KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Memo

Nem felejthető

Kolozsi László

Nincs nagyobb átok annál, mintha mindenre emlékezünk.

Oliver Sacks neurológusnak az önéletrajzi regényéből, az Ébredések film készült, az egyik különleges esetét tárgyaló írásából – A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét – pedig opera. Sacks tette a nagyközönség számára is érthetővé és érdekessé az agykutatást. Tulajdonképpen romantikus író, aki hisz az emberi elme nagyszerűségében, következésképpen az ember nagyszerűségében; olyan író, akiben mintha nem lennének kételyek azt illetően, hogy az emberi agy a természet legkomplexebb és legtökéletesebb szerve. És abban is van valami romantikus, már-már megejtően szentimentális vonás, ahogy az agysérült betegeire néz: elsősorban is azt látja meg bennük, mitől lettek különlegesebbek, érdekesebbek. Számára egy ritka kór nem is feltétlenül betegség, sokkal inkább egy különleges képesség lehetősége.

Tasnádi István drámaíró (Titanic vízirevű, Made in Hungária, Közellenség, Finito, East Balkán, Memo) saját színdarabja nyomán készített tévéfilmje, súlyos témája ellenére hasonló okokból tűnik életigenlő műnek. A Memo nézhető úgyis, mint a felejtés felmagasztalása, vagy a boldogságkeresés filmje. Kihámozható belőle az a tanulság is: addig vagyunk egészségek, addig vagyunk képesek a zökkenőmentes életre, amíg agyunk tud rostálni, különbséget tenni emlékezetünkre érdemes és arra nem érdemes események között. Az, aki minden foghúzásra emlékszik, az emlékek súlyába beleroppan. A film ugyanakkor értelmezhető az alkotás metaforájaként: az írás úgy jelenik meg a Memóban, mint gyógyító tevékenység. Seress Ervin (Molnár Áron) azzal, hogy leírja emlékeit, megtanulja, hogyan szabaduljon meg tőlük, az alkotás tehát ebben az értelemben nem más, mint az emlékeink terhétől megszabadító tevékenység, az emlékezés ellen ható folyamat. Csukás Sándor operatőr nem tervezi túl a kompozíciókat, hasznos enteriőröket, a történetet szolgáló képeket alkot, és meglepően sokféle értelmezésre ad lehetőséget. Belegondolható a filmbe – mivel a történet a hetvenes-nyolcvanas évek Népköztársaságban játszódik, a Trabantok és a Lipótmező korában – egy rendszer- és korkritika is: a soha semmit sem felejtő Seress hibátlan memóriája miatt maga a megtestesült ellenzék. Valaki, aki szembesíthet bennünket, egykor kimondott szavainkkal, hitvallásunkkal. A Memo apa-film is, az elme megfigyelésével foglalkozó intézet fiatal kutatója Lónyai (Lengyel Tamás) maga említi, mi is motiválja valójában a kutatásait: apja elvesztett memóriájáért küzd. Azért kerül egy térbe, lakásba, a mindenre emlékező Seress, a mindent felejtő alzheimeres apa (Tasnádi István ügyes rendezésének gyenge pontja a casting és a színészvezetés, de Haumann Péter alakítása szívből dicsérhető); hogy hassanak egymásra, hogy az apa kigyógyuljon a totális felejtésből.

Ugyanakkor a film mintha nem mondaná ki, melyik is a rosszabb: mindent tudni vagy semmit. (Vagy gondolkodó lényként létezni egy elnyomó, autokratikus rendszerben.) Az egyedi betegségben szenvedő, semmit felejteni nem tudó férfi, mintha egy Sacks könyv hőse lenne, esetleg Darold Treffert különleges elméket felvonultató panoptikumának figurája. Szurkolunk neki, ahogy minden különleges képességűnek (Sacks dr. Langdon Down nyomán savant-nak nevezi őket). A film legerősebb jelenetei azok, amelyek Seress képességeit mutatják be: hogyan tör ki mindenkinél előbb egy labirintusból, hogyan győz memoriban.

Down hasonlóképpen írja le a memória természetét, mint Tasnádi (a film szakértője a jeles emlékezetkutató, Racsmány Mihály): nála az egész Grove lexikont betéve tudó kisfiú például az apja hangján mondta fel a kilenc kötetet, hiszen az apja olvasta azt föl neki. Seress is a hangok, szagok segítségével tapasztja meg agyában a vele történteket. Mindenesetre nem feledkezhetünk el a film legegyértelműbb értelmezéséről sem: a Memo arról szól, hogy az, ami az agyunkban kavarog (a kavargást remek animációs betéteken látjuk), veszélyes is lehet. Ránk is veszélyes lehet, másokra is. A kevesebb inger: teljesebb élet.

Tanulság: ne nézzünk tévét. Legfeljebb csak akkor, ha ilyen filmet adnak.



A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/11 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12947