KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Bergman-leltár

• Kubiszyn Viktor: A Névtelen Ember Eastwood, a desperado
• Nevelős Zoltán: A Magnum erejével Piszkos Harry-verziók
• N. N.: Eastwood, a zsaru
• Géczi Zoltán: Időn túli karrier Eastwood estéje
• Jaksity György: A társasági lény A vállalat
• Mihancsik Zsófia: Világok harca Globál-dokumentumok
• Pápai Zsolt: Bolond Pierrot Hollywoodba megy Az Álomgyár lázadói
• N. N.: Paul Schrader
• Teszár Dávid: Tokió sötétben Shinya Tsukamoto
MAGYAR MŰHELY
• Kemény György: A szememen át Kovásznai György filmfestményei
• Schreiber András: Egy boldog ember Káldy-körkép
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Smink nélkül Kultúra a képernyőn

• Bársony Éva: Pornó és mártírium Berlin
• Karátson Gábor: Örökbefogadott filmek Belső-Ázsiai mozgókép
MULTIMÉDIA
• Sebő Ferenc: Az akció vége Half-Life 2
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Egyszeregy 5x2
• Vaskó Péter: Tőrbe csalva A Repülő Tőrök Klánja
• Bayer Antal: Moebius a vadnyugaton Blueberry
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Mint egy angyal
• Győrffy Iván: Genezis
• Vízer Balázs: 36
• Vaskó Péter: Constantine, a démonvadász
• Vajda Judit: Kacsaszezon
• Köves Gábor: A titkos ajtó
• Strommer Nóra: Japán szerető
• Ardai Zoltán: Hiúság vására
• Bori Erzsébet: Egy mukkot se!

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A város és a kutyák

Schubert Gusztáv

„Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs…” – vágja a Szibériával fenyegetőző ördög szemébe Dosztojevszkij, Cseh Tamás dalában. A mondás igaza példák sokaságával bizonyítható. Századunk kiemelkedően fontos regényei közül három is – a Törless iskolaévei, az Iskola a határon és A város és a kutyák kadétiskolai élményekből, kamaszkori száműzetések keserű tudásából született. Sőt, Musil, Ottlik, Vargas Llosa talán nem is csak egy-egy regényüket, hanem íróvá érésüket köszönhetik annak, amit a közvélekedés szerint jobb megúszni. Hogy mi köze a katonai kollégiumnak és az írói érzékenységnek egymáshoz? Az „iskola a határon” nemcsak kiélezett helyzetekben bővelkedik, de magába zártsága, körülhatároltsága miatt természetes színtér, ahol az élet maga-magától színjáték formáját ölti. A darab, amely a három író előtt három különböző korban lejátszódott, alaphelyzetét tekintve hasonló: a hatalom megpróbálja kiölni az egyéniséget a karámba terelt kamaszokból, hogy vakhitből-gőgből-erőszakosságból kovácsolt „katonás” jellemmel helyettesíthesse. A megalázás módszerei nem változtak Musil óta, hiszen a méltóság megtörésének technikája az évezredes csiszolásban már addig tökélyre fejlődött. Rögtönzésre csak az áldozat kényszerül, aki nem hitte volna, hogy rajta ez a szégyen megeshet, olvadt ólomként meglágyulhat az akarata. A három opusz története döntően abban különbözik, hogy a szerzők más és más magatartásban vélik megőrizhetőnek az emberi méltóságot. Musil az irracionalizmussal szembeszálló értelemben, Ottlik a cselekvéssel egyenértékű művészetben, amely visszaszerzi nekünk az elfecsérelt, „eltűnt időt” (a múlt elbeszélésének képessége a tétlenségnek látszó szemlélődést érzékibb-szellemibb jelenlétként, szabadságként értékeli föl), Vargas Llosa a civil tempó (legyen az vadság vagy nemtörődömség) csorbítatlan megőrzésében.

Lombardi adaptációjából éppenséggel A város és a kutyák megkülönböztető jegye, bent és kint, mikrokozmosz és nagyvilág kölcsönhatásának ábrázolása hiányzik. Csak a „kutyákat” (kadétokat) látjuk, az az emberléptékű térkép, amelyet a regény írója Limáról közreadott, a filmből kimaradt. Miként Vargas Llosa (úgymond filmszerű!) elbeszélői technikája (folytonos szemszög- és időváltása) sem volt átmenthető. De a dráma marad, és ez sem kevés. (Kiváltképp, mert a rendező hibátlanul, üresjáratok és zavarosság nélkül képes rekonstruálni a bonyolult történetet).

A szereposztás sokban hasonlít ahhoz a felálláshoz, amit Musil vagy Ottlik regényében látunk. Az író figyelme itt is a kadétok egymás közti konfliktusaira összpontosul, itt is egy vezéregyéniség (Jaguár) köré szerveződött kisebbség (a Kör) terrorizálja a szervezetlen többséget, itt is akad valaki, aki a többieknél gyakrabban válik a durva tréfák céltáblájává (a Rabszolga), itt is megtaláljuk az író alteregóját (a Poéta), aki Törlesshez vagy Bébéhez hasonlóan sem a zsarnokok, sem az alávetettek közé nem tartozik. Különcsége, világpolgári mentalitása miatt mindkét fél bizalmát, respektusát élvezi. Egy ponton túl azonban véget ér ez az előkelő kívülállás. Amikor a Poéta rájön, hogy Jaguár a hadgyakorlaton szándékosan lőtte le Rabszolgát, aki feladta a Kör egyik tagját, bejelenti a gyilkosságot. És ezen már a mindaddig megtévesztő látszatot keltő intézmény is fennakad, a színlelésnek nincs tere többé. Az intézet jó híre fontosabb, mint az igazság, inkább futni hagyják a gyilkost. A szervezet igazi arcát megpillantva nemcsak az csalódik, aki Gamboa hadnagyhoz, a mintakatonához hasonlóan őszintén hitt a frázisokban, mert mélyebb jelentést tulajdonított nekik, hanem az is, aki semmibe vette ezeket az elveket, melyek az önállóságát fenyegették. Jaguár csak most érti meg, hogy ő is csak eszköz volt, úgy hitte, férfit nevelt a kadéttársaiból, amikor megszervezte a Kört, valójában – a hatalomhoz hasonlóan – szolgalelkűvé pofozta őket. Lázadónak hitte magát, de csak kényúr lehetett.

Így hát – ahogy a regény utóhangjának mottója mondja – „mindenkit utolér a romlás.” Csak a Leoncio Prado Katonai Kollégium masszív falai sértetlenek: az előadás – új szereplőkkel – megismételhető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5137