KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Nyilatkozat a Magyar Filmművészek Szövetségének XIII. Közgyűlése alkalmából
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Térerő Színház a filmbarlangban
• Horeczky Krisztina: Zérópont a Zónán belül Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Apák iskolája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Kriston László: Cobainesque Beszélgetés Gus Van Santtal

• Köves Gábor: A jövő mérnöke Wells-adaptációk
• Schubert Gusztáv: Marslakókra várva Média-frász
• Kömlődi Ferenc: A gyűlölet bolygói
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Ismeretlen szerző remekművei Masamune Shirow
• Kemény György: A vér színe Sin City mozgóképregény

• Varró Attila: Mese felnőtteknek Amerikai pornóklasszikusok
• Kubiszyn Viktor: A test démonai Nagisa Oshima: Az érzékek birodalma
• Zoltán Gábor: Metapornó Breillat női
FESZTIVÁL
• Báron György: Öreg város öreg fesztiválja Taormina
MULTIMÉDIA
• Fülöp József: Szellem a monitorból Top Talent Award 2005
KÖNYV
• Kelecsényi László: Formatan és stílustörténet Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
KRITIKA
• Schreiber András: Zombi-evolúció Holtak földje
• Kubiszyn Viktor: Érezd a ritmust Dig! - Ezt kapd ki!
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Hawaii, Oslo
• Vízer Balázs: Szerelmem nyara
• Susánszky Iván: Szahara
• Csillag Márton: Csontdaráló
• Mátyás Péter: Elszabott frigy
• Nevelős Zoltán: Sky kapitány és a holnap világa
• Greff András: Anyád napja
• Ardai Zoltán: Narco
• Parádi Orsolya: Jack és Rose balladája

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tristana

Lajta Gábor

 

Buñuelnek a Viridianától számított korszakában egészen a legutóbbi filmjéig, A vágy titokzatos tárgyáig talán a Tristana a legkeserűbb, leginkább rezignált hangvételű alkotása, mintegy hangulati mélypontja az 1961-től 77-ig terjedő ívnek.

A rendező most nem sziporkázik úgy, mint máskor. Látszólagos tétovaságának oka nyilván nem az alapul szolgáló regényben keresendő, hiszen Buñuel sok irodalmi anyagot „megdolgozott” már. Inkább abban, hogy ez a film nem olyan jellegzetesen „töredezett” szerkezetű, mint a rendező sok más munkája. Azok közé a filmek közé sorolható, amelyek a legvégén „világosítanak meg”, melyeknél az utolsó kockákkal kattan helyére a zár. Buñuel ezt erősítendő még vissza is pörgeti egy pillanatra az eseményeket.

Ebben a filmben soha nem az történik, amit szeretnénk vagy várnánk. A nagybátyja házába kerülő szűzies Tristana túl hamar föladja elveit. Don Lope is fölöttébb kiszámíthatatlanul viselkedik. És főleg az új, tiszta szerelem a fiatal festővel milyen kiábrándítóan fejeződik be. Tristana térdében daganat nő, le kell vágni a lábát. És hiába várjuk a csodát – az elbűvölő lány fél-lábbal botladozik tovább. Ilyenkor szokta a szerelem hite, ereje megmenteni a helyzetet. De nem. A festő elhidegül, Don Lope pedig egyre szörnyűbb vénember, akitől Tristana undorodik. A film íve így hajlik mind lejjebb és lejjebb, egészen a lány emberölési szándékáig.

A Tristana variáció a szabadság témájára. Buñuel, az anarchisztikus gondolkodó számára a szabadság nem naivan szent dolog. Ő soha nem prédikált a szabadságról, tetteiben, agresszióiban volt szabad, de ismerte azok korlátait. A filmből is kiérezhető a szándékos vagy akaratlan oldalvágás az egzisztencialisták felé: Tristana, aki mindig választ, még két borsószem között is, csak a sors ide-oda dobott labdája. Választhat ugyan, de döntéseinek nincs sok értelme.

Buñuel ebben a filmjében is sorra célba vesz mindent: a képmutató erkölcsöt, a lealacsonyító munkát, az álszabadságot, mindent, csak egyet nem – a véletlen hatalmát. Ezért finomabbra párolt a Tristana anarchizmusa, és komorabb a tónusa, mert talán csak a véletlen volt az egyetlen dolog, ami ellen Buñuel nem lázadt föl.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6982