KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/szeptember
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kelecsényi László: Zenthe Ferenc (1920–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Bohémvéres történelem Portré Makk Károlyról
• Kovács András Bálint: Szép halak Beszélgetés Makk Károllyal

• Hirsch Tibor: Filmek a fekete dobozból A United 93-as
• Varró Attila: Hérosz a gépezetben Szuperhősök alkonya
• Jankovics Márton: Jófiúk szürkében Terrormozi 911 után
• Takács Ferenc: Vágyak, temetők Tennessee Williams
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Félistenek, szikével Kórház-sorozatok
• Jókúti András: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Nékám Petra: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Simonyi Balázs: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Reményi József Tamás: Katatónia Magyar plazma
KÖNYV
• Báron György: Párbeszéd Muhi Klára: Herskó
FESZTIVÁL
• Báron György: A vulkán alatt Taormina
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Raimunda dala Volver
• Muhi Klára: A székelyföldi Faust Az élet vendége – Csoma-legendárium
• Csillag Márton: Szerelmes nihilisták Egyetleneim
• Bori Erzsébet: Városi legenda Incze Ágnes: Randevú
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: A tigris a hóban
• Beregi Tamás: Trisztán és Izolda
• Barotányi Zoltán: Hajrá Ecsebeszte!
• Hungler Tímea: A testőr
• Wostry Ferenc: Rém rom
• Schreiber András: Köszönjük, hogy dohányzott!
• Hungler Tímea: Távkapcs
• Vajda Judit: A banditanők
DVD
• Kovács Marcell: George A. Romero zombi-tetralógiája
• Pápai Zsolt: Már nem lakunk itt
• Varró Attila: Búcsúlevél

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

Aki énekelni is tud

Reményi József Tamás

Semmi sem lehet elég olcsó, ha még mindig a merészség képzetével társulhat.

 

Egy időben a poroszos szellem és a viktoriánus önkorlátozás leküzdésének jegyében nagy divat volt a gátlásokat csepülni. A köztudatot persze alig sikerült módosítani, következésképp az újraértelmezett gátlások hasznáról, polgárjogáról sem eshetett szó különösebben, a médiaipar viszont a szabadság önhatalmú letéteményeseként ideológiai muníciót kapott gátlástalanságához. Olyan mértékű áttörés ez, hogy úgynevezett ízlésvitákkal, korhatárok pedáns jelölgetésével, az adásidőt „sújtó” büntetéspercekkel nem kéne áltatnunk magunkat. „Adjuk fel?” – kérdi mindjárt egy szülő, aki otthon cenzúrát vezetett be, s egy (folyamatosan bővülő) házi lajstrom szerint bizonyos műsorok, sőt egész csatornák megtekintését tiltja a családjának. Nemigen ér el mást, mint hogy a gyermeke például elszigetelődik, nem vehet részt az iskolai beszélgetésekben, otthon meg a tévét nem dughatja a fiók alá, mint egykor az apák a szexképeket. (Nekem az első pucér fotót a Szörényi-testvérek mutatták a Visegrádi utcai gangon, háttal a bennünket örökkön szemmel tartó lakásoknak; rettenetes élmény volt, mert a keblek mérete megijesztett.)

De nem a szexképekről van szó. Nem a malackodásról, nem a szabadszájúságról. Egy évtizede a Filmvilág hasábjain még eseménynek számított, hogy megszólalt a hazai pornógyártás királya, s épp oly elkötelezetten taglalhatta tapasztalatait filmjeinek világáról, mint két kolumnával arrébb Fellini. Akkor még védekező alapállásból kellett beszélnie egy néhány ezres példányszámú folyóiratban („nem hagyom bántani a műfajt”) – ma viszont a televízió milliós nézőserege előtt nyugtázhatja egyik „sztárjának” teljesítményét: „Azt tudtam, hogy jól furulyázol, de hogy énekelni is tudsz…”. A dicséret a maga módján szellemes, a nyílt beszéd az aktusról polgárjogot nyert (legföljebb a szókincsünkön volna mit bővíteni), az embernek mégis hányingere támad e mondat státusától.

