KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A remény receptje

Szent a palacsintázóban

Teszár Dávid

Kontemplatív, méltóságteljes, gyönyörűen fényképezett japán zen-film a konyhából.

 

Japánban a filmrendezőnők köre mindig is rendkívül szűk volt, nemzetközi ismertségre pedig csak a legritkább esetekben tettek szert: Kinuyo Tanaka Szerelmeslevél című debütáló alkotása 1954-ben a Cannes-i szemléig jutott, de ez is inkább volt köszönhető annak, hogy Tanaka a legendás Kenji Mizoguchi ünnepelt, állandó színésznőjeként állt be a kamera mögé. A fesztiválkedvenc Naomi Kawase az 1990-es évek közepén induló X-generációs nippon direktorok közé tartozik, csakúgy, mint Shinji Aoyama, Shunji Iwai vagy Hirokazu Kore-eda, ráadásul rangos elismerésekből neki jutott a legtöbb: elsőfilmjét (Suzaku, 1997) Camera d’Orral jutalmazták Cannes-ban, a Siratóerdő (The Mourning Forest) pedig a zsűri Nagydíját nyerte el ugyanitt 2007-ben. Ennek fényében kiváltképp örömteli esemény, hogy egy markáns alkotói kézjegyekkel rendelkező, nemzetközileg jelentős, ugyanakkor Magyarországon moziforgalmazásba eddig még nem került japán szerzővel ismerkedhet meg a honi közönség.

A remény receptje ideális bevezetés Kawase művészetébe, ugyanis elsőként dolgozott hozott anyagból (Durian Sukegawa azonos című regényét dolgozta fel), míg a korábbi mozijait maga írta, és mind erőteljes önéletrajzi ihletettségről árulkodott a történelmi szülővárosa (Nara) kulisszájától az elhagyatott gyermekkora megidézésén át a vidéki természeti idill megfestéséig. A remény receptje ekként nem a saját művészi perszónáját, hanem három hétköznapi ember kapcsolatát helyezi a középpontba egy gazdag textúrájú, líraian érzékeny és jellegzetesen japán moziban: a kevés beszédű, morózus Sentaro egy apró palacsintázó üzemeltetője Tokióban, akit egy nap felkeres egy idős asszony, Tokue, hogy részmunkaidőben nála dolgozhasson. A férfi elhajtja a szórakozott, elvarázsoltnak tűnő nagymamát, ám az nem hagyja annyiban a dolgot, és másnap visz neki a saját készítésű édesbab pasztájából, amelyet az ún. dorayaki palacsinta töltelékeként használnak. Az elsőrangú étek megkóstolása után beadja a derekát Sentaro és elkezdenek együtt dolgozni, miközben a harmadik szereplő, a magányos diáklány is egyre gyakrabban tűnik fel a palacsintázóban.

Kawase szemlélődve, ráérős tempóban mutat be banális, hétköznapi történéseket, de A remény receptje esetében a cselekmény csak alibi az érzések, lelkiállapotok és hangulatok szubtilis megfestésére. Kezdetben olybá tűnik, hogy itt a kézműves éthosz programfilmjét láthatjuk, ahol az ízetlen nagyipari konzervbabpaszta és az idő- és erőfeszítésigényes, házi készítésű, minőségi édesbabos töltelék feszül egymásnak. Később a természeti szimbólumok (kivált a cseresznyevirág) révén olyan kvintesszenciálisan japán esztétikai kategóriák kerülnek előtérbe, mint a mono no aware (az elmúlás felett érzett melankólia) és a wabi-sabi (a dolgok tovatűnő természetének elfogadása, az örök természeti ciklusok nagyrabecsülése). Utóbb feltárul azonban, hogy Kawase jelen alkotása a kiélesített észlelésről szól: arról, hogy Sentaro és Tokue csak látszólag él ugyanabban a valóságban. Mindketten terhelt múltúak, de a valóságcsatornájuk, ekként a létminőségük jelentősen különbözik. Az idős asszonyból így lesz szakácsmaskarába bújt papnő, aki beavatja a kiégett, leharcolt, besavanyodott üzletvezetőt egy, a világra érzékenyebb észlelési módozatba. Ez márpedig a szabadság jegyében áll – független mind a múltbeli terhektől, mind pedig a jövőbeli aggodalmaktól. A természeti ciklus véget ér, a kör bezárul, az évszak metaforára a szereplők rímelnek: Sentaróból lesz az új Tokue. Ő vajon kit fog majd beavatni?

Sallangmentes, eszköztelen, japánosan tompított drámaiságú munka A remény receptje; édesbús, archaikusan szép, tiszta fényű film. Nagy kérdés, hogy kíváncsi-e ma valaki a „rontott palacsinták” nippon elégiájára? Ehhez alighanem kézműves nézőkre lesz szükség.

 

A REMÉNY RECEPTJE (An) – japán, 2016. Rendezte és írta: Naomi Kawase. Kép: Shigeki Akiyama. Zene: David Hadjad. Szereplők: Kirin Kiri (Tokue), Masatoshi Nagase (Sentaro), Kyara Uchida (Wakana). Gyártó: Kumiye / NBN / Comme des Cinemas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 113 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12882