KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Vágyak szigete

Baski Sándor

Fantasy Island – amerikai, 2020. Rendezte: Jeff Wadlow. Írta: Jillian Jacobs és Christopher Roach. Kép: Toby Oliver. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Michael Pena (Roarke), Maggie Q (Gwen), Lucy Hale (Melanie), Austin Stowell (Patrick), Jimmy O. Yang (Brax), Ryan Hansen (Weaver), Michael Rooker (Damon). Gyártó: Blumhouse Production / Columbia Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 109 perc.

 

A gyártó a kreatív horrorokra és thrillerekre (Széttörve; Tűnj el!; Boldog halálnapot) specializálódott Blumhouse stúdió, az alapanyag a 70-es és 80-as évek egyik legnagyobb sorozatsikere. A címbéli szigeten zajló eseményeknél is nagyobb rejtély, hogy az erősen limitált (mindössze hétmilliós) büdzsé és a high concept történet találkozásából ezúttal miért nem született izgalmas és friss műfaji gyakorlat.

Az egyik lehetséges magyarázat a sorozateredeti világos alaphelyzetének felesleges túlbonyolítása. Míg az 1977-ben indult, 154 epizódot megért Fantasy Island főszereplője, Mr. Roarke a valóság talaján maradva, kézműves eszközökkel keltette életre a csendes-óceáni szigetre érkező vendégek (rém)álmait, addig az új verzió beemeli a természetfelettit is a film világába. Jeff Wadlow rendezésében a sziget – a Solaris bolygójához vagy A gömb idegen entitásához hasonlóan –, szó szerint megjeleníti a tudatalattiba száműzött traumákat. A különbség látszólag elhanyagolható, hiszen a régi és a felújított változat tanulsága is az, hogy a vágyfantáziákkal nem lehet a múltat újraírni, de Wadlow és írótársai képtelenek az önkontrollra – első közös munkájuk, a Felelsz vagy mersz hasonlóan zavaros produkció volt. Miután a realitás szabályai nem kötik őket, a film világába beemelik a Lost misztikumát, a Westworld rejtélydramaturgiáját, és – többek közt – a zombihorrorok esztétikáját, miközben a hangvétel hol melodrámai, hol az infantilis havervígjátékok humorát idézi.

A vágyak szigetét az teszi különösen megterhelő élményé, hogy már a legelején világossá válik: a készítőknek se átgondolt koncepciójuk nincs, se elég tehetségük ahhoz, hogy összehangolják az eltérő műfaji elemeket. A remake jóvoltából ugyanakkor végre választ kapunk arra a kérdésre, hogy milyen lehet az a film, amelynek a főszerepét még Nicolas Cage is visszadobta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/04 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14513