KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Haragban a világgal

Bikácsy Gergely

 

A James Dean-mítosz „alapfilmje”, a Rebel Without A Cause (Ok nélkül lázadó, 1955) kerül most a magyar néző elé Haragban a világgal címen. Nicholas Ray rendezte, akinek Johnny Guitarját a legjobb westernek közé számítják, s akit mi csupán az Amerikai barátból ismerhetünk, színészként. (Wenders egyébként Ray halála előtt tavaly még dokumentumfilmet is készített a mesterről.)

„Halottak filmje” ma már az Ok nélkül lázadó, hiszen a női főszereplő, Natalie Wood is baleset (vagy öngyilkosság) áldozata lett nemrég. S maga a film sem igazán él ma már: csak James Dean él benne. Jim Stark (Dean) körül valami nem stimmel. Rendőrségi kihallgatáson találkozunk vele először, ahova anyja, nagyanyja, apja kíséri el, s ez a kíséret sokkal riasztóbb, mint a rendőrség. Új fiúként, naiv vidékiként érkezik a nagyvárosi egyetemre, ahol rögtön meggyűlik a baja a bőrzekés „ősrockerek” durva bandájával. A film első harmadában felnőttes öltönyt visel, s szinte munkaruhába öltözik, mikor felveszi azóta legendássá vált piros dzsekijét: ebben megy szakadékba rohanó autóversenyt játszani a bandával. Nem jó a szüleivel élni, papucsférj apját sajnálja, anyjától, nagyanyjától hideglelősen viszolyog. S ha otthon nem jó, még kevésbe jó a buta és primitív bőrzekések között, de legalább ott megtalálhatja a szerelmet. Judy (Natalie Wood) könnycseppet sem ejt a rockerfőnök (addigi barátja) szörnyű halálakor, rámosolyog s együtt rohan tovább Deannel. Talán itt, ez a csapat befogadja a szelíden haragvó ifjút. De nem, nem fogadja be: a bandavezér halála után a bőrzekések ádázabbul üldözik, mint a mafla és mindig késve érkező rendőrség.

A jóság gyűlöletes aurája veszi körül ezt a fickót, meg kell hát késelni vagy börtönbe kell zárni, Dean mindig jót akar, s valamiképp mindig tragédiák kellős közepébe csöppen, s nem teljesen véletlenül... Végzet-dráma, hollywoodi cserkész-világszemléleten átszűrve. Dean valamiképpen a „jó felnőttek” világát szeretné látni, állandóan félreértett s gazfickónak vélt eminensként közvetíteni szeretne a jó felnőttek s az eredetileg szintén jó, de rossz útra tévedt ifjak között. Szemben a megejtő ártatlansággal a nagy egyetemi planetárium közvetíti az univerzum komor, ellenséges közönyét: az ember kis pont, szeressük egymást. A buta rendőr-felnőttek azonban szeretet helyett körülzárják a planetáriumba menekülő ifjakat, és Deannek nem marad más, mint hogy piros dzsekijét odaajándékozza a tévedésből agyonlőtt védencének, a kamasz-filozófus árva fiúnak. A legárvább mégis ő marad: senki sem érti meg...

A sok naiv jelképet, szájbarágó tanulságot Dean játéka igazzá, átélhetővé, emberivé teszi. Furcsa ritmusú és állandóan ritmust váltó, kiszámíthatatlan játék ez, a meglepetések lebegő izgalmával telíti az egész filmet. Dean vadsága lágyság, haragja szelídség, ártatlansága szemrehányás. Nem lehet elbújni szelíd tekintete elől.

Az ártatlan ifjak lélekemelő meséjét moziiparosok és rossz lelkiismeretű felnőtt bácsik agyalták ki. De James Dean túljárt az eszükön. Életet lehelt a főhősbe, s ez a főhős a mai napig halhatatlan: sokminden mást is kifejez, mint amiért a moziiparosok kitalálták.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6985