KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Így ért véget a nyaram

Nyári fagy

Varga Balázs

Két férfi a fagyos Északon: a Jeges-tengeri meteorológiai kutatóállomás tökéletes helyszín egy zárt szituációs drámához. 

Az ezredforduló orosz szerzõi filmes újjászületésének fontos pillanata volt 2003-ban két, egymást néhány hónapos különbséggel követõ fiatal filmes debütálás. Andrej Zvjagincev biblikus beavatás-története, a Visszatérés az ismertebb, de Borisz Hlebnyikov és Alekszej Popogrebszkij csendes apa–fiú road movie-ja, a Koktebel is végigjárta a világ fesztiváljait. Orosz közeg, naturalizmus és artisztikum, szuggesztív tájképek, archetipikus történetek, és nem utolsósorban következetesen lassú tempó – e két film, valamint Szokurov, Pavel Lungin, ifj. Andrej German és társaik hasonló karakterû munkái nyomán – a háttérben Tarkovszkij szellemalakjával – sokak szerint elõ is állt a kortárs orosz film meditatív vonulata. A címke bombasztikusan semmitmondó, de legalább keltett némi figyelmet, a filmek pedig járták a maguk útját. Popogrebszkij harmadik munkája például a fesztiválok után eljutott a hazai mozikba is.

Az Így ért véget a nyaram thrilleres beütésû kamaradrámája egy szimbolikus apa–fiú-kapcsolat történetet mesél el a szovjet múlttal való számvetés allegóriájaként. Mindkét összetevõ (az apa–fiú-történet és a posztszovjet allegória) a kortárs orosz film tipikus motívuma. Popogrebszkij azonban az atmoszférateremtés, a kihagyásos szerkesztés és a színészi jelenlét ereje révén izgalmas és eredeti világot teremt a bevett motívumokból.

A Jeges-tengeri meteorológiai kutatóállomás tökéletes helyszín egy zárt szituációs drámához. A fehér éjszakák álmatlan világa, a háromóránként mechanikusan ismétlendõ mérések rituáléja, a végtelen sarkvidéki táj és a totális elszigeteltség együttese a határhelyzet-dramaturgia szilárd pillérei. Az apa-figuraként mûködõ tapasztalt meteorológus, Szergej és a nyári gyakorlatra érkezõ, zöldfülû Pavel beavatás-története merész fordulatokkal vált át a bizalmatlanság és a kiszolgáltatottság thrillerbe illõ, gyilkos hangulatú játszmájába. Mivel a meghatározó cselekményfordulatok értelmezése szinte teljes egészében a nézõre van bízva, a kulcsesemények akár indokolatlannak és érthetetlennek is tûnhetnek. Pavel nem ad át Szergejnek egy sorsfordító rádióüzenetet, és innentõl kezdve saját nem-cselekvésének foglya. Amikor pedig elmondja a tragikus hírt, nem tudja, hogy mire számítson, joggal tart-e a férfi gyilkos haragjától.

Kommunikációképtelenség az egyik, félelem és bûntudat a másik oldalon: a cselekményt ez a kettõs csapdahelyzet eszkalálja. A szereplõk kiszámíthatatlan cselekedeteit az extrém körülmények számlájára is írhatnánk, a zárt szituáció és a határhelyzet-dramaturgia mintha ilyen értelmezést sugallna. Az Így ért véget a nyaram mégsem ragad bele a „mire képes az ember szélsõséges helyzetekben”-típusú absztrakt példázat sémájába. Sokkal erõsebb és világosabb a társadalmi allegória, amely a történetet a posztszovjet örökség feldolgozásának drámájaként vezeti elõ. Az 1930-as évek óta szolgáló kutatóállomás, a ki tudja honnan származó és mire szolgáló nukleáris reaktorelem, a naphosszat lankadatlanul zajló mérések és adattovábbítások monoton rendje – egy racionalitást hirdetõ, a világ feltérképezésére és a természet uralására vállalkozó rendszer apró sejtjének elemei. Egy idejétmúlt, célját vesztett, tönkremenetelében is pusztító kisugárzású rendszer elemei. A kutatóállomást nemsokára kiürítik, Szergej feltehetõen az utolsó meteorológus a bázison. Nyári gyakorlatra érkezõ társa, Pavel már egy új világ képviselõje. Játékos tornagyakorlatok eszközeként használja az állomás kellékeit, az analóg rögzítés helyett õ már a bitek embere, aki a világot mp3 formában és videójátékból ismeri. Szergej a régi rend embere (nevezhetjük szovjet korszaknak is), egy férfi, akit kipróbált az élet. Nem idealizált, de nem is karikatúra-figura. Visszavonulás elõtt álló, sokat tapasztalt férfi, aki látja az új világot, de nem érti. Próbálkozik, de nem tud vele mit kezdeni. Pavel kalandra vágyik, arra, hogy a nyár végén legyen mirõl esszét írnia, ezért jött el az állomásra. A napi rutin kemény lecke, de még nagyobb kihívás Szergej példájával szembesülnie. Popogrebszkij méltányosan bánik hõseivel. Mindkettõnek megadja a maga igazát, és a drámát abban mutatja meg, hogy ez a két ember nem tud egymással (és talán saját magával) mit kezdeni. Az Így ért véget a nyaram nem próbálja visszaperelni az idõt, nem sírja vissza a régi hõsöket. Megmutatja a vesztüket, de egyben azt is, hogy a múlt idõk példája milyen bénító lehet, és ezáltal pusztító. Nem megoldást mutat, hanem konfliktust, és annak feszes, belsõ dinamikáját. Ez talán nem túl sok, de annál pontosabb.

ÍGY ÉRT VÉGET A NYARAMKak ja provjol etyim letom, orosz, 2010. Rendezte és írta: Alekszej Popogrebszkij. Kép: Pavel Kosztomarov. Zene: Dimitrij Katkanov. Szereplõk: Grigorij Dobrjgin (Pavel), Szergej Puszkepalisz (Szergej), Igor Csernevics (Nyikolaj). Gyártó: Koktebel Film Company / StarFilm. Forgalmazó: Feliratos. 130 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/09 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10767