KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bo Widerberg 1930–1997

Báron György

 

„Nem készíthetünk többé olyan filmeket, melyeknek kezdetük, közepük és végük van. A hagyományos film, még a legjobb formájában is, hazugság. Teljes és törésmentes világról beszél, s csak egyféleképpen értelmezhető. Hol van ma ez a világ?... A művész többé nem boldogul a kirakósjáték darabkáival, mert nincs módszer az összeillesztésükre. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy egymásra tesszük a darabkákat és a fénybe tartjuk őket…” E mondatok nem művészeti kiáltványból valók, hanem forró szerelmi vallomásból, mely egy erősen erotikus atmoszférájú ágyjelenetben hangzik el, Bo Widerberg Szerelem ’65 című filmjében. Hasonló ideák olvashatók a rendező 1962-ben kiadott Látomás a svéd filmművészetről című manifesztumában, amelyről a pályatárs, Stig Björkman joggal írta, hogy ez indította el az új svéd filmművészetet.

Szex, politika, lázadás, művészet, filozófia. A hatvanas évek derekán járunk. Magasra tarajlik a nouvelle vague, forrpontján a free cinema, a filmínyencek Amerikában a New York-i iskolára vetik vigyázó szemüket. A Szerelem ‘65 filmrendező hőse Godard-t citálja, aki szerint a film másodpercenként huszonnégyszeres igazság, Antonionit, aki azt mondta, minden beállítás morális kérdés, majd feltűnik a vásznon Ben Carruthers a New York árnyaiból. Widerberg, akárcsak filoszkritikusból filmessé lett francia fegyvertársai, nem a levegőbe beszélt. Már első filmje, az 1962-es Gyerekkocsi világsiker. Megszületik a svéd új hullám, amely – Widerberg vezetésével – nagy lendülettel ront neki nem csak a „papa mozijának”, hanem a svéd mester, Ingmar Bergman nyomasztó szellemalakjának is. Bergman lelkizik, holott a művésznek a valósággal kell foglalkoznia – kiáltják Widerbergék. Vérbeli apakomplexus ez, melytől e nemzedék – Widerberg, Sjöman, Troell, Grede – egész pályáján nem tud megszabadulni. Bergman, aki az isten- és apakomplexusról szóló Trilógiájával akkortájt lesz épp naggyá, maga is fenyegető atyává válik, akivel meg kell küzdeni.

Múlnak az évek, s – ahogy az lenni szokott – tekintélyes mesterekké idősödnek Widerbergék is. Az új hullámok lecsillapulnak, változtattak talán valamit a világ és a filmezés folyásán, s ebben Widerbergnek volt némi szerepe, majd ő is szelídebb, hagyományosabb filmeket forgat. Ami a korai, érdes mozidarabok és a késői epikus filmjeiben közös, az a szelíd líra, az árnyalatok impresszionisztikus kidolgozottsága, a fények költészete. „Egész életükben a fényt keresték” – mondja Adalen ’31 című filmjének hőse az impresszionista festőkről. A fényt kereste ő is, makacsul, különböző módokon és eredménnyel. Fénybe tartani a valóság darabkáit – Bo Widerberg mindvégig hű maradt korai filmjének hitvallásához. A Gyerekkocsi záró képsorában a hősnő a malmöi utcán tolja kisbabáját, az ablaküvegekről szikrázó napsugár verődik a szemébe és a kamerába. Az erős fénytől a film kiég, elsötétül a kép…

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1548