KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szociofotó és szociofilm pályázat
• (X) : Turisták A Nisi Masa európai forgatókönyvíró pályázata

• Bikácsy Gergely: Tükör mögé írt képek Marguerite Duras
• Jeles András: Vaslogika Hrusztaljov, a kocsimat!
• N. N.: Marguerite Duras (1914-1996)
• Varga Anna: A vörös platonizmus Szovjet álomgyár
• Vaskó Péter: A Da Vinci-köd Történelem és misztikum
• Beregi Tamás: Mona Lisa könnyei A Da Vinci-kód
• Molnár György: Szellem a házban Trauner 100
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szibériától Ibériáig Mediawave
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Kivetítő Magyar plazma
• Pintér Ferenc: Focibelső Férfitévé
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Retró a zsebben Mobil-mozi
• Schreiber András: Magyar dimenzió 3D idehaza
KÖNYV
• Gervai András: A vad Marlon Brando: E dalra tanított anyám
KRITIKA
• Nevelős Zoltán: A háború unokái Napola
• Vízer Balázs: Szentimentális depresszió Facér Jimmy
• Horeczky Krisztina: Lábnyom a vízben Álomturné
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A velencei kalmár
• Köves Gábor: Hard Candy
• Kárpáti György: Poseidon
• Varga Zoltán: Ómen
• Vajda Judit: Kebab kapcsolat
• Nevelős Zoltán: 16 utca
• Parádi Orsolya: Szakíts, ha bírsz
DVD
• Ardai Zoltán: Foglalkozása: riporter
• Pápai Zsolt: Minden vilángol
• Kovács Marcell: Cannibal Holocaust
• Tosoki Gyula: Producerek

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Párizs – Manhattan

Kolozsi László

Paris Manhattan - francia, 2012. Rendezte és írta: Sophie Lellouche. Kép: Laurent Machuel. Zene: Jean-Michel Bernard. Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Hélene), Woody Allen. Gyártó: Vendome Production / France2 / SND. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 77 perc.

Ha olyan filmet látunk, melynek egyik legfőbb szereplője, mondhatni, az események menetét meghatározó szereplője Woody Allen, de a filmet nem ő írta és rendezte, okkal kérdezhetjük, jobban járunk-e, ha erre ülünk be, mint egy Woody Allen filmre, vagy inkább maradjunk meg a Mester munkáinál? A Párizs Manhattan egyrészt egy rajongó filmje, tehát a Woody Allen fanok számára olyasféle mű, mint a Star Wars őrülteknek a Fanboys, ugyanakkor hommage is, szerényen abszolvált tiszteletkör, amit a Mester arcképe és filmjei előtt ró le Sophie Lellouche. A hölgy nem rokona az Egy férfi és nő rendezőjének, hiszen a nevét egy l-l írja, de legalább annyira tipikus francia filmet alkotott, mint majdnem-névrokona, tehát társalkodási és szerelmi drámát. És ha innen nézzük, mármint Párizsból, akkor jobban látszik az is, hogy aki láttán megszédül Lellouche, az sem elsősorban a skandináv tragédiákat dolgozta fel életművében, hanem sokkal inkább a franciás, könnyed darabokat. Tehát a francia közegbe helyezve (és ezt bizonyította Woody Allen párizsi filmje is – melynek forgatásáról tudták behívni e filmbe egy cameóra), a Woody Allen-humor még élőbb, élénkebb, még természetesebben hat: mintha ebben a városban, Párizsban, mindenki jól beszélne woody allenül, még Victor, a szimpatikus riasztószerelő is. Akinek – a történet alapja ez – össze kell jönnie a bombázó Alice-szal, azaz Alice Taglionival. Taglioni kisasszony egyébként, éppen szépsége okán, nem számítható tipikus Woody Allen hősnőnek: nem is áll jól neki a szerény, pasit alig találó gyógyszerésznő szerepe. Ha egyszer-egyszer jobb ruhába bujtatják, kirí az átlag-francia, középosztálybéli közegből.

Kevesebb a mindenre elszánt őrült ebben a drámában, mint a másik Allen-fan francia, Julie Delpy filmjeiben – itt is egyébként az idős apa az –, kevesebb benne a komikum is. Még maga Woody Allen sem mond igazán jókat. De minek is tenné. Az ő érdeke az, hogy a nézők inkább egy Woody Allen filmre üljenek be. És ha így tesznek: igazuk is van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11224