KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Kortárs Összművészeti Fesztivál 31. Filmművészeti Nyári Egyetem, Eger, 2005. július 23-29.

• Schubert Gusztáv: A prüdéria pornográfiája Szextilalom
• Vágvölgyi B. András: FAQ Kinsey
• Hungler Tímea: (m)Adame bordája Férfiszerepek
• N. N.: Hímnem, nőnem
• Géczi Zoltán: Ázsiai amazonok Hongkong Girl Power
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Halálkutyák A fekete kutya – El perro negro
• Muhi Klára: Az én spanyol polgárháborúm Beszélgetés Forgács Péterrel
• Stőhr Lóránt: Amikor térré válik az idő Beszélgetés Kardos Sándorral
• Ardai Zoltán: A képmester kertje Résfilm

• Pápai Zsolt: Halotti beszédek Klasszikus gengszterfilmek
• N. N.: Klasszikus gengszterfilmek DVD-n
• Varró Attila: A köztünk élő szörnyeteg Lon Chaney, a gazember
• Váró Kata Anna: Brit szamurájok Mike Hodges
• Kovács Marcell: Fekete sivatag Öld meg Cartert!
• Vaskó Péter: A császár új ruhája Csillagok háborúja – A sith-ek bosszúja
• N. N.: A Star Wars saga
• Báron György: Aranypolgár John Baxter: Steven Spielberg
• Murai András: Az emlékezet anatómiája Resnais, Bergman, Tarkovszkij
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Vagabond évek Mediawave
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Tetemrehívás Csodálatos vadállatok
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Emily Wang titka Tiszta
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Melinda és Melinda
• Strommer Nóra: Madagaszkár
• Kubla Károly: Viasztestek
• Kárpáti György: Túszdráma
• Vízer Balázs: Szerelem sokadik látásra
• Köves Gábor: B 13 – Bűnös negyed
• Csillag Márton: A rövidek éjszakája
• Takács Ferenc: Palindrómák

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A francia tévé és a filmek

Kézdi-Kovács Zsolt

 

A francia televízió egyike a legerősebbeknek Európában. Mindhárom csatornája szoros állami irányítás alatt áll, melyet a kormány, sőt az államfő szinte közvetlenül gyakorol. Magánadókat, hirdetésekre alapozott tévétársaságokat nem tűrnek meg. Mindez a rendszer még de Gaulle elnöksége idején alakult ki, jól megfelelt a tábornok kissé feudális, patriarchális szemléletének. Épp ez a monopolhelyzet tette szükségessé az intézményes, törvényileg szabályozott viszonyt, a filmgyártás és forgalmazás – mely köztudottan magánkézben van – és a tévé között, amely biztosítja, hogy a televízió nem él vissza monopolhelyzetével, teret enged a filmeknek, korlátozza azok vetítési idejét, támogatja a filmgyártást, hozzájárul a filmek gyártásához. Mindezt a támogatási szisztémát évenként megújítják (és rendelet formájában közzéteszik), hogy a változó körülményekhez és a pénz értékcsökkenéséhez igazítsák. 1982-ben ezen az évenkénti „kozmetikázáson” túl nagyobb változást jelentett, hogy a szocialista kormány, híven elveihez, nagyobb összeget akar fordítani a kultúra támogatására, mint elődje. Lássuk, milyen formában öltött testet ez a támogatás, milyen elemei vannak? [Jegyezzük meg, hogy ha a szabályozás a három tévécsatorna: az első (T. F. 1.), a második (A2) és a harmadik (FR. 3) számára külön kvótákat és pénzösszegeket állapít meg, az eltéréseket külön jelezzük.]

1. A tévé által közvetíthető filmek száma. Mindegyik adó évente csak meghatározott számú filmet közvetíthet – ebbe a számba természetesen nem számít bele a tisztán saját maga számára készített alkotás. Az első és második csatornán évi 130, a harmadikon (amely a regionális programokat fogja egybe) évi 160– 210 filmet láthatnak a nézők.

