KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A német doktor

Az orvos ártó keze

Árva Márton

Josef Mengele utolsó argentínai napjainak megfilmesítésében a halk szavú vendég észrevétlenül alakítja át az őt befogadó környezetet.

 

A kortárs argentin műfajfilm erőssége főként abban rejlik, ahogy a helyi sajátosságok zsánerformáló elemként szervesülnek a művekbe. A hazai pálya adottságaival élő alkotók magabiztosan használják saját játékszabályaikat zsánervariánsaikban, és az általuk jól ismert kulisszáknak aktív szerepet szánnak. Az utóbbi években Buenos Aires épületeinek üres oldalfalai romkom-szereplők gátlásainak metaforájává váltak (Medianeras), a Pampák száraz-tüskés vidékei western-hősök elvadultságát jelezték (Aballay), szélhámos-thrillerben (Carancho) rafinált képi trükkök vezettek körbe a csalások színpadává váló utcák labirintusában, történelmi drámában (A kis ellenálló) pedig az emlékkönyvekhez illő eklektikus vizualitástól kapott hangsúlyt a személyes érintettség. A német doktor fajsúlyos drámája a saját közeg feletti kontroll elvesztésében ragadja meg a tragikumot, miközben bemutatja, ahogy náci menekültek szivárognak egy argentin család életébe.

A meggyőző alapossággal kidolgozott filmben az auschwitzi koncentrációs tábor álnéven Dél-Amerikában élő orvosa egy közös utazás alatt kerül kapcsolatba a jóhiszemű família növekedési rendellenességgel küzdő legkisebb lányával és az ikerterhes anyával. A kiindulópont komoly suspense-potenciáljának kiaknázása helyett viszont szinte azonnal a dráma lendül működésbe: a tehetetlenül gyanakvó apa, a hiába nyújtózkodó gyermek és a férje előtt titkolózó anya csendes vívódásai és fájó csalódásai a hiú remények és a mit sem sejtve csapdába sétáló áldozatok tragikus narratíváját vázolják fel, kompenzálásképpen pedig egy a főszöveghez esetlenül illeszkedő, jelzésszerű thriller-mellékszál is kerül a filmbe – nyomozással, beépített ügynökkel és kínosan mesterséges időzítésű fordulópontokkal. A komótos tempóban kibontakozó cselekmény ártalmatlannak tűnő lépésekben jut el az udvariaskodás jeleneteitől a legintimebb helyzetekbe is begyűrűző kiszolgáltatottságig, ugyanakkor a film nem szándékozik sem a „halálangyal” közelebbi portréját megrajzolni, sem azt a szimpatikusan türelmes közeget kérdőre vonni, ami tulajdonképpen nem akadályozza a háborús bűnöst emberkísérleteinek folytatásában. Lucía Puenzo eddigi munkáihoz hasonlóan figyelemfelkeltően kényes történetet választott (a rendezőnő saját regényét vitte filmre), amit ezúttal is visszafogott modorban ad elő. Kerüli műve didaxissal, rituálékkal és jelképekkel való túlterhelését (ami az egy évvel korábbi, A német doktorral tematikai átfedésben lévő, de nagyobb ívű, évtizedeket átfogó A német barátnak nem sikerült), és a kötelező dramaturgiai pontokat összekötő epizódokat értékeli fel.

Drasztikus rádöbbenések helyett Puenzo lelkiismeret-furdalásos nyugtalanságot árasztó darabja a fent említett többrétegű közegábrázolást és erős képi metaforákat használ a lassan fojtogatóvá váló veszély érzékeltetésére. Az expozíció tág kivágatú képeinek viharrá fokozódó borongós égboltja és a hősök új lakhelyéül szolgáló birtok szélfútta fái is az ellenséges környezet benyomását keltik. A film egyik észrevétlen csúcspontjában a körbenéző doktor a roppant hegyekben és sűrű erdőkben a német tájra ismer, megkezdve baljós kisajátító gesztusainak sorát, melynek az iskola, a család, végül pedig a test esik áldozatul. A jegyzetelő-méricskélő orvos ajtókeretbe húzott rovátkái a jó modora mögül előaraszoló hátsó szándékára emlékeztetnek, a családapa dédelgetett álma, a játékbaba-manufaktúra képsorai pedig az embergyártás és „tökéletesítés” hátborzongató konnotációit hordozzák (noha ez utóbbi képek – a doktor feljegyzéseivel és rajzaival montázsba rendezve – olykor a hatásvadászatig is elmerészkednek). Az átgondolt motívumrendszerben a borzalommal szembesülő gyermek sokat látott toposza és a beteg kislány mindentudó kommentárjai is a várhatónál kevésbé tolakodó fogássá szelídülve rezonálnak a megmagyarázhatatlanság élményére.

A német doktor történelmi tárlatvezetés helyett inkább az emberi természetet kutató tanulmány, ami csak az események súlyának tudatosításához szükséges politikai lábjegyzetekhez ragaszkodik, és úgy próbálja megmutatni a megvezethetőség és a manipulatív reménykeltés szerencsétlen találkozását, hogy többé-kevésbé tartózkodik a messzemenő következtetések hangsúlyozásától.

 

A német doktor (Wakolda) – argentin-francia-spanyol, 2013. Rendezte és írta: Lucía Puenzo. Kép: Nicolás Puenzo. Zene: Daniel Tarrab és Andrés Goldstein. Szereplők: Alex Brendemühl (Mengele), Natalia Oreiro (Eva), Diego Peretti (Enzo), Florencia Bado (Lilith). Gyártó: Pyramide / HCC / P&P Endemol / Hummelfilm. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 93 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11604