KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Emlékképek

Gelencsér Gábor

Powidoki – lengyel, 2016. Rendezte: Andrzej Wajda. Írta: Andrzej Mularczyk. Kép: Pawel Edelman. Szereplők:  Bogusław Linda (Wladysław Strzemiński), Aleksandra Justa (Katarzyna Kobro), Bronisława Zamachowska (Nika Strzemińska), Zofia Wichłacz (Hania). Gyártó: Akson Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 98 perc.

 

Méltó módon zárult le a 90 éves korában elhunyt Andrzej Wajda 60 esztendős, több mint 30 egész estés játékfilmet számláló, filmtörténeti jelentőségű életműve. Az Emlékképek nem „nagy” film, de egy következetesen építkező életmű szép záródarabja. A film történetével Wajda visszatér ahhoz a korszakhoz, amelyben pályája elindult, s amelyet már többször feldolgozott – noha ő azon kevés kelet-európai rendezőhöz tartozik, aki a rendszerváltozással kialakult új társadalmi helyzetre, illetve az annak hatására felszabaduló, addig tabusított emlékezetpolitikai kérdésekre is képes volt frissen és művészileg hitelesen reflektálni. Az idős kor azonban, legalábbis az utolsó filmben, mégis a nosztalgiát helyezi előtérbe, még ha a megidézett korszak, az ötvenes évek, a legkevésbé sem „nosztalgikus”. A stílus és a szemléletmód azonban, amellyel Wajda a korszakra emlékezik, kétségtelenül az.

A film főhőse, Władysław Strzemiński (1893–1952) a második világháború után Łódźban oktató és alkotó avantgárd festőművész sorsa filmforgatókönyvért kiált. Az első világháborúban bal karját és lábát elvesztő férfit a kommunista rezsim kultúrpolitikája szellemileg is megnyomorítja: kiteszik a képzőművészeti főiskoláról, ahol diákjai rajonganak érte, bezárják a helyi múzeum általa tervezett, az ő és szobrász felesége munkáit bemutató „neoplasztik termét”, végül még a politikai transzparensek pingálásától is eltiltják, s nyomorúságos körülmények között hal meg tbc-ben. Ő azonban nem lázad, csak ellenáll – s ez kerül Wajda bölcs hattyúdalának gondolati centrumába. A politikai terror képei, helyzetei és karakterei meglehetősen ismerősek, a befelé forduló, családi traumákat is hordozó, diákjaiban hívő és élő művész karaktere (Bogusław Linda meggyőző alakításában) annál eredetibb. Wajdának volt miből ihletet merítenie: először maga is festészeti tanulmányokat folytatott, majd abban a korszakban ugyanott végezte filmes tanulmányait, s később ő is iskolalapítóvá vált. Az pedig különösen megrendítő személyes búcsúvá avatja a filmet, hogy legszebb jelenete a főhős halála előtti rosszulléte. A festő egy újabb megalázó munka, kirakatrendezés közben esik össze, mialatt az üvegen túl, az utcán az élet ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mindez a halál filmes ábrázolásának önmagában véve is maradandó remeke: valaki megszűnik létezni – az élet viszont a kirakat keretében mintegy filmként pereg tovább. Az Emlékképek ezzel az ihletett zárlattal Wajda nagyszabású és kikezdhetetlen életművére is emlékeztet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13247