KritikaA riksás fiúIndokína aljas utcáiNevelős Zoltán
Utazás Vietnamba. Ne várjunk azonban véres háborús kalandot, se történelmi-politikai ismeretterjesztést, se nosztalgikus elandalodást a francia gyarmati időkbe. A riksás fiú a mai Saigonban, azaz Ho Si Minh-városban játszódik a szegények és a bűnözők világában, bár sem a véres erőszak, sem az andalító szépség nem hiányzik belőle.
A film úgy kezdődik, mintha dokumentumfilm volna: a fiút látjuk, ahogy riksájával járja a város kerékpárosokkal, riksákkal és robogókkal nyüzsgő utcáit. Nagyapjával és testvéreivel él együtt, akik mind az utcán dolgoznak reggeltől estig; az aggastyán kerékpárgumikat pumpál, nővére vizet hord a vásárba, kishúga pedig egy étkezde tehetősebb vendégeinek cipőit pucolja. A fiú apja is riksás volt, egy teherautó kerekei alatt végezte utasával együtt. Átlagos család, akik a nyomor határán élnek viszonylagos létbiztonságban.
„Ho Si Minh-város modern világvárossá vált, ugyanazokkal az előnyökkel és hátrányokkal, amelyek Európa és Amerika hasonló nagyvárosait is jellemzik – mondja Tran Anh Hung, a rendező. – A zaj pokoli, a levegő szennyezett. Amit a filmvásznon a városból látnak, az nem mozi, hanem mind maga az élet.”
Ez a féldokumentarista jelleg azonban háttérbe húzódik, mihelyt megindul a történet. A riksát elrabolják, és amikor a fiú üldözőbe veszi a rablókat, még meg is verik. A riksát bérbeadó asszony nem perel a fiúval, csak rábízza őt az embereire, a Költőre és két másikra, akik elviszik őt egy üres lakásba a város egyik forgalmas csomópontja mellé. A film ettől kezdve a fiú gengszterré nevelésének története.
Az első lépés, hogy részt kell vennie egy raktárban felhalmozott rizskészlet eláztatásában, a sikeres munkáért azután pénzt kap. A következő már egyéni akció: Molotov-koktélt dob egy rivális riksagarázsba. Erre a teljesítményére már maga is büszke, és csatlakozni kíván a bandához. A Költő és társai erre elviszik házi hóhérukhoz, a Dajkához, aki altatódalt énekelve nyisszantja el páciensei torkát. A fiú tanúja lehet a munkájának, a megtörölt kést aztán meg is kapja emlékbe. Ezek után már képes magánbosszúját is hasonló kegyetlenséggel elvégezni, amikor egy sikátorban viszontlátja egyik támadóját a riksa elrablásakor, lesből sikerül arcon vágnia egy szöges deszkavéggel.
Mindeközben más szálon is fut a cselekmény. A riksás fiú nővére önként vállal munkát a Költőnél, prostituált lesz különleges (és többnyire teljesen ártalmatlan) igényekkel jelentkező urak részére. Lassan gyengéd kapcsolat bontakozik ki a kerítő és az örömlány között, s amikor az egyik ügyfél túlmegy a kiszabott határokon, vagyis megerőszakolja a lányt, a Költő saját kezűleg intézi el. A gengszterfilm és a melodráma szála végül a Tet, a vietnami Újév éjszakáján érkezik el a drámai tetőpontra, amely a jó dráma szabályai szerint döntő változást hoz minden fontosabb szereplő sorsában.
A riksás fiú Tran Anh Hung második filmje, amely 1995-ben a Velencei Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját kapta. Tran (a vietnamiak is a családnévvel kezdik) 1962-ben született Vietnamban, de már több mint húsz éve Párizsban él. Első nagyjátékfilmjét, A zöld papaja illatát 1993-ban készítette, amely Oscar-díj jelölést, Cannes-ban pedig Arany Kamera-díjat kapott. Mindkét filmje vietnami nyelven, de francia produkcióban készült.
