KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/december
KRÓNIKA
• (X) : Hartley-Merrill Nemzetközi Forgatókönyvíró Pályázat
• Bikácsy Gergely: Gillo Pontecorvo (1919–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Ég a tévé! Média-csőd
• Muhi Klára: A jövő bevillan Beszélgetés Bereményi Gézával
• Horeczky Krisztina: A felejtés misztériuma Beszélgetés Szász Jánossal

• Báron György: A Kék Duna keringők Jancsó Budapestje
• Kolozsi László: A dublőr város Budapest hollywoodi filmekben
• Kelecsényi László: Fordított világ Eltűnt mozik nyomában
• Ádám Péter: A tükör bosszúja Marilyn Monroe és a pszichoanalízis
• Molnár Miklós: Aktok térhatásban Az ismeretlen Harold Lloyd
• Herpai Gergely: Mona Lisa Underdrive Hősnők a számítógépes játékokban
• Ardai Zoltán: Klimax őrnagy Mamoru Oshii: Páncélba zárt szellem
• Köves Gábor: Éjfélkor indul útjára a gyönyör Éjféli moziláz
• Pápai Zsolt: Forró, mint a jég Robert Altman: Az utolsó adás
FESZTIVÁL
• Klacsán Csaba: Balkáni szél Pécsi filmünnep
• Varró Attila: Veteránok kapuzárás előtt Karlovy Vary
KÖNYV
• Gaál István: Esszé-napló Bikácsy Gergely: Saját Róma
KRITIKA
• Varga Balázs: Köztes lét Pálos György: Sztornó
• Reményi József Tamás: Pál utcai póló Szabadság, szerelem
• Stőhr Lóránt: Vaktölténnyel Vadászat angolokra
• Nevelős Zoltán: Szakadatlan pokol A tégla
• Vincze Teréz: Női válogatott Pályán kívül
LÁTTUK MÉG
• Váró Kata Anna: Hollywoodland
• Hungler Tímea: Bor, mámor, Provence
• Varró Attila: Füles
• Parádi Orsolya: Többet ne!
• Vajda Judit: Amin a muszlimok röhögnek
• Herpai Gergely: Bűnügyi regény
• Vízer Balázs: Alvilági játékok
• Köves Gábor: Flyboys
• Vajda Judit: Elvitte a víz
DVD
• Varró Attila: Új világ
• Tosoki Gyula: A svindlerek királya
• Pápai Zsolt: Arc
• Csillag Márton: Stan és Pan 2.: A Mosoly Országában

• Palotai János: Volt egyszer egy filmgyár… A standfotó művészete

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

O’Horten

Schreiber András

O’Horten – norvég-német-francia, 2007. Rendezte és írta: Bent Hamer. Kép: John Christian Rosenlund. Zene: John Erik Kaada. Szereplők: Baard Owe (Odd Horten), Espen Skjonberg (Trygve Sissener), Ghita Nörby (Fru Thogersen), Henny Moan (Svea), Bjorn Floberg (Flo). Gyártó: Bulbul Films. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 90 perc.

A lelket is átmelegíti a skandináv hideg Bent Hamer filmjeiben. Kiváltképp, ha azok valóban északon játszódnak – a norvég rendező a Tótumfaktum Los Angeles-i kitérője után visszatért a jeges fjordokra, ráadásképp a Tojások és a Dalok a konyhából Hamer-opusokhoz hasonlóan, az O'Horten is az időskori magány és az új esélyek témáját járja körül. A 67 éves mozdonyvezető, Odd Horten egész életét a vasúti menetrendhez igazította, s miután nyugdíjazzák, a megszokásokra épülő felhőtlenségnek végeszakad. Apró, burleszkszerű jelenetekben elevenedik meg a tanácstalanság, hogy végül a szürreális életepizódok után Odd Horten révbe érjen, és szigorú vasutas egyenruháját norvég mintás pulóverre cserélje. (A szigor és a rugalmasság, pontosabban a szabályokra építkező biztonság és a lázadó szabadság ellenpontozására Hamer kétszer ülteti vonatra hősét – az Oslo-Bergen viszonylatban közlekedő vasparipa a film zárlatában zabolátlanabbnak tetszik.)

Bár Hamer mozija javarészt Oslóban játszódik, a közvetlen filmes elődöt mégis inkább Franciaországban vélhetjük felfedezni – nem csupán az új élethelyzetet látszólagos rezignáltsággal fogadó főhőst alakító Bård Owe pipája és pléhpofája, de a lassacskán hömpölygő, leheletfinoman mosolyogtató humor, a norvég direktor abszurditás-érzéke és humanizmusa is Jacques Tati filmjeit juttatja eszünkbe. A leghumorosabb helyzeteket is átható melankóliára való tekintettel az O'Horten leginkább a Playtime-ra hasonlít, azonban jelen esetben a szomorkás hangok végül lecsengenek, elvégre Bent Hamer eddigi filmjei általában (még ha a Bukowski-átirat látszólag ki is lóg a sorból) egy új, boldog beteljesedés irányába mutatnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10005