KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy Herakleitosz-töredék

Erdély Miklós

„Az ébren levőknek egy, mégpedig közös világuk van, szunnyadás közben azonban mindenki a magáé felé fordul.”

A rövidfilm képi mottója Dziga Vertov Ember a felvevőgéppel című filmjének az az emlékezetes képsora lenne, mikor reggel, mosakodás, illetve törölközés közben pillogó nő arca a mozgó zsalulevelekkel váltakozik.

Egy kb. 15 perces filmben megkísérelném a fenti Hérakleitosz-idézetben foglaltakat átélhetővé tenni. Először azt a folyamatot szeretném követni, amikor a belső látomás az elalvó számára fokozatosan objektiválódik olymódon, hogy a fantázia vibráló képei megnyugszanak, rendeződnek, egyre életszerűbbé válnak, míg az álom kialakul.

Az álom azonban valamiben mindig különbözik a valóságtól, de nem könnyű megragadni, miben áll az eltérés. Az álomábrázolásban szokásos szürrealista motívumoktól tartózkodni kell, hiszen az abszurd helyzetek ritkán sajátítják ki az álomképeket, az álom vigyáz arra, hogy „illúziókeltő” maradjon. Finoman készíti elő a számára kívánatos helyzeteket, és lehetőségei szerint tapad az ébrenlét élményrendjéhez, azonban mégis rendelkezik azzal a szabadsággal, ami az ébrenlévőtől megvonatott – nevezetesen óvatos cserélgetéssel kitapogatja a pillanatnyi indulati konstellációnak legmegfelelőbbet. A személyek és környezetek között kedvére válogathat, ha az nem veszélyezteti az indulati folyamatosságot, ha azok kvázi ugyanarról „szólnak”. A tervezett filmben szándékom szerint természetesen az álmot a valóság képeitől is megkülönböztet[em] azáltal, hogy fokozatosan „elaltatom” azokat. Ez úgy végrehajtható, hogy egy választott jellegzetesen közös helyzetet (ahol nem lehet elaludni), pl. a metró mozgólépcsőjét mutatja, és azt transzformálja álomképpé… [az] elalvóra való hivatkozás nélkül.

Voltaképp a film közönsége „alszik el” időről időre, mikor a látvány a belső szabadság bizonyos törvényei szerint szétcsúszik, és apránként annyira kerül messze a realitástól, hogy a képletes ébredés kontrasztját átélhetővé teszi. A közös tapasztalat világának érzékeltetés[e] ugyanarról [a] jelen[et]sorról való többkamerás felvétel válogatott bejátszásával oldható meg. Míg az állomállapotban ugyanaz a szubjektum keresése közben cserélgeti a motívumokat, addig az ébrenlévők kissé változó szemszögből, de ugyanazt találják.

Bemutatandó még a felijedés gyorsvágása, ahol az álom és a valóság képei értetlenül merednek egymásra, míg a reális fokozatosan átveszi a tudat felett kizárólagos befolyását; az álom-emlék utolsó foszlányai is fakulnak.

A vázolt szempontok szerint készített filmet nem tekintem olyannak, ami az ember végtelenül változatos tudatállapotait képes 15 perc alatt feltérképezni. Inkább úgy gondolom, a film általában Dziga Vertov által megkezdett, némiképp elhanyagolt feladata, hogy mozgékony eszközeinek segítségével a tudatműködést szembesítse önmagával, kísérelje meg a belső folyamatokat a ráismerésig objektivizálni; más szóval az objektív által begyűjtött képekkel visszavonulni, és azokat belső műhelyében úgy átrendezni, ahogy azt a lélek teszi. Rekonstruálni azokat a szervezési elveket, melyről a legközvetlenebb tapasztalattal rendelkezünk, és amelyről furcsa módon mégis oly keveset tudunk.

Jelen film a hérakleitoszi megfogalmazásra támaszkodva az álom és ébrenlét különbségét saját és közös polaritásában, kontrasztjában mutatná be így, bizonyos szempontból túlmutathat saját választott témáján.

 

Erdély Miklós hagyatéka, 60. füzet, 1970-es évek első fele


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3405