KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mégis, kinek az élete?

Barna Imre

 

Csupa elmét élesítőn, szíveket szakajtón megoldhatatlan dilemma, csupa finom ellentmondás ez a film. Kezdjük a legfőbbel: ezúttal nem azért izgulunk, hogy hősünk életben maradjon, hanem azért, hogy meghaljon. Pontosabban: hogy meghalhasson, minthogy egy baleset következtében örök tehetetlenségre, teljes bénaságra ítéltetett ő, Ken, aki ráadásul szobrász, s a munkája volt az élete. Ken higgadt elmével úgy dönt, hogy joga van meghalni, s meg is hal, ha törik, ha szakad.

Csakhogy az orvostudomány másként vélekedik az efféléről „22-es” csapda: lehet, hogy Kennek joga van meghalni. De ha meg akar halni, akkor depressziós. Ha depressziós, akkor beszámíthatatlan. Ha beszámíthatatlan, nincs joga dönteni az élete-halála felől...

És mit mond a jog? Ken ügyvédet fogad; az ügyvéd némi tusakodás után elvállalja az ügyet, s ettől fogva úgy viselkedik, ahogy egy ügyvédnek viselkednie kell: képviseli megbízójának érdekét. Megbízójának pedig mi áll érdekében? Az, hogy meghaljon. Roppantul paradox helyzet.

Hát az érzelmek? Régi szeretőjét elmarja Ken: ne emlékeztesse többé arra, amit már nem lehet. A nő „le is írja” Kent; Ken máris meghalt a számára. Nem úgy a rokonszenves doktornő: ő, dacolva az orvosi etikával, magáévá teszi Ken érveit, olyannyira, hogy együttérzéséből furcsa szerelemféle lesz. Paradox. Vonzódásának (s egy virgonc ápoló-pár törődésének) köszönhetően Ken már-már ismét teljes embernek érzi magát; ez viszont veszélybe sodorhatja eltökéltségét... Ez is paradox.

A néző pedig csak ül-ül, és minél inkább azonosul a Kent játszó Richard Dreyfusszal (aki – mondjuk -legalább olyan lehengerlő egyéniség, mint Brian Clark azonos című darabjának Madách-beli előadásában Huszti Péter), annál nehezebb szurkolnia Ken haláláért. Ez is ellentmondás, hát igen.

Még szerencse, hogy a rendező, John Badham diszkrét lilaságai megkímélnek bennünket az erkölcsi meghasonlástól. Végül is mindenkinek igaza lesz: a tudománynak is, a jognak is, és Kennek is, aki talán még meggondolja magát, tovább élvén a maga napi többezer dollárba kerülő életét. Ha nem? Akkor mást fektetnek a helyére.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6099