KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/szeptember
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kelecsényi László: Zenthe Ferenc (1920–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Bohémvéres történelem Portré Makk Károlyról
• Kovács András Bálint: Szép halak Beszélgetés Makk Károllyal

• Hirsch Tibor: Filmek a fekete dobozból A United 93-as
• Varró Attila: Hérosz a gépezetben Szuperhősök alkonya
• Jankovics Márton: Jófiúk szürkében Terrormozi 911 után
• Takács Ferenc: Vágyak, temetők Tennessee Williams
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Félistenek, szikével Kórház-sorozatok
• Jókúti András: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Nékám Petra: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Simonyi Balázs: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Reményi József Tamás: Katatónia Magyar plazma
KÖNYV
• Báron György: Párbeszéd Muhi Klára: Herskó
FESZTIVÁL
• Báron György: A vulkán alatt Taormina
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Raimunda dala Volver
• Muhi Klára: A székelyföldi Faust Az élet vendége – Csoma-legendárium
• Csillag Márton: Szerelmes nihilisták Egyetleneim
• Bori Erzsébet: Városi legenda Incze Ágnes: Randevú
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: A tigris a hóban
• Beregi Tamás: Trisztán és Izolda
• Barotányi Zoltán: Hajrá Ecsebeszte!
• Hungler Tímea: A testőr
• Wostry Ferenc: Rém rom
• Schreiber András: Köszönjük, hogy dohányzott!
• Hungler Tímea: Távkapcs
• Vajda Judit: A banditanők
DVD
• Kovács Marcell: George A. Romero zombi-tetralógiája
• Pápai Zsolt: Már nem lakunk itt
• Varró Attila: Búcsúlevél

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A standfotó művészete

Volt egyszer egy filmgyár…

Palotai János

Markovics Ferenc fotókiállítása az Alexandra könyvesházban.

 

Volt egyszer egy filmgyár, ahol olyanok éltek és dolgoztak, mint „A Fábri,” „A Jancsó”, „A Makk” „A Huszárik” meg „A Tóth Janó”, „Az Illés Papi”. Munkájukat olyanok standfotózták, dokumentálták, mint a B. Müller Magda, Inkeyék, Markovics Ferenc. Az ő majd 40 éves filmgyári munkásságából rendeztek nemrég kiállítást.

Markovics a ceglédi fotóklubban kezdte a pályafutását, akárcsak Lőrincz József operatőr (Bűbájosok), aki később egyengette földije útját a film(gyár) felé. Ő is jelentkezett operatőrnek, a seregből „szökött ki” a felvételire 1957-ben, de katonaként nem volt esélye. Fotóriporterként „vigasztalódik”, úgy érzi, így kevésbé kiszolgáltatott, mint operatőrként, de a filmtől nem szakadt el. Lencsevégre kapja Anthony Quinnt pesti forgatásán, 1966-ban. Amivel két dolgot bizonyított: az amerikai stábfotós modern felszerelésével szemben az ő Praktisixe archaikusnak tűnt ugyan, mégis sikerült a kép, azaz bebizonyosodott, a riporterségen túl van érzéke a portréhoz is. A képen, az arcon átsejlik valami olyan „embertelen”, mint az ősfotográfiákon, amikor a modellek úgy ültek a kamera elé, mintha az objektív szoborrá hipnotizálna. A színész arca brutális, mint egy vademberé. Baudrillard szerint azok a legszebb fényképek, amelyek vademberekről készültek, mert úgy néznek szembe az objektívvel, mint aki a halállal dacol, nem ripacskodik, de nem is közönyös. Nem Zampanót látjuk, nem Zorbát, hanem Anthony Quinnt. Markovics képe is szép, az egyik legszebb a kiállításon.

Párja a Huszárik-portré: arcán megrepedezett agyag. A Csontváry forgatásán a rendező magán próbálta ki, amit a szereplőn látni akart, s ami a filmben talán fel sem tűnt. Ezért ott a képnek nincs meg az a teljessége, mint a fotográfián, amihez nem lehet mit hozzátenni. Ez a kép túl van az esetlegességen, egyedi és általános, ami úgy jelenthet valamit, ha arcot/maszkot ölt: „porból lettünk”, az ember/művész küzd itt az anyaggal. Arc és maszk együtthatásában a maszk végsőkig letisztulva – mint az antik színházban – maga a jelentés. Hogy mi tesz egy arcot egy társadalom „lenyomatává,” azt az is látja, aki nem ismeri Huszárik szenvedéstörténetét. Markovics elkerüli a banalitást: nem a színészt mutatja maszkban, hanem a rendezőt, aki Csontváryval azonosította magát. Ide vehetjük a Makkról készült sorozatot, ahogy a rezignált bölcs „maszkja” mögül „előhívja” a derűt, az érzelmeket.

Csinált szép fotókat is, főleg nőkről: Darvas Liliről vagy a „Szkalla lányokról”, amelyek önálló műalkotássá váltak. A Macskajátékban a múlt hangulatát csak bonyolult fotóeljárással lehetett felidézni. „Daguerrotipizálva” örökítette meg, amint a Szkalla lányok a Dunánál integetnek, majd a fotópapír helyett használt alumíniumlemezt olyan „titkos” folyadékba mártotta, amitől a kép aranyszínt kapott. (Párizsból hozták az anyagot, amit már nem gyártanak, a cég is megszűnt, ezért is lett a kép egyedi darab.) E filmhez fűződik Markovics másik fotós bravúrja: két műtermi felvétel között, csak a maga örömére sziluettképet készített a két lányról, ebből lett a Macskajáték plakátja.

Minden képnek története van, ezek egy része olvasható a kiállításon (Képírás és betűvetés), amikből az is kiderül, a fotográfus nemcsak mesélni, de írni is tud (írásai meg is jelentek). Markovics azonban nem a képességeinek tudja be mindezt, hanem hogy szerencsés csillagzat alatt került a filmgyárba, 1969-ben, szemtanúja volt a fénykornak – és a hanyatlásnak is. Ötven film és tévéjáték fotósaként dolgozott Makk-kal, Huszárikkal – négy, illetve két alkalommal – s egy külföldi produkcióban, Az operaház fantomjában is szerepet kapott. Közben olyan sztárokat fotózott, mint Anna Moffo, Michael York, Maximilian Schell, (nem is szólva a hazai írókról, képzőművészekről). És ő csinálta az utolsó fotót Fábri Zoltánról (1991), egy éve pedig Illés Györgyről, háttérben a kihunyt lámpákkal. Amivel csak azt akarta jelezni, hogy egy korszak véget ért… Szeretett volna még Koltai Lajos mellett fotózni, mi pedig szeretnénk e képeket albumban is látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8933