KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Papírmozi

Papírmozi

Kránicz Bence

Politikus és magyar

Az újabb magyar képregények jellemzően apolitikusak. Még az erősen önéletrajzi ihletésű, de legalábbis a hétköznapok kulisszái előtt játszódó történetek is kerülik a közéleti utalásokat, és inkább általános élethelyzetekről, szerelmi és munkaügyekről, különféle szorongásokról szólnak. A kevés kivétel között eddig jobbára pároldalas novellákat tarthattunk számon, például Felvidéki Miklós vagy Koska Zoltán egy-egy munkáját, a náluk valamivel idősebb Vass Róbert viszont teljes egészében közéleti-közérzeti képregényeknek szentelte Különös, idegen nyelven című sorozatának legfrissebb epizódját.

A borító színeit a gyűlöletkeltésre alkalmas kormányplakátok királykékje uralja, a rajzos bevezetőben pedig az alkotó alteregója vetíti előre, hogy hangsúlyosan az itt és mostban játszódó történetek következnek. Pedig a tizenöt éve indult Különös, idegen nyelven nem kifejezetten rögrealista alapokon nyugszik: a sorozat két hőse Karcsi, a pesti egyetemista és lakótársa, János, a barátságos földönkívüli. Zömében a csajozásról és az ufók alkoholtűrő képességéről szóló, régebbi kalandjaik után most a tipikus ellenzéki szavazópolgárok mindennapjait élik: dolgozgatnak, iszogatnak és teljes apátiában járkálnak tüntetésről tüntetésre, miközben egyre rosszabbul érzik magukat a bőrükben. Vass alapvetően a közvetlen, egyszerű humorú, nyers szövegek és rajzok híve, de ezúttal lírai oldalát is megmutatja az alkoholista férfi történetében, aki annál józanabb, minél többet iszik. Egy másik novella a formája miatt emlékezetes: a lapozgatós szerepjátékkönyvek stílusában tudósít az államilag szított gyűlölet következményeiről Karcsi falusi látogatása során. A kis kötet vállaltan didaktikus, de a szerző elkötelezettsége mögött mély csalódottság tapintható. Ez hitelesíti a képregényt, amiből szerencsére az önirónia sem hiányzik teljesen.

Vass Róbert: Különös, idegen nyelven 2017. Fekete-fehér, puhafedeles, 40 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

 

Klasszikus X-Men

A legnépszerűbb szuperhőscsapat, az X-Men története kétszer kezdődött el. Először 1963-ban, amikor Stan Lee és Jack Kirby kitalálták a természetfeletti képességekre szert tett, mutáns fiatalok koncepcióját. Másodszor 1975-ben, mikor a bő évtizeden át csekély érdeklődés mellett csordogáló sorozatot megújították. Számos új szereplő, köztük a rajongók későbbi kedvence, Rozsomák is ekkor került be a csapatba. Az új alkotói kör legfontosabb tagja kétségtelenül Chris Claremont, aki bemutatkozását követően 17 éven át írta az X-Men kalandjait, alaposan és ráérősen építgetve a rengeteg karaktert mozgató történetszálakat. A most megjelent kötetben ennek a korszaknak a nyitánya, nyolc epizód kapott helyet. Az új szereplők jelleme még elnagyolt, a konfliktusok – olykor szó szerint – légből kapottak. Mégis képregénytörténeti alapműről van szó: a jogegyenlőségről, rasszizmusról, kisebbségi problémákról gyakran könyvtárnyi szociológiai szakirodalomnál is hitelesebben szóló X-Men valójában itt született meg.

Chris Claremont és mások: X-Men – Új nemzedék. Színes, puhafedeles, 176 oldal. Kiadó: Képkocka Kiadó.

 

A viszonzatlan szerelemről

Mikor a Különös, idegen nyelven 2017 kapcsán apolitikus magyar képregényekről beszéltem, olyasmikre gondoltam, mint Sárdi Katalin fanzin formátumú füzete, a Viszonzatlan. Ezzel persze semmi baj nincs, örömmel olvasom a századik képregényt is párkapcsolati fájdalmakról és tanulságokról, pláne, hogy a Sárdiéhoz hasonló nyíltsággal kevés magyar képregényalkotó mesélt eddig ilyen problémákról. A Viszonzatlan szerelmiháromszög-története szinte jelzésértékű, olyannyira, hogy a szereplők kerekre csiszolt szentenciáival együtt inkább önsegítő, mintsem fikciós művé alakul a füzet. Kulcsmondat: „Nincs szükségem olyan partnerre, aki velem akarja kipótolni a gyengeségeit, vagy megbénít a bizonytalanságával.” Nos, ennek az igazságához kétség sem fér. Sárdi játékos képi világa – az összes szereplő valamilyen madárfigura – és a rizográfos nyomdatechnikával megoldott, egységes és markáns színvilág éppen annyira emelik el a Viszonzatlant a bánatos kisrealizmustól, hogy az idézett önismereti belátás és társai frissnek és megéltnek-megszenvedettnek tűnjenek.

Sárdi Katalin: Viszonzatlan. Színes, irkatűzött, 20 oldal. Kiadó: BP Zines.

 

Kránicz Bence


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 64-64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13655