KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Alekszandr Trosin (1942–2008)

Szilágyi Ákos

 

Vannak leírhatatlan dolgok. Számomra például teljeséggel leírhatatlan, hogy barátom – a magyar film talán legjobb orosz ismerője, a Filmvilág állandó szerzője, nemzetközileg ismert filmtörténész és filmkritikus –, Szasa Trosin „nincs többé”, hogy „Moszkvában, ez év áprilisában, hosszú és türelemmel viselt betegség után, hatvanhat éves korában meghalt”, hogy az ortodox Húsvét hetében „halt meg” és Nagyszombaton „temették”. Nem tudom nevével összekapcsolni ezeket a semmit-mondó szavakat. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy Alekszandr Trosin halálának hírét költsem. Legyen itt és most az idézőjel – „meghalt” – a tiltakozás jele.

Minden halál szemérmetlen rágalom, otromba vádaskodás a személy létezése ellen; szánalmas cáfolatkísérlet, melyre a személy maga cáfol rá azzal, hogy él, hiszen itt van – közöttünk. Mert miről is van szó tulajdonképpen? Arról, hogy valakit egy időre szemünk elől veszítünk. Láthatatlanná válik számunkra – egy ideig még látható emberek számára. Hamarosan azonban mi is láthatatlanokká válunk. Aztán azok is, akik minket nem látnak majd. És így tovább. Így megy ez már évezredek óta, mióta az ember személyként is láthatóvá vált a másik ember számára.

Ámde hol vannak a láthatatlanok milliárdjai? Minden kétséget kizáróan: közöttünk vannak. Hiszen attól, hogy nem látunk valakit, nem szakad meg köztünk a kapcsolat. Attól, hogy mondjuk, Alekszandr Trosin nem lesz látható a következő Játékfilmszemlén, ahogy a ’80-as évek óta minden évben látható volt, attól még ott lesz jövőre is. Ahogyan e lap hasábjain is jelen lesz, csak láthatatlanul. És miért is ne lenne ott, övéi között, Moszkvában, a nagyszerű Kinovedcseszkije Zapiszki filmelméleti folyóirat körében, amellyel szinte eggyé vált – megteremtője és robotosa volt közel húsz éven át –, vagy a Szergej Ejzenstejn Központban, Naum Klejman mellett, akivel Eizenstein áttekinthetetlenül gazdag szöveghagyatékát kezdték kiadni pár éve vaskos kötetekben, és persze a Moszkvai Filmfőiskolán, ahol évtizedek óta tanított. Annyi történt csupán, hogy a személy, aki szinte egész tudatos életét – a gyermekkori mozi varázsától megigézetten – a látható ember tanulmányozásával töltötte (Balázs Béla alapműve mindig is Szása egyik kedvenc olvasmánya volt), láthatatlanná vált. Nem „nincs többé”, csak nem látható egy ideig. Nem látható többé a mulandóság tükrében, elmosódva, külső alakja szerint. De látható színről-színre, nem változó belső alakja szerint, élesen és tökéletesen. Proscsaj Szasa, proscsaj moj drug!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9370