KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Prognózis

Schreiber László

A modern társadalmak zárt közösségeiben, csoportjaiban, melyeket valamiféle kényszer vagy szükség hoz létre és tart fenn, az életet egy speciális szabályrendszer koordinálja, pontosabban egy speciális is, s a deviancia vagy az átlagtól elütő sors, az összezártság, a társadalomban egyébként funkcionáló korlátrendszertől eltérő szabályozás sosem látott összeütközéseket produkál. Nem csoda hát, hogy az elmúlt tíz-húsz évben számos film foglalkozott börtönök, gyógyintézetek életével. Az öregek otthona talán a legellentmondásosabb a hasonló intézményes közösségek közül. Elvileg a legszabadabb, legnyitottabb közösség, ahová senki sem közvetlen kényszerrel került, különös módon mégis a legzártabb, a legvéglegesebb: életfogytig szól. A lehetőségek tartományának összezsugorodása erre a legjobb garancia; végül is börtönben lenni sem feltétlenül azért rossz, mert ott lenni nem jó, hanem azért, mert nem lehetni máshol. Ezért aztán a szociális otthonok öreg, beteg lakói ritkán lázadnak.

A lengyel rendező, Krauze új filmjében azonban fellázadnak egy otthon öreg lakói, hasonlatosan egy hetvenes évek eleji belga film, az Egyezség hőseihez, igaz, hogy ők a lázadás egy passzívabb formáját, a szökést választják. Krauze öregjei nem is elégedetlenek igazán. Morognak ugyan „tisztességesebb ételért” és „melegebb szobákért”, de hát az emberiség nagyobbik felének évezredek óta megrögzött, konok szokása tisztességesebb ételért és melegebb szobáért morogni. Akkor vajon mégis mi kell ahhoz, hogy harminc-negyven idős ember egy éjszaka fölkerekedjék, és nekivágjon a világnak? Egy tragikus félreértés, egy kedvezőtlen meteorológiai előrejelzés és Közép-Európa XX. századi történelme. Egy meteorológiai előrejelzés, amelynek végén közlik, hogy az ország a legenyhébb télre sincs fölkészülve, és aki biztosan meg akarja érni a tavaszt, az költözzön cserépkályhával fűtő rokonaihoz. Aztán az öregek még aznap éjszaka szemtanúi lesznek annak, hogy egy teherautónyi koporsót hordanak föl az otthon padlására. Bár erre csak a közeli koporsókészítő üzem raktározási gondjait enyhítendő kerül sor, az otthon lakóin úrrá lesz a rémület. Eluralkodik rajtuk a halálfélelem. Ez ugyan első látásra lehetetlenségnek tűnik, de hát első látásra lehetetlenségnek tűnt a világháború is, a varsói felkelés utáni mészárlás is, lehetetlenségnek tűntek a gettók is, meg a fekete autók is. Minthogy ezek valahogy mégis lehetségesek lettek, sőt a filmbeli öregek számára nagyon is valóságosak, hiszünk Krauzénak.

A félreértés lehetne akár vígjátéki is, s azért nem az, mert ezúttal nem az a lényeg, hogy valami helyett hisznek valamit, hanem az, hogy ezt a valamit elhihetik. Ez a formai komikum-tragikum ellentét végig jelen van a szökés és a menekülés első szakaszában. Pocakos, ősz öregurak, hátizsákos, napszemüveges, idős hölgyek elszántan kapaszkodnak át a kerítésen. A rikító őszi erdőben siető kis csapat akár – ha lenne ilyen – egy partizánfilmvígjáték hősei. Később a feszültségek fokozatosan föloldódnak, a menekülő gomolyag forgása lelassul, szétválnak a színek és az eddig csoportba olvadt öregek is visszanyerik arcukat, mód nyílik egyéneket, egyéniségeket is bemutatni. A film legérdekesebb, legmozgalmasabb része következik: a maguk zárt rendszeréből a „kinti” világba vezetett öregekkel valóban izgalmas dolgok történnek, bár Krauze, sajnos, kötelességének érzi, hogy minden egyes kis „történet”, esemény középpontjába egy-egy nem igazán jelentős, de aktuális társadalmi problémát állítson.

Néhány nap múlva a keresésükre indult rendőrök becserkészik a tisztáson önfeledten vodkázó, éneklő, a tűz körül eufórikus boldogságban táncoló öregeket. Ezzel véget is érhetne a film,de a rendező még tartogat számunkra egy meglepetést: az otthonigazgató színeváltozását. Valami elkeseredett reménykedést mutat ez, csakúgy, mint a film záró képsora, az igazgató víziója. A fákról leszedett, bokrokból előhúzott, udvariasan buszba tessékelt és elszállított öregek megjelennek a tüzet éleszgető igazgató előtt, szelíden mosolyogva állják körül. A kép meghatóan szép: Krauze biztosan tud valami jó megoldást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/03 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6173