KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Haladék

Gumipofa

Koltai Tamás

Fazekas Lajos – Módos Péterrel közösen írt – filmje az önfeladók, saját emberi szintjük alatt élők, tehetségüket tékozlók közismert típusát kívánja bemutatni. Ez a species annyira elszaporodott a (főként moralizáló) műalkotásokban, filmekben, regényekben, novellákban, hogy egyre kevésbé képes meglepetéssel szolgálni. Legtöbbször addig jutunk el, hogy megismerjük a rossz közérzetű, lelkiismeret-furdalásos hőst, aki méltatlan módon fecsérli adottságait, evickél a hétköznapok posványában, de hogy mitől ilyen, miért sétál el sorozatosan a léc alatt anélkül, hogy legalább egyszer megpróbálna átlendülni fölötte, azt nem tudjuk meg.

Impresszionista képet kapunk lélektani és társadalmi oknyomozás helyett.

A Haladék főszereplője, Novák Sándor is a léc alatt futkosók közé tartozik. Társaihoz hasonlóan rossz viszonyban van önmagával, ami nemcsak abból derül ki, hogy hosszan, megvetően nézi képmását a borotválkozó tükörben – habozni látszik, hogy szembeköpje-e azt a másikat –, hanem abból is, hogy az öngyilkossággal kacérkodik. Komolyan persze nem veszi, az egész inkább csak bohóckodás vagy bravúrstikli – éjszakai száguldás a szirénázó rendőrautó elől, benyakalt állapotban való betoccsanás a trambulinról az úszómedencébe. Egyedül a Borinak nevezett, tudományos fokozattal ellátott feleség kap hisztérikus rohamot férje fenyegető eltűnése miatt, ami meglepő, mert ha ismerné, tudhatná, hogy ez a férfi sohasem lesz öngyilkos. Minthogy a film valódi szerelmet posztulál a házaspár között, sőt, jószerivel ez az egyetlen emberi kapcsolat a történetben, kicsit visszásnak tetszik, hogy lefokozza kettőjük viszonyát, hogy lényegében ennyire idegenek egymásnak.

Persze igaz, hogy itt kétféle életvitelről van szó. Egy felelősen komolyról (ez a Borié) és egy felelőtlenül komolytalanról (ez a Sanyié). Nem véletlen, hogy a film azzal a hangsúlyos jelenettel kezdődik, amelyben Borinak átadják frissen kinyomott könyvét, egy tudományos munkát. Csakhamar jön az ellenpont: Sanyi sviháksága. A nézőben így óhatatlanul fölmerül a – meglehet didaktikus – kérdés, hogy ez a derék asszonyka hisztériázás helyett, esetleg két ágyjelenet között, miért nem próbál meg egyszer komolyan beszélni a férjével.

Most már tartozom az olvasónak azzal, hogy „leleplezzem” Novák Sándort: mi is vele a baj? Legfőbb bűne, hogy egy nagyra hivatott tudományos kísérlet – ha jól emlékszem – nyugati importból beszerzett alapanyagát gumiálarcok, amolyan maszekkereskedelemben értékesíthető gengsztermaszkok készítésére fordította. Ezzel nemcsak a tudományos munkát váltotta föl jól fizető aprópénzre, hanem barátját is lehetetlen helyzetbe hozta a kísérletet irányító professzornál. A következményeket azután meglehetősen blazírtan veszi tudomásul: ekkor kezdődik az ál-öngyilkosságot bohóckodó éjszakai kaland, és folytatódik kétes üzletelések, lezserkedések sorozatával, amiket hősünk ugyanabban a közömbös pózban, a mozdulatlan arc lekezelő fölényével csinál végig.

Előttünk áll tehát a gengszter-maszknál tökéletesebb gumipofa, a rezzenéstelen tekintettel járkáló Menő Fej, a széles tenyerű Nagy Medve, avagy Piedone magyar módra, aki nem üt, hanem akit (le)ütnek, s aki ugyan bőkezűen osztogatja szerteszét magabiztos lényét, de belül egy vacogó kebel. (Ez nem irónia, van ilyen.) Mr. Gumipofa tehát lelkére vont maszkkal él a világban, és erről a maszkról egyaránt visszapattannak a külső ökölcsapások és a belső furdalások. Amikor például éjszakai kimaradáson kapja ificsapatának tagjait – mert amúgy civilben vízilabdaedző –, s általuk leüttetvén föltápászkodik a földről, olyan kedélyes grandezzával távolítja el kocsijának széttört szélvédőjét, mintha csak egy bolha csípte volna meg. S a hálátlan tanítvány másnap úgy dobálja a gólokat néhány biztató szavára, hogy nem is értjük, miért nem Novák-módszerrel készítették föl az olimpiára a vízilabda-válogatottat. Másrészt viszont akkor is megőrzi fanyar semlegességét, amikor szeretett hitvesét kettesben találja egy udvarlóilag fellépő fiatalemberrel. Vagy amikor mélyen magába néz (a borotválkozó tükörben).

A világért sincs szándékomban tréfát űzni Novák Sándorból és az ő nagy problémájából, annál kevésbé, mert valóságosan létező figura, az életben gyakran találkozunk hasonmásaival. De az istenért, miért kellene olyan komolyan vennünk, mint ahogy a film alkotói teszik? Csakugyan higgyük el, hogy valami érték megy itt veszendőbe, hogy egy jobb sorsra érdemes házasság kap a film végén haladékot, s ezzel még egy utolsó esélyt a fölbomlás előtt? A levetett gengszterálarc mögött ugyanis két szomorú tekintet néz szembe velünk a filmvászonról, hogy – elnézést a képzavarért – a szájunkba rágja: a vidámságot erőltető kedély befulladt, és a lehervadt mosoly azt jelzi, hogy valami nagy baj van.

Hát én nem érzem a nagy bajt, képtelen vagyok sajnálni luxuslakásában a luxushisztériát produkáló doktorált luxusfeleséget, és csupán egy nagymellényű fölényeskedőnek vélem Mr. Életcsászárát, aki engesztelésül virággal hinti be felesége nászágyát, és akire ráférne, hogy egyszer istenigazában (gumi)pofára ejtsék.

Más szóval a melodráma helyett egy kis iróniára vágyakoznék, s ebben az esetben semmi bajom nem volna Fazekas Lajos szépen, ízléssel megcsinált filmjével. Társadalmi dráma helyett (aminek nem tud megfelelni) lehetne egy kellemes vígjáték, csupán a sztorit kellene földúsítani, hogy eltüntesse a figurák hiányát. Novák Sándoron kívül ugyanis nincsenek a filmben valódi emberi alakok, s őt is inkább csak Bujtor István formálja a maga bájosan lehengerlő alkatára. (Nála még az irónia is fölrémlik.) A magam részéről különösen sajnálom, hogy az utóbbi időben egyre több jó karakteralakítással visszatérő, megváltozott (és előnyére változott) színészi habitusú Gór Nagy Mária egy nem túl szerencsés szereppel birkózik; ráadásul a kelleténél komolyabban is veszi. Margittay Áginak, Koncz Gábornak végképp nincs mit játszania, Bencze Ferenc viszont kapott egy Bencze Ferenc-figurát; bár kissé meglepő, hogy egyik betétként ható jelenetében – Mányai Zsuzsával – a film miért megy át a cseh új hullámra emlékeztető groteszkbe. Arra meg, bármilyen sokat gondolkoztam, nem tudtam rájönni, hogy a végig nyugodt észrevétlenséggel fényképező Koltai Lajos operatőrnek miért kellett egyszer váratlanul premier plánba hoznia egy égő csillárt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/11 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7652