KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

A „bénító szintézis” ellen

Schéry András

„...Megint egy filmtörténet, megint egy szintézis-kísérlet, megint egy teljességre törekvő összefoglalás, újabb kísérlet az áttekintésre, a birtokbavételre, utópisztikus, illuminisztikus vállalkozás, amely azt hiszi, teljességében áttekintheti témáját”? A kérdést, amely alighanem minden új filmtörténet olvasójában felmerül, ezúttal szerencsére maguk a szerzők vetítik fel elsőiként, és – szintén szerencsére – rögtön határozott nemmel, a „bénító szintézis” elvetésével válaszolnak rá, felmentve ezáltal a recenzenst a teljesség számonkérése alól.

Ám mivel a Marsilio kiadó Adelio Ferrero által szerkesztett három kötete mégis A film története címet viseli, nem tekinthetünk el teljesen attól, hogy megvizsgáljuk: mennyire felel meg a tartalom e címnek.

A tartalomjegyzék „igazi” filmtörténethez illő címei egy-egy korszak, jelenség, alkotó bemutatását ígérik, összesen másfél tucat szerző tollából. A 15–20 oldalas tanulmányok azonban nem elsősorban e kötetek számára készültek: a baloldali vezetés alatt álló Modena városi tanácsának 4 éves filmtörténeti szabadegyetemén elhangzott előadásokat jelentette meg könyv alakban a kiadó.

Szabadegyetemi előadásokat olvasunk tehát, vagyis a szerzők elvben tudhatták, milyen közönséghez szólnak, de – bocsássuk előre legfőbb, s tulajdonképpen egyetlen alapvető kifogásunkat: – előadásaik megírásában ezt nem túlságosan tartották szem előtt: így váltakozhat a középiskolás „ismeretterjesztés” marginális filmtörténeti adatok aprólékos felsorolásával, a jótollú kritikus írása a száraz stílusú filmtörténész saját összefoglaló munkájából átemelt tanulmányaival.

A feldolgozás szempontjait elfelejtette ugyan egyeztetni a szervező-szerkesztő, a kötetek felépítését illetően viszont alig lehet kifogásunk: szinte minden jelentős európai ország – és persze az USA – filmgyártásának minden figyelmet érdemlő korszakáról és alkotójáról olvashatunk tanulmányt, s nem marad el – a témák különböző szerzők általi feldolgozásából adódó korlátokon belül – az összefüggések, kölcsönhatások feltárása sem.

A kezdetektől a hangos filmig címet viselő első kötet első írása (Adelio Ferrero: A film születése művészet és ipar közt) filmművészet és filmipar, „művészfilm” és „közönségfilm” viszonyának elemzésével olyan problémát vet fel, amellyel a további kötetek szerzői sajnos nem foglalkoznak behatóbban: a tömegfilm – néhány csalóka fejezetcím ellenére – száműzettetik e filmtörténetből, vagy jobb(?) esetben külön kezelendő és lekezelendő kategóriává válik, mintha csak annyiban volna film, hogy azt is moziban vetítik. Szimptomatikus, hogy az efféle összefüggéseket felvető egyetlen tanulmány (Film és közönség Olaszországban a hatvanas években; az Alkotók és irányzatok az ötvenes és hatvanas években című harmadik kötetben) szerzője,

Sandro Zambetti, maga is beismeri, hogy az általa felsorolt sikerfilmek nagy részét nem látta.

A nagybetűs Filmművészet története tehát ez a filmtörténet – is, teszi hozzá a recenzens, aki nagyon szeretne végre egy olyan filmtörténetet olvasni, amely együtt tárgyalja az együtt, vagy legalábbis egymás mellett készült „művészfilmeket” és „tömegfilmeket”; nem a kommersz-film apoteózisát, hanem – mondjuk előkelően: – a film kultúrtörténetét.

Visszatérve azonban a Marsilio filmtörténetére: a már említett Ferrero tanulmányai mellett számos jó írást olvashatunk: kiemelkedik Morando Morandini Fellini-pályaképe, Lino Micciché Pasolini-tanulmánya (A halál ideológiája Pasolini utolsó filmjeiben), a Decameron, a Canterbury mesék, Az Ezeregyéjszaka és a Salo... elemzésével (szívem szerint ingyen osztogatnám a Decameron és a Canterbury „pornófeláras”(?) jegyei mellé), és Gianni Rondolino írása az „olvadás” szovjet filmművészetéről. A kevésbé ismert szerzők közül elsősorban Giovanna Grignaffini érdemel említést, a húszas évek szovjet filmjéről és a francia új hullámról írott tanulmányaival: kitűnően ragadja meg és a viszonylag szűkös terjedelmi keretek közt igen alaposan járja körül témáit, történelmi, gazdasági, kulturális kontextusukban vizsgálva a filmeket és alkotóikat. Ugyanezek az erényei Giorgio Fabre írásának (A 40-es, 50-es évek amerikai filmjének értelmezéséhez; A hangosfilm térhódításától a neorealizmusig című második kötetben). Az olasz film természetesen mindhárom kötetben viszonylag nagy terjedelmet kap: a vele foglalkozó írások közül a társadalmi-kultúrpolitikai összefüggések felvázolásával emelkedik ki Giampaolo Bernagozzi: A fasizmus filmje és Francesco Pinto: A neorealista terv és a katolikus kultúrpolitika című tanulmánya, valamint Leonardo Quaresimának a De Sica–Zavattini alkotópárost bemutató írása (Quaresima a szerzője a könyv egyik legjobb tanulmányának, a Losey-portrénak is).

Hiányolhatjuk, hogy a magyar filmről a könyvben egyetlen szó sem esik; vigaszul esetleg annyit, hogy a cseh új hullámról sem.

És hiányolhatjuk – ha nem kevés fogyatékossága van is e filmtörténetnek –, hogy nálunk még ilyen jellegű munka nem jelent meg. Pedig filmművészeti szabadegyetem nálunk is van, s még csak nem is egy vidéki város tanácsa verbuválja hozzá az előadókat.

 

Storia del cinema, a cura di Adelio Ferrero, IIII., Marsilio, Venezia, 1978. 270., 250., 222. o.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/04 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7511