KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Simpson család

Csillag Márton

The Simpsons – amerikai, 2007. Rendezte: David Silderman. Írta: Matt Groenig, James L. Brooks és sokan mások. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: 20th Century Fox / Gracia Films. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 87 perc.

 

Azok után, hogy egy szedett-vedett kazah riporter betolakodhatott az Egyesült Államok szívébe, és ott kifigyelhette az amerikai néplélek legkisebb rezdüléseit, szükségesnek látszott, hogy a világ autentikus forrásból is értesüljön az Újvilág általános állapotjáról. Az 1989-ben képernyőre született Simpson család a keményvonalas iróniát gyakorló trónkövetelők (Beavis és Butthead, 1993; South Park, 1997) megjelenéséig egyeduralkodó volt az animációs szocio-sitcomok mezőnyében, és a versenytársak sem tudtak csorbítani fájóan őszinte, az általános morális válságot a család mint társadalmi sejt szintjén bemutató humorán, mely 397 epizódon keresztül makulátlanul csillogott képernyőinken. Most, hogy a Bush-kormányzat belső kritikája a nemzetközi publikumot is eléri, boldog-boldogtalan dokumentumfilmet forgat, és a hollywoodi sztárok gyakrabban járnak politikai gyűlésekre, mint logopédushoz, eljött a pillanat, hogy a közép-nyugati családfő prototípusát adó Homer Simpson is szembeszálljon a szövetségi gonosszal.

A Simpson család mozifilm legnagyobb erénye, hogy – bár változott a képarány – az alkotók nem adták fel a tévésorozat dramaturgiáját, és az ömlengős nagyjelenetek helyett megint a helyzetkomikumon van a hangsúly, amely – mint tudjuk – Simpsonék esetében olyan létszükséglet, mint a családi pótlék vagy a tévéújság. Ha pedig akad egy romantikus-tanulságos nagyjelenet, a szereplők tíz perccel később egy beszólással még az emlékét is a földbe döngölik. És bár a történetből adódóan (a korrupt Környezetvédelmi Ügynökség hermetikusan elzárja a világtól a halálra ítélt Springfield lakosságát) számos nagyjelenetre lenne ok, a világmagyarázat helyett a főszereplő az emberi gyarlóság, a kézzel rajzolt 2D-animáció és a remény, mely utoljára hal meg. A Simpson család nem remekmű, de sajnos nem is emlékezetes alkotás, az alkotók ugyanis saját hibájukba estek: a film olyan pergő és szórakoztató, mint a húszperces tévéepizódok, így nem is tűnik többnek azoknál.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9118