KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Megetett társadalom

Ardai Zoltán

Fast Food Nation – amerikai, 2006. Rendezte és írta: Eric Schlosser könyvéből Richard Linklater. Kép: Lee Daniel. Zene: Friends of Dean Martinez. Szereplők: Greg Kinnear (Henderson), Wilmer Valderrama (Raul), Catalina Sandino Moreno (Sylvia), Luis Guzmán (Benny), Patricia Arquette (Cinthy), Ashley Johnson (Amber). Gyártó: HanWay / Participant / BBC. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 116 perc.

 

Zsírhalmokat csont- és bőrke-őrleménnyel, valamint száradtvérrel dúsan összekeverve már nagyjából előáll a burger-alapmassza. Ehhez még darált húst kell adagolni a „húspogácsa” elnevezés jogszerűsége és a lefagyasztandó lepénykék nemesebb színe kedvéért. Tehénszart elvileg nem írtak elő sehol a masszához, de – mint a bestseller-szerző Eric Schlosser és az ő nyomán a texasi független filmes Richard Linklater értesít erről – némely burgergyárak mészárszéki részlegében a bélkitépő alkalmazottak kissé túlhajszoltak, tisztogatási feladatukat nem áll módjukban maradéktalanul ellátni.

A filmbeli cég célzatosan a mexikói határhoz telepítette legnagyobb burgerüzemét, oda, ahol a texasi munkajogi gyakorlat bízvást a legoldottabbnak mondható. Botrányhoz itt az sem vezet, hogy az ideszökő mexikóiak közül évente többen lábatlanul vagy félkarúan búcsúznak a gyártól, ahová pedig ép testtel érkeztek (az ellenük felhozott drogvád – laboratóriumi trükökkel társítva – rutinszerű eszköze a gyors, költségkímélő kiakolbólításoknak), vagy hogy a női alkalmazottak – nehogy fedél nélkül maradva vissza kelljen imbolyogniuk Mexikóba – rendre kiszolgálják a művezető magánköveteléseit.

A Megetetett társadalommal nem Linklater vígjátéki vonulata folytatódik (amely különben sem mutatott erős fekete-komédiai hajlamokat), hanem a másik, a meggyőződésesebb. Most csupán a két keretrész, a bevezető szekvencia és a kimenet tréfálkozó kedvű; a köztük húzódó drámai játék – a maga dokumentarisztikus stílvonásaival együtt – szárazan komor hangnemű. Az ellenpontozás gyér, de emlékezetes, például a folklorikus bendzsómotívum az éjjeli embercsempész-jelenetben, vagy a visszatérő képek a burgercég belső nyomozásra küldött menedzserének termékfogyasztásáról. Ahogyan ez a tisztességes ember újra meg újra kötelességtudóan szájához emelgeti a gagyi eleséget, annak csendes, de ellenállhatatlan humora van. Néhány percre beugranak ikonszínészek is, így Bruce Willis, aki imidzsétől elütően korhadt jellemű lokális potentátként oktatja ki a központ (burgertesztek miatt aggódó) küldöttét a morális realizmus nevében.

A központi témát bajos itt meghatározni, mert elmondatik (Kris Kristofferson), hogy ha minden szabály érvényesülne, a burger akkor is hitvány vacsora volna, másfelől pedig hogy grandiózus rá a kereslet. Ha a legdelikátabb mexikói lány beleszerethetett az említett művezetőbe, akkor mi hogyne szerettünk volna bele a burgerbe? Aztán erőteljesen tematizálódik itt még a modern vágóhídi hangulat is, amely korántsem kizárólagosan burger-összefüggésű.

A csörlős vágóhidak viselt dolgait szükséges szörnyűségnek fogjuk fel, de vajon diszkrét maradhat-e a szellemiségük, vagyis jelentheti-e csakis puszta önmagát? Álljon itt egy részlet abból a regényből, amelyben az arisztokratikus emberevő és sorozatgyilkos dr. Hannibal Lecter repülőre száll Itáliában. „Az utasok nyálkás hússal és ömlesztett sajttal készült, fridzsiderben hűtött szendvicseket tömnek magukba, és szívják egymás bélgázait a gazdaságosan megforgatott levegőben. Egyfajta változata ez a szennyvízelvnek, amellyel a szarvasmarha- és disznókereskedők álltak elő az ötvenes években. (…) Messze elöl egy áporodott film megy. A doktor egy piton türelmével várakozik.”

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8892