KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Psycho

Janisch Attila

 

Iszonyatos látni a moziban pergő képeken azt az erőfeszítést, amit a filmkészítők arra szántak, hogy újrateremtsenek valamit, ami már létezik.

Szó szerint újraforgattak egy filmet, amely ma már legenda, műfaji, filmnyelvi alapvetés, a mozi-rettegés egyik fokmérője, és amellett egyszerűen remekmű. A forgalmazói ajánlás szerint az ezredvég ízléséhez igazították a mára már öregecske eredetit. Még ha csak ez történt volna. De valójában nem tettek mást, mint középszerű színészekkel újrajátszatták a valamikori szerepeket. Újra berendezték az azóta (figyelem!) múzeummá, zarándokhellyé vált eredeti helyszíneket. A berendezési tárgyakat szigorúan ugyanazokból a raktárakból válogatták és a ruhákat is hasonlóra szabták. A kamerát pontosan ugyanoda tették, ahová az eredeti gondolat megálmodta azt. S talán még a napnak is hasonló szögben kellett sütnie, mint akkor, vagy ha nem, hát magas létrát hoztak és felküldtek valakit, hogy jobb beesési szögre bírja a renitenskedőt.

Így készült ez az ezredvégi psycho. A címet ezesetben illő csupa kisbetűvel írni, minthogy ez nem cím, hiszen nem nevez meg semmit.

Psycho – filmcímként csak egyetlen műre érvényes továbbra is. Psycho csak egy van. 1959-ben készült, és az alkotó jogán egy Alfred Hitchcock nevű rendező tulajdona. Janet Leigh és Anthony Perkins színészek és Bernard Herrman zeneszerző osztoznak a rendezővel e tulajdonjogon, és kisrészvényesként az a sok millió néző, aki tulajdonjogot vett, azzal, hogy megvásárolta jegyét a filmre.

A kisbetűs psycho rendezőjét Gus Van Santnek hívják. Kisstílű tolvaj, aki előbb talán csak másolatot kívánt készíteni a műtárgyról, de később olyan ostoba volt, hogy saját másolatát lopta el.

Most ezt mutogatja úgy, mintha az övé lenne. Nem tudja, hogy ami van, az létezik. Azt nem lehet ellopni. Nem lehet megszüntetni. Nem lehet átírni. Lehet lekaparni egy műtárgyról az eredeti alkotó-tulajdonos nevét, de a mű mégis az övé marad. A tolvaj lelepleződik. Lehet ügyes másolatot is készíteni és ráírni az eredeti alkotó nevét. Félő, hogy lesz valaki, akinek még a hamisítónál is jobb a szeme: a csaló lelepleződik. De aki csalóként vacak másolatot készít, majd a saját nevét írja a hamisítványra, azt már nem is kell leleplezni. Azon az egész világ röhög.

„Vigyázat, csalok!” - figyelmeztet az igazi bűvész, de hiába lessük, mit csinál, nem látjuk a trükköt. Gus Van Sant szájából 1998-ban így szól a mondat: „Vigyázat, tehetségtelen vagyok!”

És igaza van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3967