KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mata Hari és társnői

Boldogtalan vég

Molnár Gál Péter

A kémnőkről szóló mozi-darabok számára a legnagyobb gondot a befejezés jelenti: mi legyen a happy enddel a kivégzőosztagra várva.

 

Két kettős ügynök az első világháború leghíresebb kémnője. Mata Hari és Mademoiselle Docteur. Egymás ellentétei. Érzékiség és intellektualitás. Táncosnő és orvosnő. Kalandor és érzelmi áldozat. Mindkettő alkalmas melodráma hősnőnek. Mindkettejük meséjére rávetette magát a mozigyártás. Kilométereket daráltak mozi-kolbásszá belőlük. Mata Harit alighogy kivégezték, máris megfilmesítették (Mata Hari, a vörös táncosnő, 1919). A következő évben Asta Nielsen vállalta magára. Parádés szerepe volt Greta Garbónak (1931), Jeanne Moreau-nak (1964), a balerina Ludmilla Tchérinának (1954), a nem színészetéről elhíresült Sylvia Kristelnek (1985).

A kettős ügynök Dr. Anne-Marie Lesser történetét többen is megfilmesítették. A sort a német George Wilhelm Pabst és amerikai filmet készítő francia Edmond T. Gréville nyitotta. Az előbbi Mademoiselle Docteur (1936) címmel forgatott spionázs-melodrámát. Under Secret Orders (1937) cím alatt készítette el az utóbbi. Filmtörténeti furcsaságként mindkét filmben Dita Parlo játszotta a doktorkisasszonyt. 1936-ban és 1937-ben is. Pabstnál Charles Dullin testesítette meg Mlle Docteur német felső kapcsolatát, Mathesius ezredest. Ugyanezt a történelmi személyt a könyörtelenség-specialista Erich von Stroheim játszotta az utóbb forgatott kémfilmben.

A nádszál Dita Parlo a film végén a kivégző osztag elé került. Tabutörően modernnek érződött annakidején a boldogtalan vég. Puskacső elé állítsanak egy főszereplőt, egy mozicsillagot, kivégezzék azt a szerelmes színésznőt, akiért jegyet vált a közönség? A mozi-nézők annak biztonságában tehették ki képzeletüket odaadóan valamennyi veszélynek, hogy mielőtt széthúzzák a bejárati függönyöket és kilépnek a napfényes utcára: megérkezik a királynő lovas hírnöke, váratlan kegyelmi leiratot hoznak, kiszabadítják a szép főszereplőnőt a fogságból, hatálytalanítják a kirótt halálos ítéletet. Isten a vetítőgépből nem engedi, hogy rossz véget érjen a történet. A boldog vég nem a mozigépészek leleménye. A nyilvánosan előadott mese megnyugtató befejezése nem elvetemülten pénzsóvár álomgyárosok patentje. Már a régi görögök is… A világ egyensúlyáról van szó. Arról a hitről, hogy a végén úgyis minden jóra fordul. (Vagy a vége után.)

A cselekményük középpontjában kémnőket állító mozi-daraboknak ezzel az obligát optimista véggel kellett megküzdeni.

Greta Garbo Mata Harija kivétel. Garbo baljós személyisége tragikus félárbocra eresztett szemhéjával, ajka körül a fáradt félmosollyal azt sugallta: nem lesz ennek jó a vége. Ramon Novarróval a szerelmi beteljesülést megakadályozza a fátum. Hiába odaadó lángolás, beköszönt a rossz vég.

A Mata Hari-mese sokadik magyar leöntéseként Karády Katalinra méretezték a titkos ügynök Machitát (1943). Machita nevében is ügyesen megpendítette Mata Hari visszhangját. Egzotikus lokáltáncosnő lett a napközben angol kiskosztümben ipari kémkedéssel mellékállást vállaló műtermi mulató érzéki csillaga. Sok forgatókönyvírói fejgyötrés kellett a filmvégi autós üldözés kieszeléséhez, hogy Karády mérnök-kedvese karjai között haljon meg golyótól eltaláltan. Miközben megbánta bűnös cselekedetét, erkölcsös útra terelte a szerelem, az országúton mégis kilehelte lelkét, hogy a happy end is jóllakjék, a magasabb erkölcs is megmaradjon.

A kettős követelményt eminensen teljesítette Eizenstein egykori rendezőtársa és forgatókönyvírója, Grigorij Alekszandrov, amikor a Találkozás az Elbánál (1949) című békeharcos filmet forgatta. Szerepel benne Janet Sherwood néven egy költött kémnő. A csupa férfiak játszotta cselekményben az egyetlen női szereplő. A szerepet a rendező felesége, Ljubov Orlova játszotta. Amikor még nem kergették szovjet filmekhez a gyerekeket, hanem reklámokkal édesgették: a mozgatható kivágású mesekönyv-illusztrációk mintájára készült rácsos nyomtatványt terjesztettek. Papírrácsok mögött egyenruhában-egyensapkában, vagy kibontott hajjal látszott Orlova. A reklám szövege azt kérdezte: Barát vagy ellenség? Orlova megkapta soros tükörszerepét, mert valamennyi Alekszandrov-vígjátékban kétarcú attrakciót nyújthatott. A rendező a szereppel sikeresen megkerülte a kérdést: nem szerencsés csattanóul kivégezni a főszereplőnőt.

Más kérdés, mennyire sikerült a Találkozás az Elbánál.

François Truffaut könnyen boldogult a Jeanne Moreau-nak írt Mata Hari forgatókönyvével. Nem kellett bajlódnia már a happy endlizéssel. Amikor filmkritikusok vették kezükbe a filmkészítést, nézőpukkasztó módon akkor következett be a happy end eltörlésének programja. Godard Kifulladásig-jának befejezése kihívóan kilátástalan. A reménytelenség került mozi-trónra. Gyöngyözött az értelmiségi borúlátás. Amíg ugyanolyan klisévé kopott a kötelező pesszimizmus, mint az obligát optimizmus.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/10 23-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2709