KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Kortárs Összművészeti Fesztivál 31. Filmművészeti Nyári Egyetem, Eger, 2005. július 23-29.

• Bori Erzsébet: Cigányutak Roma-dokumentum
• Örkény Antal: Cigány film vagy roma film? Dallastól a Nyóckerig
• Varró Szilvia: Romák a képernyőn Sötét hírek
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Táncórák és ütlegek Böszörményi és a cenzúra
• Muhi Klára: Hogy fut ki alólunk egy világ Beszélgetés Gyarmathy Líviával
• Hungler Tímea: Nem vagyunk szentek Beszélgetés Gárdos Péterrel

• Pápai Zsolt: Mozgókép-kalligráfia Martin Scorsese portréjához
• Kubiszyn Viktor: Bekattanva Taxisofőr
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Rémálom luxuskivitelben Sin City
• Kovács Marcell: Bűnös városok A Gotham–Sin City tengely
• Kubiszyn Viktor: A repülés művészete Galaxis útikalauz stopposoknak
• Köllő Killa: Címszavak a világmindenségből Útikalauz-változatok
TITANIC
• Varró Attila: Elveszett ártatlanság Titanic: anime a fedélzeten
• Vágvölgyi B. András: Ex Oriente: luxus

• Trosin Alekszandr: A gödörből Orosz filmipar
FESZTIVÁL
• Schreiber András: A függetlenfilmezés diszkrét bája Székesfehérvár
DVD
• Gelencsér Gábor: Persona grata Bergman-filmek DVD-n

• Bíró Yvette: Bergman tánca Sarabande
KRITIKA
• Kolozsi László: Egészség-ügy Üvegfal
• Kárpáti György: Dupla dogma Még egy csók
LÁTTUK MÉG
• Vaskó Péter: Pofonok földje
• Bori Erzsébet: Testvéred feleségét…
• Köves Gábor: A Richard Nixon-merénylet
• Földes András: Edukators
• Köves Gábor: Boogeyman
• Vajda Judit: Tangó és tulipán
• Vízer Balázs: Mennyei királyság
• Kárpáti György: Zöld határ
• Pápai Zsolt: Hitler titkárnője

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dilisek vacsorája

Békés Pál

 

A röhögés az élet sója. Mások kiröhögése pedig egyenesen a csúcs, a netovább – mi egyébért érdemes még élni?

Pierre Brochant, a jóképű, művelt, dúsgazdag könyvkiadó szerda esténként barátaival és üzletfeleivel olyan vacsorákat rendez, melyen a meghívottak egy-egy dilis, lökött, nyomott vendéget „tálalnak föl” a közös asztalra, s az úri társaság tagjai azon versengenek: ki találta meg „a hét hülyéjét”.

Brochant úr ezen a szerdán megütötte a főnyereményt. Ugyanis François Pignon, az enyhén mániákus, határozottan malacfejű, gyufaszálakból az Eiffel-torony és a Golden Gate-híd modelljét fabrikáló adóellenőr uszodahosszal nyerhetne minden hülyeségi versenyt. Nyilvánvaló, hogy egyszál maga kiállhatna egy egész elmegyógyintézettel, és győztesen hagyná el a terepet. Brochant-t lenyűgözi az idült bornírtság e páratlan csúcsteljesítménye.

Ám a szerencsésen induló nap katasztrófába torkollik. A daliás könyvkiadót keserves lumbágóroham görbíti a földre, és még a telefont sem tudja fölvenni. Így hát szép, a felsőbb osztályok stílusában esztétikusan neurotikus felesége a rögzítőre mondja kurta búcsúüzenetét: elege volt belőle, elhagyja örökre. Mindez Pignon, a malacfejű ám galamblelkű adóellenőr orra előtt történik. Igencsak kérdésessé válik, hogy ki a szerencsétlenebb és ki a lököttebb a két férfi közül.

A derék Pignon nem tud belenyugodni abba, hogy vélt pártfogója (valójában alantas kigúnyolója) – aki az imént még azzal kecsegtette, hogy pompás képesalbumban publikálja a világ nagy műemlékeit megörökítő tébolyult gyufaszálkölteményeket – a szeme láttára válik testi-lelki ronccsá. És nekiáll rendbehozni a rendbehozhatatlant. Kő kövön nem marad.

A Dilisek vacsorája szerencsétlen címe ellenére szerencsés kézzel készített komédia. (Igazán nem kellett volna ódzkodni a József Attila színházban már befutott címtől – Balfácánt vacsorára! –; sem a színpadi produkciónak, sem a filmnek nem ártott volna).

Egyébként is, ebben az esetben nem annyira filmről, mint inkább korrektül felsnittelt színielőadásról van szó. A kilencven perc ritmusa és dramaturgiája hűségesen követi a klasszikus bohózatok diktálta követelményeket (lényegében egy helyszín, a valóságos és a színpadi idő azonossága, kevés szereplő), és Francis Veber író-rendező jóval több energiát fordít a jellemek kimunkálására, mint a filmes arzenál bevetésére. Jól teszi.

A Dilisek vacsorája mintha kiszámított ellentettje volna korunk tipikus amerikai komédiájának, nincs benne sem trükk sem akció, és – egészen elképesztő, már-már sajgó hiány – egyetlen lövés sem dördül.

A színdarabot és ennek révén a filmet nyilvánvalóan Georges Feydeau, a századforduló sokszor feldicsért és sokszor leszólt színműszerzője ihlette, a vásznon az ő Bolha a fülben című komédiájának szelleme és bravúrtechnikája kísért. Hogy Feydeau és ennek révén követője, Francis Veber bizonyos értelemben korszerűtlen, az bizonyos. De hogy ez a korszerűtlenség túlélte az elmúlt húsz-harminc év húsz-harminc tünékeny korszerűségét, arra még a malacfejű Pignon is rábólintana. Márpedig – amint erre ő maga is többször rámutat – adóellenőrökkel vitázni merőben ésszerűtlen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/11 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4635