KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pénz beszél

Csejdy András

 

Promiszkuus, akcelerált kora-kamaszkorom volt, nyaltunk nyelvet a Széchenyi melegvizes medencéjében, rongyosra lapoztuk az ágyneműtartóból kicsent osztrák szexmagazinokat és már ötödikben üvegeztünk a hábéken, amelyeket senki nem volt hajlandó születésnapi zsúrnak tekinteni. Ezeken a nagymamák-felügyelte bulikon a leghallgatottabb kazetta mindig Barry White volt, a Gazsi külkeres faterja hozta az eredetit, tőle vette át az osztály. Mikor tavalyelőtt revival lett az öblös torkú énekesből, hullámokban kerített hatalmába a nosztalgia, szagok, ízek és érzetek képződtek a torkomban, izzadt a tenyerem, visszavágytam. A pénz beszél első képsorában egy helyes fekete fickó torka szakadtából vonyítja Barryvel együtt egyik slágere refrénjét, hömpölyög a soksávos Los Angeles-i forgalom, hétágra süt a nap, puhán siklik a merdzsókabrió – mézesmadzag amerikánából – és akkor hirtelen szeretnél ott lenni, bújnál a bőrébe, kapaszkodnál te a volánba. De aztán rögvest kisül, hogy az élet alkalmi császára csupán próbakörre vihette el a kocsicsodát a műhelyből, ahol dolgozik, ült is már, meg fog is még, mert piti kis stiklikből tartja fenn magát, fergeteges a dumája, jelentősek a tartozásai, és hiába tud bármikor jegyet szerezni a focistadion díszpáholyába, ha egyszerre egy rabomobilban köt ki, összebilincselve egy mindenre elszánt francia gyémántcsempésszel. Hogy hogyan szövődik össze Franklin Hatchett sorsa egy középszerűnél harmatosabb tévériporterével, miként lesz félreértésből a fekete-fehér tandem az Államok legkeresettebb bűnelkövető párja, milyen véletlen- és rendeltetésszerű fordulatokon hajszolja végig őket forgatókönyvíró-társával a bizonyítottan profi Joel Coen, elképzelhetjük, ha láttunk már pehelysúlyú, hollywoodi vígjátékot. Hogy ez a verihepiendinges tucatkomédia mégis nyugodt szívvel ajánlható, az Tucker művészúr érdeme, akiről már Az ötödik elem showmanjockey-ja után sejteni lehetett: egy-két Beverley Hills-i bulvárt bármikor ráver az ügyeletes fekete komikussztár Eddie Murphyre. A pénz beszél, ugatnak a kutyák, halad a karaván, Barry White-ot meg az isten tartsa meg jóegészségben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1731