KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

John Le Carré: Az üldözött

Nem az a háború

Sepsi László

A rutinos angol szerző kémthrillerében ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként.

 

Mint minden valamirevaló mesterkém, John le Carré is igyekszik beolvadni az őt körülvevő világba. Bő félévszázados írói karrierjéből csaknem három évtized esett egybe a hidegháborúval, és a Berlini Fal leomlása után le Carré is alkalmazkodott az új világrendhez, a nyugati és orosz titkosszolgálatok kamarillaharcának további megéneklése helyett újabb regényeiben már az aktuális hadszíntereket hozta játékba. A hidegháború után is teljes gőzzel dolgozó ügynökségek, amiknek machinációi már a Karla-trilógiában is elsősorban önmagukért való, külső szemlélő számára értelmezhetetlen sakkjátszmák voltak, a kilencvenes évektől le Carré regényeiben elszabadult hajóágyúként lőnek mindenre, csak hogy indokolják saját létezésüket (lásd A panamai szabó szatíráját), miközben a szerző a kortárs társadalomban is rálelt azokra az intézményesített morális szürkezónákra, amik kedvenc éráját jellemezték. Az orosz rendszerváltás és haszonlesői (Single & Single), a fejlett Nyugat afrikai szerepvállalása (Az elszánt diplomata, A zebra dala), a háború a terrorizmus ellen (Törékeny igazság) egyaránt olyan területei a globális kémjátszmáknak, amik kapcsán a megrögzött moralista szerző rámutathat a hírszerzés és a politika ellentmondásaira.

Az először 2009-ben megjelent Az üldözött, szemben le Carré ezernyi apró fogaskerékből összeálló hidegháborús regényeivel, az életmű egyszerűbb vonalvezetésű darabjai közé tartozik, közvetlen elbeszélői hangon terelgetve a több szálon futó thriller-narratívát a némiképp kiszámítható végkifejlet felé. A Törékeny igazsághoz hasonlóan le Carré ezúttal is a 9/11 utáni terrorista-paranoiát használja kulisszaként, miközben a háttérben – például tisztességtelen eszközökkel meggazdagodott orosz oligarchák képében – ott kísért a hidegháború emléke, mintha az új évezred konfliktusai továbbra sem lennének függetleníthetőek a huszadik század második felének eseményeitől. Mintegy ezt illusztrálva Az üldözött két férfihősét – Íszát, a csecsen illegális bevándorlót és Tommy Brue-t, az örökségét egyengető bankárt – apjuk komor hagyatéka nyomasztja, ami elsősorban egy különleges bankszámlán tisztára mosott komolyabb pénzösszegben manifesztálódik. De a testileg-lelkileg megkínzott Íszá érkezése a 9/11 utáni Hamburgba mindezek nélkül is fölkeltené a környéken ténykedő ügynökségek figyelmét: a zavarodott, de látszólag megrögzött muszlim férfi kiváló kapcsolódási pontot jelenthetne számukra bizonyos (vélt vagy valós) szélsőséges iszlám csoportosulásokhoz. Le Carré talán a korábbiakhoz képest is fanyarabb humorral ábrázolja a titkosszolgálatok működését – amiben, mint minden bürokráciában, eleve kódolt valamiféle eredendő abszurditás –, miközben az is egyértelmű, hogy a hidegháborúban kialakult stratégiák lényegében hatástalanok a fanatizmusra épülő újkori terrorszervezetekkel szemben. Ezt a tehetetlenséget az életmű egyik legszebb monológjában fogalmazza meg a többiekhez képest meglepően szimpatikus német hírszerző: „Éjszakákon át üldögéltünk nyavalyás parkolókban, várva, hogy az ezerkarátos disszidens végre besurranjon a hátsó ülésre üzletet kötni. De nem jött senki. Közben meg rengeteg időt pocsékoltunk a rádiófigyelésre, hogy a kódjaikat megfejtsük. Hát kurvára nem volt semmilyen kód. És miért nem? Mert ez már nem a rohadt hidegháború.”

Habár ez az eleve vesztes szituáció – amire az ügynökségek világszerte túlkapásokkal és a szabadságjogok megnyirbálásával reagáltak – a benne rejlő esendőség okán lehetőséget nyújtana arra, hogy le Carré a jelenlegi kémszervezeteket is ugyanolyan árnyaltan mutassa be, mint korábbi munkáiban, a szerző ezúttal az egyszerűbb és olcsóbb megoldást választotta. Az üldözöttben a korábbi regények morális homályzónával szemben minden kellőképpen fekete-fehér, és a brit, amerikai és német kémek, szemben a jó ügyért küzdő civilekkel, egyértelműen a gonosztevők szerepét kapták. Ezzel a regény, amellett, hogy kiválóan működik rutinosan és némi szatirikus éllel megírt thrillerként, tanulságát tekintve meglehetősen szimpla példabeszéddé válik. John le Carré Az üldözöttel olyan, mint az idézett régimódi német kém: a tapasztalata elég ahhoz, hogy a felszínen tartsa, de végül mégsem képes igazán fogást találni az eseményeken.

 

AGAVE KIADÓ, 2009/2014


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11755