KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/szeptember
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kelecsényi László: Zenthe Ferenc (1920–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Bohémvéres történelem Portré Makk Károlyról
• Kovács András Bálint: Szép halak Beszélgetés Makk Károllyal

• Hirsch Tibor: Filmek a fekete dobozból A United 93-as
• Varró Attila: Hérosz a gépezetben Szuperhősök alkonya
• Jankovics Márton: Jófiúk szürkében Terrormozi 911 után
• Takács Ferenc: Vágyak, temetők Tennessee Williams
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Félistenek, szikével Kórház-sorozatok
• Jókúti András: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Nékám Petra: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Simonyi Balázs: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Reményi József Tamás: Katatónia Magyar plazma
KÖNYV
• Báron György: Párbeszéd Muhi Klára: Herskó
FESZTIVÁL
• Báron György: A vulkán alatt Taormina
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Raimunda dala Volver
• Muhi Klára: A székelyföldi Faust Az élet vendége – Csoma-legendárium
• Csillag Márton: Szerelmes nihilisták Egyetleneim
• Bori Erzsébet: Városi legenda Incze Ágnes: Randevú
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: A tigris a hóban
• Beregi Tamás: Trisztán és Izolda
• Barotányi Zoltán: Hajrá Ecsebeszte!
• Hungler Tímea: A testőr
• Wostry Ferenc: Rém rom
• Schreiber András: Köszönjük, hogy dohányzott!
• Hungler Tímea: Távkapcs
• Vajda Judit: A banditanők
DVD
• Kovács Marcell: George A. Romero zombi-tetralógiája
• Pápai Zsolt: Már nem lakunk itt
• Varró Attila: Búcsúlevél

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Florence – A tökéletlen hang

Vincze Teréz

Florence Foster Jenkins – brit-amerikai, 2016. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Nicholas Martin. Kép: Danny Cohen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Meryl Streep (Florence), Hugh Grant (Bayfield), Simon Helberg (Cosmé), Rebecca Ferguson (Kathleen), Nina Arianda (Agnes). Gyártó: Qwerty Films / Pathe Pictures / BBC. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 110 perc.

 

Stephen Frears a jó ízlésű filmes mesterember megtestesítője, ezen a szinten nagyon ritkán, ha egyáltalán, emelkedik túl. Persze ilyenkor nyáron, a nagy melegben talán még a megszállott filmművészet-rajongóknak is jól esik hétvégén egy könnyed, ám színvonalas semmiség. Ezt pedig Frears megbízhatóan szállítja: tisztességes iparosként, biztos minőséget garantáló vezető színészekkel (Meryl Streep, Hugh Grant) és rutinos karakteralakításokkal (Simon Helberg az Agymenőkből) felváltva ingerel harsány nevetésre és gondolkodtat el az elsőre triviálisan egysíkúnak és kizárólag csak nevetségesnek tűnő sztori kapcsán.

A film címszereplője egy valós és valóban sajátos személyiség: Florence Foster Jenkins (1868–1944) „a világ legrosszabb operaénekese” családjától jelentős vagyont örökölt, valamint nem éppen előkelő betegséget első férjétől. A 20. század eleje New York-i társasági életének jellegzetes, excentrikus figurája volt, bizarr magánélettel és nagyratörő ambíciókkal. A művészeteket bőkezűen támogatta és saját nevét is szerette volna bevésni a művészet nagy könyvébe: ám a puszta elhatározás nem tesz operaénekessé.

A sztori elsőre a jól ismert séma (legutóbb a francia gyártású Marguerite – A tökéletlen hang mondta fel alig egy éve): az önáltató milliomost jó pénzért cserébe a környezete megvédi a valóságtól és az igazságtól. A film legfőbb értéke azonban az – és ez az, ami a tisztes mesteremberek között valóban az első sorba emeli Frears-t –, ahogy a film második felében az elsőre nagyon is kiismerhetőnek és szimplának tűnő sémát fokozatosan és nagyon elegánsan átfordítja bohózatból, szürreális farce-ból megható, nagyon is emberi, szívmelengető történetté. Hallatlan érzékenységgel szeretteti meg nézőivel Florence-t, akit kezdetben csak nevetséges, elkényeztetett, saját hazug világába zárt kényeskedőnek láttunk. A színészek mesterien teszik a dolgukat, a kosztümök és a látványvilág is állja a minőség próbáját, de elsősorban a kiváló forgatókönyv itt a siker záloga – Frears pedig jó mesteremberhez méltóan nem teszi tönkre az alapanyagot, ami a kezei közé került.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12883