Az új századforduló meghatározó szemlélete szerint a különböző kultúrák, beleértve az úgynevezett „magas”- és tömegkultúrát, nincsenek hierarchikus viszonyban, a kortársakat az átjárások soha nem tapasztalt szabadsága és term(el)ékenysége nyűgözi le. Csakhogy amennyit nyer, mondjuk, az irodalom a Móricka-viccek vagy a film az akcióhorror eszköztárával, annyit veszít a tömegkultúra azzal, hogy a hagyományos kölcsönhatásra – az elitkultúrából évszázadokon át mindig visszaáramló, széles körben fogyaszthatóvá és népszerűvé váló ideákra és formákra – nem tart igényt. Nincs mintegy rászorítva. S miközben ennek a fajta művészeti „demokráciának” a hatására szédítő spirálban lefelé nivellálódik, könnyedén vonz magához korábban bizonyos igényekhez szoktatott rétegeket. Egy asztalosmester vagy egy számtantanár soha nem gondolta volna, hogy játékos vetélkedő címén prostituáltak húsipari tobzódását nézi.

Maradva a Visegrádi utcában: mint annyi más kiskamasz életében, a miénkben is jelentőségteljes esemény volt, ha egy megértő kislány megmutatta magát. A világirodalom számos szöveghelyén el lehet olvasni, mi minden torlódik össze az ilyen pillanatokban (vágy, szemérem, kíváncsiság, titok). Az a műsor azonban, amelyben vállalkozó kedvű – többnyire baltaarcú – hölgyek tolják a képedbe a mellüket, útjelzőül szolgál a mai Visegrádi utcai kislánynak, hogy milyen irányban lehet és muszáj érvényesülnie.

Ezek után tragikomikus élmény a Filmtörvény jámbor utasításait olvasni, miszerint 16 éven aluliak számára „az intim szexuális tevékenység visszafogott, stilizált képi ábrázolása, valamint az erre vonatkozó közvetett verbális utalások megengedettek”, továbbá hogy „károsak lehetnek azok a filmalkotások, amelyekben a nők szexuális objektum szintjére redukálódnak, a promiszkuitás és a prostitúció idealizáltan jelenik meg, vagy azt ártalmatlanként tüntetik fel (…), az embereket szexuális fogyasztási cikké alacsonyítják, vagy a nemi szerveik hangsúlyozásával szexuális tárgyként ábrázolják”.

A médiában uralkodó gátlástalanság, miközben nagyon szabadnak és nyitottnak tételezi a gyártót és fogyasztót egyaránt, éppen a legósdibb, legcsököttebb sztereotípiákra épít. Legnézettebb komikusunk a Brokeback Mountain kapcsán, vélnénk, rég lejárt gegekkel szórakoztatja a publikumot. Azt hinnénk, ilyen olcsón már nem lehet buzizni. Tévedünk. Semmi sem lehet elég olcsó, ha még mindig a merészség képzetével társulhat. Valaki épp azzal érhet el hatást, hogy úgy tesz, mintha tárgyáról nem volna comme il faut beszélni.

De sztereotípiák éltetik úgynevezett közéleti tóksóink nagy részét is, különösen, ha nevettetni szeretnének. A két választási forduló között a gátlástalanság már mintegy a torát ülte, bizony felelőtlenül tovább gerjesztve a parlamentarizmust amúgy is törzsi harcnak érzékelő emberek hisztériáját. „Természetesen” valamennyi változat az elfogulatlanság jegyében működött, de mit tesz isten, az egyikben például kizárólag az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének „agyament” megnyilvánulásaival foglalkoztak, a kormányoldal totális tapintatot élvezett (magyarul: egyetlen szatirikus szó sem hangzott el róla). Azaz, elnézést, a fő célpont mellett előkerült egyik szóvivője is, akinek bizonyos testi rendellenességeit önfeledten gúnyolta nagyra becsült Kossuth-díjas színészünk… Képzeljük el, micsoda kioktatásban részesülne a „másik oldal”, ha ilyen gátlástalanságot elkövetne. Persze nem kell elképzelnünk: egy másik tévében, egy másik asztal körül ugyancsak szabadon szállt a szellem, a látens és kevésbé látens antiszemitizmus, antifeminizmus, antidemokratizmus minden ásatag, jól ismert – és jól bevált gesztusával.

És ezt nézte egy egész ország, lélegzetvisszafojtva. Azzal az erősödő előérzettel, hogy legközelebb a szilikonmellűek pártjára fog szavazni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/06 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8630