KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Nyilatkozat a Magyar Filmművészek Szövetségének XIII. Közgyűlése alkalmából
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Térerő Színház a filmbarlangban
• Horeczky Krisztina: Zérópont a Zónán belül Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Apák iskolája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Kriston László: Cobainesque Beszélgetés Gus Van Santtal

• Köves Gábor: A jövő mérnöke Wells-adaptációk
• Schubert Gusztáv: Marslakókra várva Média-frász
• Kömlődi Ferenc: A gyűlölet bolygói
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Ismeretlen szerző remekművei Masamune Shirow
• Kemény György: A vér színe Sin City mozgóképregény

• Varró Attila: Mese felnőtteknek Amerikai pornóklasszikusok
• Kubiszyn Viktor: A test démonai Nagisa Oshima: Az érzékek birodalma
• Zoltán Gábor: Metapornó Breillat női
FESZTIVÁL
• Báron György: Öreg város öreg fesztiválja Taormina
MULTIMÉDIA
• Fülöp József: Szellem a monitorból Top Talent Award 2005
KÖNYV
• Kelecsényi László: Formatan és stílustörténet Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
KRITIKA
• Schreiber András: Zombi-evolúció Holtak földje
• Kubiszyn Viktor: Érezd a ritmust Dig! - Ezt kapd ki!
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Hawaii, Oslo
• Vízer Balázs: Szerelmem nyara
• Susánszky Iván: Szahara
• Csillag Márton: Csontdaráló
• Mátyás Péter: Elszabott frigy
• Nevelős Zoltán: Sky kapitány és a holnap világa
• Greff András: Anyád napja
• Ardai Zoltán: Narco
• Parádi Orsolya: Jack és Rose balladája

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szent Iván napja

A hakni zsenije

Pápai Zsolt

Meskó Zsolt első nagyjátékfilmjének hőse régi ismerősünk: illúzióit vesztett, tehetetlen művészértelmiségi.

 

Hasonlóan a hatvanas évek végének időszakához, amikor a honi vígjáték presztízsének (újbóli) megteremtésén fáradozó rendezők közül többen a szatíránál kötöttek ki, az ezredforduló környékén a feljövőben lévő komédiákkal párhuzamosan bontakozni kezdett a mindennapjainkat groteszk fénytörésben mutató filmtípus. A szatíra kortárs elkötelezettjei gyakran a média működésének kívántak görbe tükröt tartani, de a foncsorozással gondjaik támadtak, és a felvázolt kép egydimenziósra sikeredett (Schilling Árpád: Nexxt; Bodó Viktor: Citromfej). A kudarc egyik oka, hogy az alkotók messzire eltartották maguktól az általuk megcélzott tárgyat, hűvös vagy hetyke hozzáállásukkal kívülállásukat vagy fölényüket igyekeztek demonstrálni vele szemben, azaz nem alakítottak ki intimebb viszonyt a témával.

Az eddig producerként egy (A Morel fiú), rendezőként kettő (A fehér alsó; Somlói galuska) kisfilmet jegyző Meskó Zsolt debütáló nagyjátékfilmje közelítésmódja okán napjaink hazai szatíráinak említett vonulatába illeszkedik, bár nem csupán médiakritikát kínál. A Szent Iván napja fókuszában a magyar filmtörténetben neves felmenőkkel bíró hőstípus, az illúzióit vesztett, és az őt ért kihívásokkal szemben tehetetlen értelmiségi áll – aki az ezredelő farkastörvények uralta miliőjében hasonlóképp nem találja a helyét, mint társai két-három-négy évtizeddel korábban. A film a konzumkultúra útvesztőiben bolyongó, egykoron elhivatott, ám ambícióit feladó művész portréját iparkodik megrajzolni, főhőse az imidzse erősítésének hitvány médiaszereplésekkel és egyéb haknikkal adózó, a nagybetűs művészet oltárán viszont színházi fellépéseivel áldozó Sz. Iván aktor, akinek kettős élete generálta lelki tusakodása szolgál sorvezetőül az elbeszéléshez. Az egyetlen nap alatt – Iván születésnapján – játszódó mese egy végtelenített ámokfutás krónikája, a lazán összefüggő epizódok között az ironikus szemlélet teremt néminemű kapcsolatot. Sorjában tűnnek fel a kortárs hazai vígjátékokból jól ismert, mára klisészerűvé merevedett figurák – a kretén biztonsági őr, a karvalykapitalizmus szülte menedzser, az imbecillis tévériporter –, hogy asszisztenciájuk mellett a direktor körbepanorámázza a mai magyar rögvalóságot, valamint a velük konfliktusba helyezett főhős mélyülő frusztrációját is érzékeltesse.

Ezzel azonban túl sokat vállal a rendező, és a művészsors labirintusának feltérképezése közben maga is zsákutcába fut. Már a film létrejöttének körülményei is ellentmondásosak – kétes vállalkozásnak tetszik médiaszponzorok pénzéből médiaszatírát készíteni –, az igazi gond azonban a történet realizációjával: a nehezen kiszálazható előadásmóddal, az öncélú artisztikummal kimunkált vizualitással, a jelenetek tempóbeteg felsnittelésével és a szereplők kevéssé meggyőző jelenlétével van. A Meskóval közös munka korlátlan lehetőségeket kínál a színészek számára az improvizáláshoz – hiszen szemmel láthatóan csupán a karaktereknek a realitásoktól való elemelését célzó rendezői instrukció köti őket –, Darvas Iván és Jordán Tamás jelenéseit leszámítva mégsem eléggé izgalmas a heppening. A figurák csak egy csöppet karikírozottabbak, mint kellene, csak egy picinyt esetlenebbek, mint szükséges – a film szinte valamennyi pillanatát az ábrázolt dilemmával és a felvonultatott alakokkal szembeni fölény festi.

A Szent Iván napjáról sok minden elmondható, csak az nem, hogy a rendező ne biztosította volna be magát jó előre az esetleges okvetetlenkedésekkel szemben. A film értelmezhető a főhős lelkében lejátszódó folyamatok illusztrációjaként, illetve szürreálba hajló, az álomvilág ingoványos territóriumán lezajló kvázi-történéssorként is, és így nézve már-már támadhatatlan. Ezen új kontextusban a szeszélyes cselekményvezetés fedőneve: mozaikos történetépítkezés; a száznyolcvan fokos szabály módszeres megsértésével rögzített szekvenciáké és a ritmus nélküli montázstechnikáé: elidegenítő effektusok; a darabos dialógusoké: stilizált párbeszédek; a dramaturgiai bakugrásoké pedig: rendezői koncepció.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2081