KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lenni vagy nem lenni

Hirsch Tibor

 

A film eredeti változata 1942-ben készült. Ernst Lubitsch háborús vígjátékát alig néhány hónapja a Magyar Televízió is bemutatta. Kevés olyan film van, melynek hibáit-erényeit vizsgálni nem érdemes, csak a film születéséért elsődlegesen felelős megrendelői döntést. A szerződések aláírásának pillanatát, vagy pillanatnak tekinthető sorozatát.

A Lenni vagy nem lenni újraforgatása – produceri tévedés: ehhez képest az alkotó szakemberek felelőssége mellékes. Akik úgy képzelték, hogy az eredeti Lubitsch-film, negyven év eladhatóvá szelídült filmnyelvi vívmányaival, a közönség évtizedek-módosította frivolitás-küszöbének kihasználásával, – és természetesen szélesvászonnal, színes technikával – újjávarázsolható, körülbelül annyira fogtak mellé, mintha valamilyen gazdag, de ostoba ország tábornokai a honvédelem fejlesztése címén a páncélvonat „korszerűsítésére” adnának megbízást, és irányítható elektronikával, mindenféle újmódi csoda-berendezéssel cserélnék föl benne az amúgy hadtörténeti kuriózumnak számító harci eszközöket.

Világháborús filmvígjátékok folyamatosan készülnek. Bár nyilvánvalóan más és más humorforrásokat aknáz ki, más és más tabukat tör meg ez az amúgy abszolút értelemben is porosodó film-fajta az ötvenes, a hatvanas, esetleg a hetvenes években, semmiképpen sem illeszkedik a sorba egy olyan történet, mely most, a nyolcvanas években azt mutatja meg, hogy 1942-ben milyennek képzelték Hollywood ártatlanul naiv lakói a Gestapo tevékenységét a megszállt Varsóban, hogyan kívánták egy-egy pikáns vagy vicces epizódban megmutatni, mint kedves couleur locale-t, a lengyel ellenállás kalandos belvilágát, a bujkáló és megmenekülő zsidókat, és milyen borzongásmentes természetességgel szerepeltették magát Hitlert is a vásznon, a jókedvű befejezés érdekében. Az eredeti filmet nézve csak a jó-szándékú, jellemzően tengerentúli tájékozatlanságot érezzük – ami ma már maga is humorforrás –, új változatban látva ugyanez a történelmi jóízlés alapvető hiányáról árulkodik.

Az ítélet esetleg félreérthető: a történelmi távolság sokféle bohózati szentségtörést megbocsáthatóvá tesz. De a „szentségtörés” éppen a „szentség” tudósítása árán, azt követően születik. „Korabeli” tudatlanságot játszani el egy újrafeldolgozás kedvéért – ebben van a kegyeletsértő, az otromba produceri vétség, – melynek eredménye egy szükségszerűen ellenszenves film.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5702