KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Kortárs Összművészeti Fesztivál 31. Filmművészeti Nyári Egyetem, Eger, 2005. július 23-29.

• Schubert Gusztáv: A prüdéria pornográfiája Szextilalom
• Vágvölgyi B. András: FAQ Kinsey
• Hungler Tímea: (m)Adame bordája Férfiszerepek
• N. N.: Hímnem, nőnem
• Géczi Zoltán: Ázsiai amazonok Hongkong Girl Power
MAGYAR MŰHELY
• Bikácsy Gergely: Halálkutyák A fekete kutya – El perro negro
• Muhi Klára: Az én spanyol polgárháborúm Beszélgetés Forgács Péterrel
• Stőhr Lóránt: Amikor térré válik az idő Beszélgetés Kardos Sándorral
• Ardai Zoltán: A képmester kertje Résfilm

• Pápai Zsolt: Halotti beszédek Klasszikus gengszterfilmek
• N. N.: Klasszikus gengszterfilmek DVD-n
• Varró Attila: A köztünk élő szörnyeteg Lon Chaney, a gazember
• Váró Kata Anna: Brit szamurájok Mike Hodges
• Kovács Marcell: Fekete sivatag Öld meg Cartert!
• Vaskó Péter: A császár új ruhája Csillagok háborúja – A sith-ek bosszúja
• N. N.: A Star Wars saga
• Báron György: Aranypolgár John Baxter: Steven Spielberg
• Murai András: Az emlékezet anatómiája Resnais, Bergman, Tarkovszkij
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Vagabond évek Mediawave
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Tetemrehívás Csodálatos vadállatok
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Emily Wang titka Tiszta
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Melinda és Melinda
• Strommer Nóra: Madagaszkár
• Kubla Károly: Viasztestek
• Kárpáti György: Túszdráma
• Vízer Balázs: Szerelem sokadik látásra
• Köves Gábor: B 13 – Bűnös negyed
• Csillag Márton: A rövidek éjszakája
• Takács Ferenc: Palindrómák

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kovásznai György furcsa világa

Fából vaskarika?

Eszéki Erzsébet

Kecskeméten, a második animációs szemlén kiállított Kovásznai György-festmények és levetített rajzfilmjei szürrealisztikus világról árulkodnak. A figurák elrajzoltak: a tervező-rendező úgy mozgatja teremtményeit, hogy bizonyos vonásokat kiemel, eltorzít. Ugyanakkor legizgalmasabb alkotásai jócskán kötődnek a valósághoz.

Animáció és valóságközeliség? Fából vaskarika! Hiszen az animációs film lényege éppen az, hogy trükkasztalon születik – egymás után, kockánként rögzített képekből. Amit látunk, az rajzolt, festett alakok, gyurmafigurák, bábok mozgatása. Azt már csak a kontraszt kedvéért említem, hogy a nem-animációs film esetében élő személyek folyamatos játékát, beszédét veszi a kamera. A natúr film tehát konkrét látvány, ezért sem könnyű a mozivásznon szürrealisztikus képeket, mondjuk, álmokat visszaadni. Rajzok, festmények egymásutánja viszont annál alkalmasabb víziók érzékeltetésére, a rögzített kép mozgatása képzelőerőnket is képes mozgásba hozni. Kovásznai György furcsa világa leginkább akkor ragadott meg, amikor igyekezett összehozni e kétféle szférát. Amikor a gyors képzettársításokat kiváltó, elvont képi világhoz narrációval teremti meg a filmek reális alapját. Ez a valóságalap teszi rajzolt-festett vállalkozásait földközelivé, miközben a látvány nyomán szárnyalni kezd a fantáziánk.

Kovásznai sokoldalú alkotó volt, rendező, festőművész, novellista, filmforgatókönyv-író, tanulmányszerző. Filmjei szintén sokoldalúak; ötletesen hozza egységbe a többféle réteget: a reális narrációt az elvontsággal és a mindig remek zenével. A kecskeméti emlékműsorban látott tizenkét kisfilm közül a valósághoz kötődő darabok izgalmasak igazán: a Hullámhosszok, a Körúti esték és a Riportré. (A Kecskeméten nem vetített Habfürdő című rajz-játékfilmjében is vissza-visszatérnek a riportelemek.)

Az 1971-es Hullámhosszok mindössze hat és fél perces. Valaki egy rádió gombját csavargatja, hol zenét hallunk, hol híreket – ez a valóságalap. Erre épül a képi látvány, amely asszociációkat vált ki a nézőből. A rajzok-színek a hallottakkal együtt gerjesztenek hangulatot. Még nyilvánvalóbb a valósághoz kötöttség a Körúti estékben és a Riportréban. Az előbbi egy pesti kávéház furcsa vendégeit vonultatja fel; remek, kifejező figurák, finom iróniával ábrázolt alakok. Csak beszédfoszlányokat hallunk, mint ahogy a híressé vált Riportréban is; magnóra vett riportrészletek hangzanak el, közben pedig nem a riportalanyok lefényképezett arcát látjuk, hanem megrajzolt – pontosabban: elrajzolt – vonásaikat. Képzeletünk azért mozdul meg, mert a filmbéli típusokat nekünk kell összeraknunk, mint egy mozaikképet.

A Körúti estékben asztalkáknál ülők fecsegnek. A Riportré alanyai – a fizikai munkástól az írón át a filmrendezőig – mindenféléről mesélnek: szexről, masszázsról, megélhetésről. Mindenki csak egy-egy gondolatot mond, de jellemző, ahogy az illető beszél: fellengzősen vagy tudálékosan, netán csupa töltelékszóval. A karikatúraszerű rajzok vonásokat emelnek ki, és képesek érzékeltetni belső tulajdonságokat is. A rajzfilmek hebegő hőseinek légkörük van. A narráció és a – sohasem bántó iróniával megrajzolt – képi világ alapján megelevenednek a köznapi életből jól ismert típusok. Néhol azonban a beszélők fogalmazásmódja nem könnyedséget sejtet, hanem szerkesztői lazaságot. Feltűnő ez azért is, mert Kovásznai György filmjeiből kiderül, hogy nemcsak iróniája volt, hanem a poentírozással sem állt hadilábon. Ötletesen fejeződik be például a Tükörképek: hat és fél percen át nézi a múzeumba látogató macska és kutya a kutya-macska képeket, ám a kiállításról kijövet – s itt jön a csattanó –, a folyónál megrémülnek saját tükörképüktől. Hatásos a Várakozni jó vége is. A sorompó előtt kocsisor torlódik össze, az utasok unalmukban táncra perdülnek, aztán annyira belefeledkeznek a zenébe, hogy észre sem veszik: már rég elment a vonat. A bakter közli velük a hírt, a várakozók elhúznak, s a bakter táncra perdül egy menyecskével. A rendezőnek tehát volt érzéke a befejezéshez, a „riportos” filmek mégis befejezetlenek. Igaz, csak beszédfoszlányokat hallunk, amelyek alig-alig épülnek egymásra, közben akár ki is mehetünk, majd újra visszajöhetünk, különösebb zökkenő nélkül kapcsolódhatunk be a vetítésbe. Az üres recsegésnek gyakran dramaturgiai funkciója van, olykor mégis lassúnak érezni a tempót, a rövidfilm hosszabbnak rémlik, mint amennyit az ötlet megér.

Kovásznai György – elképesztően sok munkát követelő – filmjeiben egyéni stílust talált. Életműve hamar lezárult. 1983-as haláláig huszonhat filmet készített, s néhánnyal határozottan jelezte, hogy nem is annyira fából vaskarika a valóságközeliség meg az animáció.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/10 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4929