KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/január
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyv-író Pályázat
• Bikácsy Gergely: Philippe Noiret (1931–2006)
• (X) : A Scolar Kiadó filmkönyvei
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Képtelen ország Média-csőd
• Muhi Klára: Egy „nehéz életű” filmrendező történetei Beszélgetés Elek Judittal
• Stőhr Lóránt: Csapatfotó Fiatal filmesek

• Vereb-Dér Botond: A hidegháború mesehőse James Bond
• Varró Attila: A hármas ügynök Casino Royale
• Géczi Zoltán: Bond Noir Casino Royale
• Kovács Marcell: Cowboy az idegenek között Don Siegel
• Ádám Péter: Felvevőgéppel a nyúlüreg előtt A fiatal Renoir
• Kelecsényi László: Barátságos beszélgetések Jean Renoir
• Bori Erzsébet: A glamúron túl Verzió
• Kolozsi László: A reppelő gúnár Határátlépés – fesztivál
• Barotányi Zoltán: Mások bőrében Kultúrsokk
VÁROSVÍZIÓK
• Dániel Ferenc: Időnyomok Fővárosi metszet
• Schreiber András: Jövő, múlt időben Budapest fantáziaképei
FESZTIVÁL
• Szíjártó Imre: A megváltás nehézségei Gdynia
KRITIKA
• Vajda Judit: Légszomj Friss levegő
• Hungler Tímea: Gáz: van Idegölő
• Reményi József Tamás: Szerepcserék Régimódi történet
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Jindabyne
• Pápai Zsolt: A tökéletes trükk
• Vízer Balázs: Shop Stop 2.
• Barkóczi Janka: Szent szív
• Tosoki Gyula: Yamato – Öngyilkos küldetés
• Vízer Balázs: The Lost City
• Kostyál Andrea: Barátnők
DVD
• Varró Attila: A sógun orgyilkosa
• Pápai Zsolt: Kormányzóválasztás
• Kovács Marcell: Cyborg – A robotnő
• Tosoki Gyula: Agitátorok

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utódomra ütök

Vörös Adél

Little Fockers­ – amerikai, 2010. Rendezte: Paul Weitz. Írta: John Hamburg, Larry Stuckey. Kép: Remi Adefarasin. Zene: Stephen Trask. Szereplők: Robert De Niro (Jack Byrnes), Ben Stiller (Greg Focker), Teri Polo (Pamela), Owen Wilson (Kevin), Dustin Hoffman (Bernie), Barbra Streisand (Rozalin). Gyártó: Paramount / Universal. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 95 perc.

Akik a fokozás látványos - és komédia-széria esetében kívánatos – dramaturgiai eszközét várják az Apádra ütök és a Vejedre ütök után, azok jogosan remélhetnék, hogy Ben Stiller, Hollywood egyik legmakacsabb bohóca és Robert De Niro, Hollywood egyik, idősödését szimpatikus szerepválasztásokkal megtámogató nagy öregje egy óriási, végső összecsapásban mérkőzik meg a paranoid hímek közti tradicionálisnak mondható családi tusában. Az elvárások azonban nem teljesülnek, hiába képzelünk a szigorú após nagyítótekintete mögé még több szigort, még több, úton-útfélen elrejtett csapdát, amelyeket jámbor veje képtelen kikerülni – a történet gyakorlatilag ugyanabban a mederben csordogál békésen, mint tette ezt 2000-ben és 2004-ben: ezúttal az időközben kisiskoláskorba lépett Beckur-ikrek születésnapi partiján, ahol hősünknek ismét bizonyítania kell családfő-rangját a rendületlenül gyanakvó após előtt.

Egy-egy motívum néha fáradt mosolyra derítheti ugyan a nézőt (ilyen a Keresztapa-párhuzam mozgóképi és dialógusokban megnyilvánuló felemlegetése, valamint a másik apóst alakító Dustin Hoffman megkapó találkozása a flamencóval), de egyébiránt a film megint nem lett több korrektül összerakott, közhelyektől hemzsegő iparosmunkánál. Pedig érdemes végigpörgetni a stáblistát: két generáció nagy, sőt, egyenesen kultikus színészfigurái idétlenkednek a ház előtti zöld gyepen: Harvey Keitel, Barbra Streisand, Robert De Niro és Hoffmann, ráadásként Laura Dern... És akkor még nem is említettük a vígjáték apró apropóit, az unokákat, akik kedves lényükkel hivatottak szeretetreméltó (nagy)szülőkké transzformálni a sokszor elviselhetetlenül infantilis főszereplőket. Szegények olyannyira kétdimenziósak maradnak – mint maga a film. Az utódok, az utód-forgatókönyvírók generációjával karöltve remélhetőleg az utolsó részben azért alaposan visszaütnek: minden okuk meglenne rá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/01 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10485