KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kísértettörténet (Szellem/Világ)

Pápai Zsolt

A Ghost Story – amerikai, 2017. Rendezte: David Lowery. Szereplők: Rooney Mara, Casey Affleck. Forgalmazó: Revolutionary. 93 perc.

 

A tavalyi év egyik legmeghökkentőbb amerikai filmje egyúttal az egyik legenigmatikusabb is. Ragyogó alapötletre épülő, izgalmas stíl- és műfajkeverék, amit egyszerre lehet a tradicionális álomgyári zsánerekhez, valamint egyes modernista remekekhez, pontosabban az azok hagyományát követő slow cinemához kötni, de mindezek mellett a film az ötlettelen gagyihoz is odakapcsolható. Kiindulópontját az 1945 utáni Hollywoodban szép számmal készülő, az élőt a halottal összeboronáló, és kettejük boldogsága (!) mellett érvelő speciális melodrámatípus képezi (olyan filmekkel, mint a Jennie portréja vagy A kísértet és Mr. Muir, sőt a Harvey), és ezt egészíti ki a játékidő első felében a kortárs slow cinemát idéző tempó, képkomponálási technika és szcenika, miközben a film második felében néhol a kísértetház-horrorok hatása is felsejlik.

A történet igencsak karcsú: a fiatal szerelmesek, „M” (Rooney Mara) és „C” (Casey Affleck) új házba költöznek, de sokáig nem élnek ott, a fiú ugyanis autóbalesetben meghal. A halottasházból – immár szellemként – nem a temetőbe vezet az útja, hanem vissza a szerelméhez, az elhagyott házba, ahonnan azonban „M” hamarosan kiköltözik (de csak azután, hogy „C” tehetetlen szemtanúként végigszenvedi a lány partnerkeresési kísérleteit). A film innentől „C” elhatalmasodó magányát követi végig, a minimálban még reményteljes outsider-léttől a teljes elhagyatottságig.

A film egyik különlegessége az időkezelése. Az eddig inkább vágóként ismert, és rendezőként jobbára csak aprómunkákat jegyző David Lowery hol bátran tömöríti, hol pedig még merészebben megnyújtja az időt: hatalmas időszakokat alig néhány másodpercbe sűrít vagy rövid pillanatokat kimerevít. Utóbbi esetekben a kortárs slow cinema szülőanyját (Chantal Akermant és főművét, a Jeanne Dielmant) és szülőatyját (Tarr Bélát) is megidézi, továbbá kikacsint a slow cinema olyan kortárs jeleseire, mint Tsai Ming Liang (Goodbye, Dragon Inn) vagy Apichatpong Weerasethakul (Boonmee bácsi). Ebben a filmben akár egy „egyszerű” csók is másfél percig tarthat, de a rendező nemcsak az idő ábrázolásával (a hosszan kitartott snittekkel), hanem a kompozíciókkal (a statikus kistotálokkal), a takarékos dialógusépítéssel (szó még a szellem nélküli jelenetekben is alig hangzik) és az akciódramaturgia korlátozásával is a slow cinemához kapcsolódik (jellemző, hogy „C” balesete nem, csak annak végeredménye kerül képre).

A Kísértettörténet azon kevés filmek egyike a teljes filmtörténetben, melyek esetében még az elképesztő ritmuszavarokat is meg lehet érvelni. Ha ugyanis a szellemek az időn kívül léteznek (már ha léteznek egyáltalán), akkor – talán – a róluk szóló filmben is szabadon kalandozhatunk a szélsőségesen lassú és veszettül gyors jelenetek között, a nagy tempóingadozások ugyanis éppenséggel a hős(ök) időn kívüliségét (is) érzékeltethetik.

Részben az időkezelésből következően a film szerkezete is zavarbaejtő. Nem könnyű eldönteni, hogy értelmetlen vagy mívesen többértelmű struktúrával van-e dolgunk, hogy zavaros katyvasz avagy rétegzett jelentésekkel teli műegész, amit látunk. Mintha a film félúton állna a kettő között: egyes pillanataiban remekművet sejtet, hogy aztán a rögtön utána következőben makacsul ne váltsa be az ígéretét. Az egész téma méltóságát csonkítja például, hogy a szellemként kísértő „C”-re Lowery direktor a mindenkori kísértetábrázolások unt kliséelemét jelentő – már a XIX. század végén Georges Méliès által is alkalmazott – lepedőt aggat, ami a kezdetektől elidegenítőnek tűnik, igaz, a figura magányának ábrázolásakor, mivel nagyon fotogén ez a jelmez, nem jön rosszul. Elsőre röhejes látvány (a szellem „szeme” helyén vágott két luk miatt kiváltképpen), de meg lehet szokni, sőt lassan-lassan kezd gyümölcsöző ötletnek feltűnni.

A film eklektikája egyszerre vonzó és taszító. Modorosság áll szemben keresetlen bájjal, kiszámítottság és hatásvadászat mélyértelmű megoldásokkal, értelmezhetetlen logikai bakugrások izgalmasan váratlan fordulatokkal. Egészében a Kísértettörténet úgy fest, mint egy talentumos filmfőiskolai vizsgadolgozat, amelynek alkotója eminensül mondja fel a tankönyvet, miközben a sajátosan hibrid műfaji szemléletével, valamint a magány és elidegenedés ábrázolásának innovatív megoldásaival hozzá is tesz a tanultakhoz. Látszik a rutintalanság mind a forgatókönyvön, mind a kivitelezésen, mégis mintha több lenne ez a film, mint szolgalélekkel levezényelt, olcsó pastiche. Sok benne a hulladékanyag, de pár apró igazgyöngyöt is rejt.

Extrák: Audiokommentár a rendező és stábtagok közreműködésével; kimaradt jelenet; kisfilm a filmzenéről.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/06 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13702