KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szemenszedett szenzáció

Békés Pál

 

Minden műfaj ösztönös kéjjel tárja föl előttünk saját kulisszatitkait, hogy a magagerjesztette kíváncsiságot kielégítse. A színház egyik legősibb témája a színház, közhellyé lett a regény, melyben benne foglaltatik a regény megírásának folyamata, és a „film a filmről” egyidős a filmmel. Persze ez a film a tévéről szól. És azért az mégiscsak más.

A Szemenszedett szenzáció romantikus komédiaként hirdeti magát. Van benne valami. Van benne valami romantikus – a híres sztárriporternőt a dúsgazdag szépfiú lobogó szerelmének képében megkísérti a polgári nyugalom, mely el akarja őt szakítani választott hisztérikus hivatásától. (Na mit választ a vonzó hősnő? Na mit, na mit, na mit? – Ön nyert! Valóban a hivatást.) És van benne valami komédia is – az újságírók és televíziósok, vagyis a Szent Hír imádóinak sáskasürgölődése mindig tartalmaz kacagtató elemeket. Van benne valami politikum – a kampányát folytató kormányzójelölt (ő a rossz fiú – már abból is látszik, ahogyan eszik, tömi a fejébe a hamburgert, csorog a ketchup, fujj! malac!) mindenre képes a hatalomért, még arra is, hogy sebtében kivégeztessen egy halálraítéltet, holott már útban a kegyelem. Van benne továbbá egy kis intelem – a szabad sajtó (tévé) gusztustalan, ha elszabadul. Meg egy kis megnyugtatás – a szabad sajtó (tévé) elszabadulásának egyetlen ellenszere a szabad sajtó (tévé). Van benne egy igazán jó jelenet – a feketén szatirikus pillanat, amikor a televízió egyenesben kíván közvetíteni egy kivégzést, és kamerák tülekszenek a villamosszék körül, a stábok kiáltozása pedig elnyomja a halálbamenő utolsó imáját. Van benne két jó poén – az egyik, amikor az adóállomást úgy javítja meg az erre hivatott technikus, hogy beletalpal a parabolaantennába. (Az egyetlen otthonos pillanat.) És van benne három jó színész: Kathleen Turner, Burt Reynolds és Christopher Reeve.

Egyszóval mindenből van benne valami. Jó színészből tulajdonképpen sok. De azért ez is kevés. Mert a megpendített töméntelen téma – hivatás, politikai morál, a halálos ítélet erkölcsi megítélése, szerelmi huzavona, sajtóetika, változatok az Újságírás belvilágára, satöbbi – mind-mind csak fölvillan, és kialszik nyomban. Mintha Ted Kotcheff – az amúgy persze profi, nézhető munka rendezője – így szólna hozzánk: látjátok, ebből mindből csinálhattam volna filmet.

Ami marad: a média öntömjénezése.

És amit mondhatunk: tulajdonképpen kedves.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/01 51-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4030