KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az itt élő lelkek nagy része

Az ordibáló gróf

Nagy V. Gergő

A Buharov testvérek szórakoztatóan zabolátlan mozijában négy hajléktalan álmodja a forradalmat.

 

Kevesen tudják, de ettől még igaz: a rendszerváltás utáni magyar film egyik legnagyobb találmánya Igor és Ivan Buharov nevéhez fűződik. Úgy fest ez a mutatvány, hogy rokonszenves falusi natúrfejek, egykedvű nagymamák (Pallagi Jánosné) vagy öltönyös melósok paratudományos szövegeket kántálnak egymás felé a lerohadt poszt-szocialista díszletek között, valaki rendre szörnymaszkot (legyen az orángutánjelmez, gázálarc vagy óriási fogprotézis) visel, a háttérben szól valami irritáló, kótyagos free jazz, és közben a szutykos szuper 8-as nyersanyag álomszerű lebegést kölcsönöz az egésznek. Mindezzel Buharovék (és alkotótársaik, mint Vasile Croat vagy Nyolczas István) nem csupán érvényesen építették tovább a kísérleti film és a hazai filmtörténet vonatkozó hagyományait (például az Álombrigád szürreális szocreálját), de sikerült valamit megragadniuk a közép-kelet-európai vidék és a poszt-kádári életvilág lenyűgözően bizarr értelmetlenségéből – ami ezen a szűrőn keresztül egyszerre volt röhejes, bájos, lírai és nyomasztó.

 

De időközben történt valami igazán borzalmas: elfogyott a szuper 8. Az itt élő lelkek nagy része azt a megrázó pillanatot dokumentálja a Buharovék (tehát Hevesi Nándor és Szilágyi Kornél) pályáján, amikor a non-professional film renegátjait profizmusra kényszeríti az idő és a filmtörténet: az olcsó celluloidgyártás leállása miatt ugyanis kénytelenek voltak 16 mm-es nyersanyagra forgatni. Igaz, nem ez volt az első ilyen alkalom (lásd az animációs technikákat bevető rövidfilmeket) – de ebben az új filmben az előzményekhez képest szinte mellbevágó a nyersanyag tisztasága, a színek elevensége és a képek komponáltsága. Mindezért pedig legkivált a legfiatalabb magyar film sztároperatőre, a kamera mögé rendelt Rév Marcell (Balathon Method) a felelős, aki geometrikus kompozícióival és nagy látószögű lencséivel egy jellegzetesen professzionális esztétikát honosít meg Buharovék antifilmes világában.

 

És hogy mivel jár mindez? A veszteségek listájára könyvelhető a korai darabok líraisága, a „talált film” érzete és valamiféle túlvilági hangulat – ugyanakkor az igazán szürreális jelenetek ebben a kivitelben jócskán közvetlenebb erővel hatnak. Az itt élő lelkek… másfél órája pedig számos ilyen szcénával szolgál. A hibbant cselekmény négy hajléktalanról mesél, akik alighanem egy erdei sátor mellett delirálnak jövőjükről, múltjukról és az osztályharcos felkelésről: egyikük (Durst Péter) munkát kap, majd kirúgják, a másikat (Vasile Croat) végig mindenki alázza, a harmadik (Nyitrai Illés) békíteni próbál, a negyedik pedig (Szabó Domokos) a neves magyar anarchistának, gróf Batthyány Ervinnek képzeli magát: szabadiskolát alapít, forradalmat szít, kiabál, majd csúfosan elbukik. A hatalom vagy a szolidaritás jellegzetesen buharovi témáiról szólnak a hol frenetikus (lásd például a tévés beszélgetés hibátlan szcénáját), hol nyomasztó (mint a látomásos erejű sivatagi találkozó) jelenettöredékek, de a hangfekvés korábban sosem volt ennyire nyíltan politikus: sorra-rendre anarchista szólamok és osztályharcos monológok követik egymást, előkerül A tőke egyik példánya is, a Buharov-állandót jelentő maszkok pedig ezúttal anarchista gerillák ábrázatát rejtik.

 

A kérdés csak az, hogy ezt az egészet mennyire érdemes komolyan venni. Mert elvileg nem nagyon, hiszen Buharovék lökött humora és jellegzetesen szürrealista dialógusépítése korábban a jelentés következetes kioltását célozta – de ezúttal az aktualitásokra reflektáló politikai monológok mintha nagyon is szólnának valamiről. Vannak jó dumák („könnyű préda, aki egyedül ül”), és vannak bénábbak is („nem a csend dinamizálja a valóságot, hanem a valóság dinamizálja a csendet”), viszont vidéki amatőrök helyett többnyire színészek vagy jól ismert belvárosi figurák szavalják őket, és így a szövegmondásból többnyire hiányzik a korábbi daraboknál jellemző humor vagy bizarr esztétikum. Szóval Az itt élő lelkek… alighanem minden komédia és idétlen viccelődés ellenére is nyíltan ellenzéki és mélyen forradalmi szellemű mozi, leginkább talán a kései Jancsót idéző komoly bohóckodás, amely szolidaritásra, szabálytörésre és civil kurázsira bíztatja a nézőjét. De minden monológjánál felszabadítóbb a pofátlan és játékos hanyagsága, amely a jelenkori filmkultúrában valahogy különösen vonzó minőségnek tűnik. Kevés jobb dolog történt annál mostanában, minthogy egy produceri szupergrupp állami pénz nélkül beállt egy ilyen terv mögé.

 

AZ ITT ÉLŐ LELKEK NAGY RÉSZE – magyar, 2016. Rendezte és írta: Igor és Ivan Buharov. Kép: Rév Marcell. Zene: Hevesi Nándor. Vágó: Dunai László. Szereplők: Nyitrai Illés, Szabó Domokos, Hajdú Szabolcs, Török Illyés Orsolya, Durst Péter, Bagdi István. Gyártó: Café Film / Filmpartners / Pioneer/ Proton Cinema. 90 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/04 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12672