után szörnyű gyermekgyilkossági ügybe keveredik. A Moralitásjáték címet viselő krimi igazi hőse azonban nem annyira a csuhás narrátor, mint inkább az a vándorszínész társulat, amelyhez statisztaként csatlakozik hirtelen felindulásból elkövetett pályaelhagyása után. Miután ugyanis az egyik városban a társulat vezetője úgy dönt, hogy szakítva az unalmas bibliai repertoárral a friss gyilkossági eset színpadi rekonstrukciójával próbálja kicsalni a tallérokat sovány közönsége zsebéből, a próbák és az előadások során egyre több kérdés merül fel a kivégzésre váró tettes személyét és a sötét ügy valódi hátterét illetően, amelyekre Nicholas és színésztársai kénytelenek kielégítő válaszokat találni előadásuk hitele érdekében.

Unsworth remek prózával, kifinomult jellemrajzokkal és diszkrét kultúrtörténeti áthallásokkal ékesítette fel egyébként is gazdag meséjét, azaz csupa olyasmivel, amik elsőként vesznek oda a filmre adaptálás cselekménycentrikus folyamata során. McGuigan (Gengszterek gengsztere) sem tett másként Ördögi színjátékra átkeresztelt feldolgozásában, ám az ifjú brit rendező legalább igyekezett pótolni a veszteségeket. A végeredmény: helyenként túlstilizált képsorokkal feldúsított rögközeli látványvilág (ami, ha akarom, szörnyen mesterkélt, ha akarom, már-már álomszerű), kiválóan karakterekhez választott trupp (élen a végre ismét sokoldalú tehetségét bizonyító színészkirály Dafoe-val) és a manapság trendi önreflexív-anakronizmusos viccelődés (Lovagmese) dicséretes mellőzése. Mindez azonban másodlagos örömforrás: a film valódi erénye a jó ritmusban pergetett nyomozás-narratíva, amely ugyan a hatás kedvéért több ponton merészen eltér a forrásműtől, de a választott filmzsánerhez (nevezzük középkori tragiko-szimbolikus megváltás-thrillernek) pontosan illik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/03 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1848