KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tristana

Lajta Gábor

 

Buñuelnek a Viridianától számított korszakában egészen a legutóbbi filmjéig, A vágy titokzatos tárgyáig talán a Tristana a legkeserűbb, leginkább rezignált hangvételű alkotása, mintegy hangulati mélypontja az 1961-től 77-ig terjedő ívnek.

A rendező most nem sziporkázik úgy, mint máskor. Látszólagos tétovaságának oka nyilván nem az alapul szolgáló regényben keresendő, hiszen Buñuel sok irodalmi anyagot „megdolgozott” már. Inkább abban, hogy ez a film nem olyan jellegzetesen „töredezett” szerkezetű, mint a rendező sok más munkája. Azok közé a filmek közé sorolható, amelyek a legvégén „világosítanak meg”, melyeknél az utolsó kockákkal kattan helyére a zár. Buñuel ezt erősítendő még vissza is pörgeti egy pillanatra az eseményeket.

Ebben a filmben soha nem az történik, amit szeretnénk vagy várnánk. A nagybátyja házába kerülő szűzies Tristana túl hamar föladja elveit. Don Lope is fölöttébb kiszámíthatatlanul viselkedik. És főleg az új, tiszta szerelem a fiatal festővel milyen kiábrándítóan fejeződik be. Tristana térdében daganat nő, le kell vágni a lábát. És hiába várjuk a csodát – az elbűvölő lány fél-lábbal botladozik tovább. Ilyenkor szokta a szerelem hite, ereje megmenteni a helyzetet. De nem. A festő elhidegül, Don Lope pedig egyre szörnyűbb vénember, akitől Tristana undorodik. A film íve így hajlik mind lejjebb és lejjebb, egészen a lány emberölési szándékáig.

A Tristana variáció a szabadság témájára. Buñuel, az anarchisztikus gondolkodó számára a szabadság nem naivan szent dolog. Ő soha nem prédikált a szabadságról, tetteiben, agresszióiban volt szabad, de ismerte azok korlátait. A filmből is kiérezhető a szándékos vagy akaratlan oldalvágás az egzisztencialisták felé: Tristana, aki mindig választ, még két borsószem között is, csak a sors ide-oda dobott labdája. Választhat ugyan, de döntéseinek nincs sok értelme.

Buñuel ebben a filmjében is sorra célba vesz mindent: a képmutató erkölcsöt, a lealacsonyító munkát, az álszabadságot, mindent, csak egyet nem – a véletlen hatalmát. Ezért finomabbra párolt a Tristana anarchizmusa, és komorabb a tónusa, mert talán csak a véletlen volt az egyetlen dolog, ami ellen Buñuel nem lázadt föl.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6982