2. Nemzetiségi kvóták. Itt különbséget tesznek a filmklub-jellegű adások – tehát a nehezebb, kevésbé nagyközönségnek szánt, vitával kísért filmek – és a többi vetítés között. Egy másik különbség a Közös Piac országai és a világ többi részéről jött filmek száma között van. Erre azért van szükség, mert a Római Szerződés, amely a Közös Piac alapítóokmánya, nem tűr meg semmiféle protekcionizmust a Piacon belül, ezért a franciákat nem kevés szemrehányás érte az utóbbi időben. Tehát: a francia filmek száma nem lehet kevesebb az összes közvetített filmek 50 százalékánál (a Közös Piac filmjei legalább 60 százalékban kell képviselve legyenek). A Filmklubadásoknál ez az arány 40 százalékos. Ugyanakkor a rendelet szövegébe idén beiktattak egy olyan mondatot, amely sürgeti a más európai országok és a harmadik világ filmjeinek nagyobb számú vetítését.

3. A közvetítés időpontjai. A mozik, a filmforgalmazás szempontjából nem közömbös, hogy a televízió mikor, milyen időpontban közvetíti a filmeket, hiszen egy-egy nagy érdeklődésre számot tartó film százezreket vonhat el a mozikból. A rendelet szerda és péntek este 22.30 után nem enged filmvetítést (kivételt képeznek a Filmklubok adásai), szombaton egyáltalán nem vetíthetnek filmet az adók, és vasárnap sem 20.30 előtt. Mindezek a megszorítások, hangsúlyozzuk, nem vonatkoznak a televíziós csatornák által készített filmekre.

4. A film elkészültétől számított idő, amikor a film vetítésre kerülhet. Itt különbséget tesznek a tévétársaságok által koprodukált filmek, és a tévétől teljesen függetlenül elkészült filmek között. Az előbbiekre 24 hónap, az utóbbiakra 36 hónap vonatkozik. Az új filmeket tehát ennyi idővel elkészültük után láthatja a tévénéző. Rendkívüli esetekben a Kulturális Minisztérium és a Tájékoztatási Minisztérium közös megegyezésével ez az időpont előrehozható, de csak a Filmközpontnak, a francia filmgyártás legfőbb állami szervének beleegyezésével.

5. A filmtámogatási alapba befizetett összeg. Minden, a tévé által közvetített film után – tekintet nélkül nemzetiségére – a tévéadók bizonyos összeget kötelesek befizetni az állami filmtámogatási alapba. Ezt az összeget aztán a készülő filmek támogatására használják. A Mitterand-kormány nagymértékben, duplájára emelte ezt az összeget filmenként 110 ezer frankra a két első csatorna esetében, 104 ezer frankra a harmadik csatorna esetében.

6. A kvóták túllépése esetén fizetendő összeg. Ha bármelyik tévéadó megszegi a nemzetiség szerint meghatározott filmszámot, a túllépést filmenként  igen  nagy  összeggel, 220 ezer frankkal büntetik. A kormány itt is duplájára emelte az összeget, hogy elvegye a televíziók kedvét attól, hogy a megszabottnál jóval több – főleg amerikai – filmet vetítsenek.

7. Koprodukciókba fektetendő összeg. Minden évben meghatározzák a filmek gyártásában koproducerként befektetendő összeg nagyságát. A két első csatorna legalább 12 millió frankot kell a filmgyártásba áramoltasson, a harmadik 20 milliót, és ráadásul még 1,25 milliót külön a rövidfilmgyártásba. A rendelet felhívja a figyelmet, hogy ennél a támogatásnál előnyben kell részesíteni a Filmközpont által pénzügyileg támogatott filmterveket.

Mindebből számunkra két tanulság adódik. Az első, hogy az a többször is hangoztatott elégedetlenségünk, hogy a magyar filmek nem szerepelnek a francia tévé műsorán a nemzetközi filméletben elfoglalt helyükhöz mérten, igencsak megalapozott. Hiszen az „egyéb” kategória 40 százalékán osztozik az egész világ, beleértve az Egyesült Államokat is! Ebben a versenyben nehezen jutunk szóhoz. A második tanulság, hogy az állam, okos pénzügyi politikával meg tudja akadályozni a tévé és filmgyártás közötti egyensúly felborulását, a filmgyártás elsorvadását, a forgalmazás visszaesését, és primátust tud biztosítani a nemzeti filmgyártásnak a televízió képernyőjén is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/12 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6741