Ezen a tényen túl azonban erős tematikai rokonság is összefűzi a két filmet. Míg A riksás fiú a címszereplő bűnöző életbe való beavatását meséli el, addig A zöld papaja illata egy szolgálólány karrierjének története. Mint egy XVIII. századi szentimentális regény: a vidéki, szegény lány gazdag, városi családhoz kerül, ahol évekig keményen dolgozik, majd mikor felnő, előkelő házasság lesz a jutalma. A film valóban érzékeny minden apró részletre, amely Múí, a szolgálólány világát alkotja, érzelgősségnek azonban nyoma sincs. A lassú ritmusú filmben van időnk odafigyelni minden kertben nyíló virágra, lehulló esőcseppre, olajban sistergő húsdarabra, vagy a felvágott papaja csillogó magjaira, az érzelmek azonban többnyire csak egy-egy mosolyban jutnak szóhoz, amit senki sem lát, csak mi, nézők.
A riksás fiú az érzelmek és a gesztusok közötti szakadék áthidalásának nagyobb artistamutatványát hajtja végre. Az erőszak ritkán látott nyersességében jelenik meg – a prostituáltnak elszegődő fiatal lány által képviselt gyengédség kontrasztjaként-, a film érzelmi hőfoka azonban egyenletesen alacsony marad. Sem a legvéresebb gyilkosság, sem egy naturálisan ábrázolt utcai baleset, sem semmilyen testi kín vagy csapás nyers bemutatása nem tudja megingatni a filmet átható egykedvűséget. Apró, de jellegzetes példa erre az a kép, amely egyébként már-már a cinizmus határát súrolja: a fiú az elhagyott lakás ablakán kinézve nekitámaszkodik a falnak, egy kiálló elektromos vezeték azonban megrázza, mire alakja szinte nyomban kihullik a képből, amely nem követi, hanem mozdulatlan marad, és tovább mutatja az utcai forgalmat, amíg a fiú a fájdalomból felocsúdva vissza nem mászik a keretbe.
Ennek a mindig jelenlévő egykedvűségnek felejthetetlen ikonja a Költő, Tony Leung Chiu-wai alakításában. Ő a legnagyobb sztár a filmben, hongkongi kínai, John Woo és Wong Kar-wai egyik visszatérő színésze. Tran filmjében szinte alig szólal meg, nem mosolyog és nem sír. Csak cigarettára gyújt. Mindig. Fehér pólót visel fehér művészzakóval, kezét zsebre dugja, haja csapzott, szeme kialvatlan, szájából csüng a cigarettaszál. Így szedi be a pénzt a lányoktól, így öl, így tűri az új lány gyengédségét és azt is, hogy amikor egyszer hazalátogat, az apja, nem tűrvén meg huligánt a házában, kihajítja. Ő maga viszont bizonyos értelemben apai szerepet játszik a fiú és a lány előtt, mert ugyan kiszolgáltatja őket a bűnnek, ám gondjukat is viseli. Tőle függ minden, egyedül ő tartja kezében a sorsukat, bár nem egészen világos, honnan származik hatalma a bandán belül. Végtelenül magányos, de ezt is kifejezéstelen nyugalommal viseli. Végül a Tet éjszakáján leszámol élete kudarcaival, és önkívületben magára gyújtja a házat.
Saigon az ötvenes években egy úriház hátsó udvarából, és Ho Si Minh-város ma, a nyomornegyed sikátoraiból nézve. A zöld papaja illatának idillje után A riksás fiúban mintha az ellentétes végletbe sodródnánk. Itt az élet már elviselhetetlen, úgy fest legalábbis egy ideig. Tran Anh Hung filmje ellentétek egyensúlyára épült, keleti és nyugati hagyományok, érzékenység és erőszak. Világképe ugyanígy kétpólusú, a földi pokolba való, érzékletesen ábrázolt alámerülés mellett megnyitja a szabadulás lehetőségét is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1039 átlag: 5.35 |
 |
|
